A Gangesztől a Dunáig: Dr. Mukesh Kumar Srivastava magyarországi útja messze több lett, mint egy diplomáciai megbízatás. Miután befejezte küldetését a budapesti Amrita Sher-Gil Kulturális Központ igazgatójaként, felejthetetlen emlékekkel, tartós barátságokkal és mély személyes kötődéssel tért vissza Indiába Magyarországról – abból az országból, ahol a gyermeke született. A Daily News Hungary-nak adott exkluzív interjúban Dr. Srivastava beszél Magyarország iránti szeretetéről, a magyar nyelv tanulásával kapcsolatos tapasztalatairól, az India és Magyarország közötti egyre szorosabbá váló kulturális kapcsolatokról, valamint arról, hogy miért fogja mindig második otthonának tekinteni Budapestet. Most a gondolatait megosztjuk magyarul is:
Daily News Hungary (DNH): Miután leköszönt az Amrita Sher-Gil Kulturális Központ igazgatói tisztségéről Budapesten, és visszatért Indiába, hogyan gondol a Magyarországon töltött időszakra?
Dr. Mukesh Kumar Srivastava: Hatalmas hálával, mély elégedettséggel és számtalan kedves emlékkel tekintek vissza a Magyarországon töltött időre. Az Amrita Sher-Gil Kulturális Központ igazgatójaként dolgozni egyaránt megtiszteltetés és kiváltság volt. Számomra ez sokkal több volt, mint egy szakmai megbízatás; egy gyönyörű utazás volt a kulturális csere, az tartós barátságok, a tanulás és a személyes fejlődés jegyében.
Amire a legjobban fogok emlékezni, azok az emberek, akikkel az út során találkoztam. Kiváltságom volt, hogy kapcsolatba kerülhettem kiemelkedő magyar művészekkel, tudósokkal, indológusokkal, hallgatókkal, kulturális szakemberekkel, jógarajongókkal, ajurvéda-szakértőkkel, újságírókkal és számtalan más, Indiához kötődő baráttal, valamint a magyarországi élénk indiai közösséggel. Kedvességük, lelkesedésük és őszinte szeretetük igazán különlegessé tette az utazásomat. Ezeken a találkozásokon keresztül tanúja lehettem annak, hogy a kultúrának milyen rendkívüli ereje van az emberek összehozásában, túllépve a nyelvi, földrajzi és hagyománybeli különbségeken.
Magyarország mélyen személyes helyet foglal el a szívemben, hiszen a gyermekem Budapesten született. A város ezért mindig is része lesz a családunk történetének és legértékesebb emlékeinknek.
Most, hogy visszatértem Indiába, szakmai elégedettséggel tekintek vissza, de egyúttal azok az érzelmek is kísérnek, amelyek abból fakadnak, hogy hátrahagytam egy helyet, amely annyira közel állt a szívemhez. Hazavittem magammal tartós barátságokat, csodálatos emlékeket és azt a szilárd meggyőződést, hogy az India és Magyarország közötti kulturális kapcsolatok az elkövetkező években tovább erősödnek majd.
DNH: Milyen volt az első benyomása Budapestről, Magyarországról, amikor megérkezett?
Srivastava: Az első benyomásom Budapestről az volt, hogy egy rendkívül gyönyörű és történelmi városról van szó. A fenséges Duna, a csodálatos építészet, a jellegzetes Országgyűlés-épület, az elegáns hidak és a gazdag kulturális örökség már az első pillanattól magával ragadott.
Különösen lenyűgözött a régi világ varázsa és a modernitás közötti csodálatos egyensúly. Budapest egy kozmopolita város, élénk kulturális és társadalmi élettel, mégis nagyon erősen őrzi történelmét és hagyományait. Csodáltam a magyarok örökségük, kultúrájuk és nyelvük iránti tiszteletét, valamint a művészetek iránti mély elismerésüket.
Az idő múlásával azonban Budapest sokkal több lett számomra, mint egy gyönyörű város. Kezdtem felfedezni a művészeti hagyományokat, az intellektuális életet és a történelemtudatot. Megbecsültem a magyarok kedvességét, rugalmasságát és kreativitását is. Kezdetben főként egy látogató szemével néztem Magyarországra; fokozatosan azonban otthonként kezdtem megélni.
DNH: Milyen volt az első év az Ön számára, mind szakmai, mind személyes szempontból?
Srivastava: Az első év a beilleszkedés, a felfedezés és a tanulás ideje volt, mind szakmai, mind személyes szempontból.
Szakmai szempontból sok mindent kellett felfedezni és megérteni – a magyar kulturális tájat, a helyi közösség érdekeit és nézőpontjait, az intézményi környezetet, valamint azt, hogyan lehet a legjobban bemutatni az indiai kultúrát úgy, hogy az a magyar emberekhez is szóljon.
Személyes szempontból az új országhoz és a másfajta életritmushoz való alkalmazkodás tanulási tapasztalatokkal és értékes felfedezésekkel járt. A magyar emberek közvetlensége és vendégszeretete jelentősen megkönnyítette az átállást.
DNH: Visszatekintve a Magyarországon töltött időre, hogyan látja az India és Magyarország közötti kulturális kapcsolatok alakulását?
Srivastava: Hivatali időm alatt tanúja lehettem az India és Magyarország közötti kulturális kapcsolatok jelentőségteljes és biztató fejlődésének. Ami a legnagyobb benyomást tett rám, az a két nemzet közötti kölcsönös megértés, megbecsülés és kíváncsiság egyre növekvő érzése.
Egyre nagyobb az érdeklődés az indiai művészet, irodalom, klasszikus zene, tánc és film iránt. A legszembetűnőbb azonban a jóga és az ajurvéda rendkívüli népszerűsége, különösen a holisztikus egészségügyi és jóléti előnyeik miatt. Ez a növekvő érdeklődés tükröződik a jóga- és ajurvéda-intézmények egyre nagyobb számában is Magyarország-szerte.
Azt is megfigyeltem, hogy a kulturális csere egyre kölcsönösebbé és együttműködőbbé válik. Az indiai kultúra és hagyományok magyarországi bemutatásán túl a két ország művészei, intézményei és közösségei egyre gyakrabban találkoznak, hogy megosszák ötleteiket, megünnepeljék örökségüket és tartós kapcsolatokat építsenek.
A magyarországi tartózkodásom alatt tapasztalt kulturális és közösségi tevékenységek megerősítették bennem azt a meggyőződést, hogy a nemzetek közötti legerősebb kötelékek gyakran az emberek közötti kapcsolatokon keresztül épülnek ki; ez a barátságokról, a közös élményekről és a kölcsönös megértésről is szól, amelyek az esemény lezárulta után is hosszú ideig megmaradnak.
A budapesti Amrita Sher-Gil Kulturális Központ és az újdelhi Liszt Kulturális Intézet jelentős szerepet játszott a két ország közötti kulturális kapcsolatok erősítésében, biztosítva a kulturális együttműködés folytonosságát, és a programokat tartós kapcsolatokká alakítva.
DNH: Melyik, az Ön hivatali ideje alatt szervezett eseményre, programra vagy kezdeményezésre a legbüszkébb, és miért?
Srivastava: Nehéz kiemelni csak egy programot, mivel minden sikeres kezdeményezés a közös erőfeszítés, az elkötelezettség és a csapatmunka eredménye volt. Ezeket az élményeket az tette igazán különlegessé, hogy közelebb hozták egymáshoz az embereket, elősegítették a kulturális párbeszédet, és tovább erősítették India és Magyarország baráti kapcsolatait.
Számos kezdeményezés különösen közel áll a szívemhez: az India Knowledge Series, amely magyar nyelvű előadások és beszélgetések keretében mutatta be a magyar közönségnek India gazdag kulturális örökségét, filozófiáját és hagyományait; a „Jóga a Szabadság-hídon”, egy egyedülálló jógaélmény egy Duna-menti hajóúton; az indiai filmfesztivál a budapesti történelmi Puskin Moziban; a 2026-os Nemzetközi Jóga Nap (IDY) keretében Magyarország-szerte szervezett több mint 100 jógaesemény; valamint az „Iskolák és egyetemek közötti kapcsolatépítő program”, amely közelebb hozta az indiai kultúrát a fiatal magyar diákokhoz.
Van azonban egy kezdeményezés, amelyre különösen büszke vagyok: ez a javaslat, hogy a győri Széchenyi István Egyetemen állítsanak szobrot Swami Vivekanandának. Hálás vagyok azért, hogy az egyetem vezetése elfogadta az Amrita Sher-Gil Kulturális Központ és az indiai nagykövetség javaslatát, és támogatását nyújtotta a szobor felállításához az egyetemi campus egy jól látható helyén, ezzel is folytatva hosszú távú támogatását kulturális kezdeményezéseink iránt.
Ha lemaradtál erről: India és Magyarország ajurvéda egyetemi tanszéket alapíthat Győrben
Őszintén hiszem, hogy ha ez a kezdeményezés megvalósul, az nemcsak Swami Vivekananda örökségét fogja megtisztelni, hanem az indiai–magyar barátság tartós szimbólumaként is szolgál majd, inspirálva a jövő generációit, és tovább erősítve a két nemzet közötti kulturális és szellemi kötelékeket.
DNH: Voltak olyan pillanatok, amikor úgy érezte, hogy a magyar közönség különösen mélyen azonosult az indiai kultúrával?
Srivastava: Természetesen. Számos felejthetetlen pillanat volt, amikor tanúja lehettem a magyar közönség őszinte melegségének és elismerésének az indiai kultúra iránt.
Különösen megható élmény volt az idei indiai filmfesztivál a budapesti Puskin Moziban. Az utolsó vetítés után a közönség olyan hatalmas lelkesedéssel reagált, hogy a taps szinte végtelennek tűnt. Ami még jobban meghatott, az az volt, hogy több ember is személyesen odajött hozzám, hogy megköszönje a fesztivál megszervezését, és elmondja, mennyire élvezték a filmeket. Abban a pillanatban éreztem, milyen gyönyörűen képes az indiai mozi megérinteni a szíveket, és összehozni az embereket a nyelv és a határok túllépésével.
Egy másik emlékezetes pillanat a 2024-es budapesti Szabadság-hídon tartott jógaesemény volt. Rendkívüli élmény volt látni, ahogy a híd tele van együtt jógázó emberekkel.
Ugyanezt a szellemiséget éreztem az IDY ünnepségeken is a Magyar Testnevelési Egyetem Dr. Koltai Jenő Sportközpontjában, ahol különböző korú és háttérrel rendelkező emberek gyűltek össze a harmónia és a jóllét közös szellemében. Ez erőteljesen emlékeztetett arra, hogy egy ősi indiai hagyomány hogyan vált a magyar mindennapi élet szerves részévé.
A legmegdöbbentőbb az volt, hogy oly sok magyar őszinte szeretettel és tisztelettel viszonyul az indiai kultúrához, a hindu filozófiához és a spirituális hagyományokhoz. A jóga, az ajurvéda, az indiai fesztiválok, az ősi bölcsesség és a spirituális örökség iránti lelkesedésük valóban figyelemre méltó. A somogyvámosi Krisna-völgy csodálatos példája annak, hogy az indiai spirituális hagyományok és filozófia milyen mélyen gyökereztek Magyarországon, tükrözve ezt a mély kulturális kötődést.
Hivatali időm alatt számos magyarral találkoztam, akik rendkívüli ismeretekkel és megértéssel rendelkeznek az indiai filozófia és hagyományok terén. Az egyik legjelentősebb élményem a kulturális rendezvényeket követő személyes beszélgetések voltak, amikor a magyar közönség megosztotta velem az indiai kultúra iránti elismerését, és gyakran fedezett fel hasonlóságokat saját értékeikkel és kultúrájukkal.
DNH: Hogyan lehetne tovább erősíteni a Magyarország és India közötti kulturális, oktatási és emberközi kapcsolatokat?
Srivastava: Inkább a tartós cserékbe kellene még többet fektetnünk, mint az egyszeri rendezvényekbe. Értékesek lennének a művészi rezidenciák, az egyetemi partnerségek, a diákcserék, a közös kutatások, a fordítási projektek, a múzeumok és kulturális intézmények közötti együttműködések, valamint a fiatal művészek számára kínált lehetőségek.
Azokat a magyar indológusokat, művészeket és szakembereket is nagyobb bátorításban és támogatásban kellene részesíteni, akik az indiai kultúra, hagyományok és örökség tanulmányozásának, megőrzésének és népszerűsítésének szentelték magukat. Felbecsülhetetlen értékű hozzájárulásuk tükrözi azoknak az emberközi kapcsolatoknak a mélységét és életerejét, amelyek már régóta gazdagítják az India és Magyarország közötti viszonyt.
Budapesten és a nagy intézményeken túl is jelentős lehetőségek nyílnak a szorosabb együttműködésre. A digitális platformok segíthetnek a közönségek összekapcsolásában, de a személyes interakció továbbra is rendkívül fontos. Amikor diákok, művészek, tudósok és a társadalom minden rétegéből származó emberek időt töltenek egymás országában, olyan mélyebb kölcsönös megértés alakul ki közöttük, amelyet a formális diplomácia önmagában nem tud elérni.
DNH: Milyen volt a mindennapi élet Budapesten Ön és családja számára?
Srivastava: A mindennapi élet fokozatosan kialakította a saját ritmusát. Budapest egy olyan város, ahol a történelem és a modern élet gyönyörűen él együtt. Élveztük a Duna-parti sétákat, a város különböző részeinek felfedezését, a kulturális intézmények látogatását és egyszerűen a magyar mindennapi élet megfigyelését.
Különösen nagy kedvencem a Duna. Mivel Varanasiból származom, ahol a Gangesz folyó az élet és az identitás olyan fontos része, a Duna látványa gyakran emlékeztetett a varanaszi Gangeszre. Természetesen a két folyó jellegében és történelmében nagyon különbözik egymástól, de mindkettő erőteljes jelenléte érezhető a partjaik mentén élő emberek életében és képzeletében. Ez egy nagyon személyes kötődést teremtett meg számomra.
A külföldön való élet megtanít arra is, hogy értékeljük a kis dolgokat – a helyi környékeket, az olyan ismerős kávézókat, mint a Vaj a Hello Budában és a Mandragora a Batthyány tér közelében, a tömegközlekedést, az évszakok változását, az ételeket és a rendszeresen találkozó barátokkal folytatott beszélgetéseket. Idővel ezek az élmények az adott helyről szóló legerősebb emlékeink közé tartoznak.
Hivatali időm alatt szerencsém volt csodálatos barátokra lelni, akik támaszként álltak mellettem. Barátságuk és kedvességük könnyebbé, boldogabbá és sokkal élvezetesebbé tette az életemet.
DNH: Magyarországi tartózkodása alatt gyakran fejezte ki mély szeretetét és tiszteletét a magyar emberek és kultúrájuk iránt; beszédei során gyakran magyarul köszöntötte a hallgatóságot, sőt, nemzeti ünnepségeken, a Nemzetközi Jóga Nap eseményein és egyéb kulturális alkalmakon is magyarul mondott beszédet. Tekintettel arra, hogy a magyart általánosan különösen nehéz nyelvnek tartják a külföldiek számára, hogyan közelítette meg a nyelvtanulást, és mit jelentett ez az élmény személyesen Önnek?
Srivastava: A magyar nyelv elsajátítása minden bizonnyal kihívást jelentett, de ugyanolyan nagy örömet is okozott. Mindig is úgy gondoltam, hogy az, ha valaki erőfeszítést tesz egy ország nyelvének elsajátítására, nem csupán a tisztelet kifejezése, hanem egy őszinte módja annak is, hogy kapcsolatot teremtsünk az emberekkel és megértsük kultúrájukat.
Türelemmel, kíváncsisággal és elszántsággal fogtam hozzá, egyszerű mondatokkal kezdtem, és fokozatosan nyertem önbizalmat. Idővel rájöttem, hogy akár néhány szó is, ha őszintén mondjuk el valakinek az anyanyelvén, különleges köteléket teremthet.
Az, hogy magyarul beszéltem olyan alkalmakkor, mint a Magyar Állam Alapításának Napja, a Nemzetközi Jóga Napja, az Indiai Filmfesztivál, és végül a búcsúvideómban is, az én módszerem volt arra, hogy kifejezzem a magyar emberek és nyelvük iránti szeretetemet és tiszteletemet.
Bár messze nem beszélem folyékonyan a nyelvet, a visszajelzések, amelyeket kaptam, rendkívül bátorítóak voltak. Számomra a magyar nyelv egy újabb gyönyörű híddá vált, amely összeköt engem azokkal az emberekkel és azzal a kultúrával, amelyeket mélyen csodálok.
Egyszerűen fogalmazva: szeretem Magyarországot és a magyar nyelvet.
Ha lemaradtál róla: Dr. Mukesh Kumar Srivastava, a legfiatalabb indiai diplomata magyar nyelvű búcsúüzenete
DNH: A kedves emlékeid és barátságaid mellett mi az az egy dolog, amit Magyarországról magaddal hoztál Indiába?
Srivastava: A csodálatos emlékeken és az örök barátságokon túl az egyik legértékesebb dolog, amit Magyarországról hoztam magammal, az a mély elismerés, amit a magyarok kulturális örökségük iránti tiszteletük és az iránti elkötelezettségük iránt érzek, amellyel megőrzik és továbbadják azt a jövő generációknak.
Mélyen inspirált a magyar művészek, tudósok és kulturális szakemberek közötti együttműködés szelleme is. A Magyarországon szerzett tapasztalataim megerősítették azt a meggyőződésemet, hogy a hagyomány és az innováció nem ellentétes erők; inkább kiegészíthetik és gazdagíthatják egymást, életben tartva a kulturális örökséget, miközben befogadják az új ötleteket és perspektívákat.
DNH: Hogyan írná le a mai magyarországi indiai közösséget és annak szerepét India gazdag kulturális örökségének megőrzésében és népszerűsítésében?
Srivastava: A magyarországi indiai közösség élénk, sokszínű és szorosan kötődik kulturális gyökereihez. Hivatali időm alatt tanúja lehettem annak, hogy miközben a magyar társadalmat és kultúrát befogadják, az indiai hagyományok megőrzése iránti elkötelezettség is erős.
Az olyan fesztiválok, mint a Holi, a Diwali, a Navratri és a különböző regionális ünnepségek összehozzák a családokat és a fiatalabb generációkat, életben tartva gazdag kulturális örökségünket. A közösség ezeket a hagyományokat lelkesen megosztja magyar barátaival is.
Az Amrita Sher-Gil Kulturális Központ fontos platformot biztosított az ilyen kulturális cserékhez, míg a közösség által vezetett kezdeményezések tovább erősítették az India és Magyarország közötti kulturális kötelékeket.
DNH: Most, hogy befejezte budapesti megbízatását és visszatért Indiába, milyen üzenetet szeretne közvetíteni a magyar embereknek?
Srivastava: Üzenetem egyszerű, de a szívem mélyéről jön: Köszönöm mindazt, amit tettek.
Őszinte hálámat fejezem ki a magyar kormánynak és népnek, magyar barátaimnak, valamint mindenkinek, aki hozzájárult az India és Magyarország közötti kulturális kötelékek megerősítéséhez. Melegségetek, nagylelkűségetek, támogatásotok és barátságotok igazán felejthetetlenné tette az itt töltött időmet.
Magyarország volt az első külföldi kiküldetésem, és mindig is különleges helyet fog elfoglalni a szívemben. Azért érkeztem, hogy megosszam India gazdag kulturális örökségét, és valami értékeset vittem magammal: tartós barátságokat, gyönyörű emlékeket és mély szeretetet Magyarország és népe iránt.
Bár visszatértem Indiába, a hivatali időm alatt kialakított barátságok és kapcsolatok továbbra is ugyanolyan jelentősek, mint valaha. Őszintén remélem, hogy egy nap visszatérek, nem csupán egykori igazgatóként, hanem barátként is.
Szilárdan hiszem, hogy az India és Magyarország közötti kulturális kötelékek továbbra is virágozni fognak, még közelebb hozva egymáshoz népeinket.
Visszatekintve: bár magyarországi megbízatásom véget ért, az országgal és az itt élő emberekkel kialakított kötődésem egy életre szól.
Amíg újra nem találkozunk – Viszontlátásra!!
Az interjú angol nyelven itt olvasható.
Mi jön ezután? Legutóbbi írásunk – Jóga, digitális tudás és indiai kultúra Budapesten: különleges együttműködés erősíti a magyar–indiai kapcsolatokat
