Újabb rejtélyes haláleset történt Oroszországban, szakemberek pedig már arról beszélnek, hogy biológiai fegyver is lehet a háttérben.

Rémisztő történet járta be az elmúlt napokban a világsajtót: a 28 éves Darja Sipilova egy egyelőre tisztázatlan betegség következtében egyszer csak életét vesztette. A fiatal kutató a Daily Star beszámolója szerint egy szigorúan őrzött oroszországi járványellenes kutatóintézetben dolgozott.

Az orosz hatóságok nyilvánosan nem közölték a halál pontos okát, ami természetesen azonnal beindította a találgatásokat, sokan tüdőpestisre, a történelem egyik leghírhedtebb fertőző betegségére kezdtek gyanakodni. A helyzetet pedig csak tovább rontotta, hogy az esetet követően csaknem 200 embert helyeztek karanténba, és több egészségügyi intézmény működését is felfüggesztették az irkutszki régióban.

Amerikai szakértő: valamit eltitkolhat Oroszország?

Robert Redfield, az amerikai járványügyi központ korábbi igazgatója komoly kételyeket fogalmazott meg az esettel kapcsolatban. Szerinte nem feltétlenül a pestis áll a tragédia hátterében, és az orosz hatóságok valószínűleg többet tudnak a történtekről, mint amennyit elárulnak.

„Úgy gondolom, nagyon valószínű, hogy az orosz tisztviselők tudják, mi volt a halál oka” – húzta alá. Redfield szerint a probléma az, hogy a természetes, nem módosított pestisbaktériumok általában rendkívül érzékenyek az antibiotikumokra. „Ha természetes, nem módosított pestisről van szó, akkor a nő nem halt volna meg” – vonta le a következtetést.

Biológiai fegyver lehet a háttérben?

Redfield szerint a karantén és a tömeges kórházbezárás csak tovább erősíti a gyanút. Úgy véli, a tüdőpestis emberről emberre történő terjedése nehézkes, ezért az orosz intézkedések különösen elgondolkodtatóak.

A szakértő így nem tudja kizárni, hogy valójában az antibiotikumoknak ellenálló, genetikailag módosított kórokozó állhat a háttérben. Sőt, még ennél is tovább ment: az eset összefügghet egy orosz biológiaifegyver-programmal.

Így természetesen sokkal érthetőbbé válna, hogy a hatóságok miért nem szeretnék felfedni az ügy részleteit. Fontos persze világossá tenné, hogy jelenleg kizárólag szakértői feltételezésekről van szó, amelyek mindössze egyetlen furcsa halálesetből indulnak ki.

Kínában is terjed a félelem a „pestisjárvány” miatt

Sokatmondó, hogy az oroszországi eset még Kínában is óriási aggodalmat keltett. Egy tajvani televíziós csatorna beszámolója szerint a közösségi médiában terjedő találgatásokat látva egyes lakosok már olyan komoly járványtól tartanak, hogy rizst, cukrot, tojást, konzerveket és más alapvető termékeket kezdtek felhalmozni.

Mindez persze a világon semmit nem bizonyít, talán csak azt, hogy a közösségi média korában a tömeghisztéria pillanatok alatt kialakulhat. Emlékezzünk csak vissza, ahogy a covid járvány kezdetén tömegek indultak meg a boltokba wc-papírt venni, hogy nehogy készlethiány alakuljon ki, és ők papír nélkül maradjanak. Az eredmény? A felvásárlások miatt természetesen azonnal készlethiány alakult ki…

Kiemelt kép: depositphotos.com