Lelkészek az online térben
A templomajtó bezárult, eközben pedig kinyílt egy másik az online térben, ahol soha nem volt elérhető annyi igehirdetés, mint a járvány kezdete óta. Református lelkipásztorokat kérdeztünk arról, hogyan élték meg ezt az időszakot és mit tennének ma másként.
A lelkészek minden igyekezetüket latba vetve próbáltak helytállni, hiszen a legtöbben nem kaptak felkészítést arra, hogyan hirdessék az Igét a városi televízióban vagy a gyülekezet közösségimédia-felületein. Vajon hogyan élték meg ezt az időszakot és mit tanultak belőle? Osztottak-e úrvacsorát? Szerintük mi lehet az oka annak, hogy a legtöbb gyülekezetben kevesebb ma a templomba járó, mint a járvány előtt? Ennek próbáltunk utánajárni fővárosi és kisvárosi, falusi és határ közeli gyülekezetek lelkipásztorainak bevonásával.
Az első reakciók
„Nem a szószéken állok, hanem egy asztal mögött, egy függöny előtt, erős lámpák fénye világít az arcomba, és egy kamera néz szembe velem. Mégsem ez volt a legnehezebb, hanem a jól ismert arcok hiánya. A most kinek beszéljek? furcsa üressége, tanácstalansága voltbennem” – osztotta meg velünk érzéseit Kálmán Béla ráckevei lelkipásztor. Hogy könnyebbé tegye saját helyzetét, még a felvétel előtt maga elé képzelte, ki hol szokott ülni a templomban. A felvételt készítő presbiter – profi televíziós – tanácsaival és főleg a jelenlétével segített neki. „Ő lett egy személyben a gyülekezet, hiszen a kamera mögül önkéntelenül is reagált a hallottakra, lett visszajelzésem.”
Elérzékenyülve, könnyes szemmel szolgált az első felvételről közvetített istentiszteleten – idézte fel érdeklődésünkre Nagy Mariann kozármislenyi lelkipásztor. „A templomajtóba tettünk be egy széket, azon ülve mondtam el az igehirdetést a háttérben az üres templommal. Nekem volt így könnyebb, mert az üres székeket látva egyszerűen képtelen voltam Igét hirdetni.”
Az igehirdetést este hét órakor vetítette a városi televízió, amely a lelkész szerint szívügyének tekintette ezt. Bár eleinte megviselte, hogy nincs kivel tartania a szemkontaktust, idővel a nézettségi mutatók és a hozzászólások megerősítették abban, hogy az embereknek szükségük van a bátorításra. „Egyértelművé vált, hogy Isten a kamerán keresztül is tud üzenni. Azokra az emberekre gondoltam, akik a templomban is itt szoktak lenni, és egy idő után a lencse mögött is elkezdtem érezni a lelkeket.”
„Az első pár hétben nagyon motivált voltam, reménységet akartam hirdetni az embereknek a reménytelen helyzetben. Ez a lendület két hónapig tartott, utána fokozatosan veszítettem belőle. A következő két járványhullám annyira soknak bizonyult, hogy még ma is nehezemre esnek a nem gyülekezeti jellegű, alkalmi Zoom-beszélgetések. Mindent megteszek azért, hogy ne kelljen az online térben mozognom” – vallott érzéseiről Kisturi Eszter, gyömrői beosztott lelkész.
„Kihívást jelentett az online istentiszteleti közvetítés, de nem féltem tőle, kértem segítséget az alkalmak rögzítéséhez. Ebből adódóan szorosabb kapcsolat is épült a szolgálattevővel. Azon szorongtam inkább, hogy tényleg eljusson a gyülekezethez az üzenet” – idézte fel Koncz Hunor Attila kosdi lelkipásztor. Igehirdetéseit a YouTube-ra töltötték fel, de tárgyaltak egy helyi magántelevízióval is, amely szintén sugározta azt, a nyomtatott prédikációt pedig személyesen juttatták el a gyülekezeti tagokhoz. A nehézséget számára leginkább az jelentette, hogy nem élőben közvetítették az igehirdetést, hanem felvételről. „Már a hét közepén át kellett állni ’istentiszteleti üzemmódba’, hiszen pénteken vagy szombaton készült a felvétel. Furcsa volt, hogy volt egy valós – bár elszigetelt – életünk, és volt egy online térhez és időhöz jelenlétünk. A kettőt egy idő után fárasztó és nehézkes volt összekapcsolni egymással.”
Elég jó vagyok-e, vagy akár jobb is?
Több lelkész arról is beszámolt, hogy a nézettségi adatok ellenőrzése nemcsak támpontot, hanem egyfajta kísértést jelentett számukra. Koncz Hunor Attila elmondta: az önelégültséget és a kisebbségi érzést egyaránt kiküszöbölendő felhagyott ezzel a szokásával, és inkább az Igére koncentrált. „Az volt a vágyam, hogy hűséges legyek ahhoz, amit Isten mond, és egyszerűen, érthetően adjam át másoknak és saját magamnak is az Ige üzenetét. Megállapítottam, hogy a többi nem az én dolgom.”
Kisturi Eszter elárulta: eleinte többször is felvette az igehirdetést. „Ebben persze benne van a javítás lehetősége, de gyakran a hiúság mozdult bennem, amikor láttam, hogy valamit nem mondtam elég szépen vagy nem előnyös a kamera képe. A második, harmadik próbálkozás azonban általában rosszabb lett tartalmilag, mint az első.”
Bár szerte az országból kapott visszajelzéseket arról, hogy hallgatják az igehirdetéseit és várják a vasárnapot, Nagy Mariann a járvány első hullámaiban nehezen élte meg, hogy saját gyülekezete tagjaival nem találkozhatott személyesen. A fizikai kontaktus hiánya miatt kevesebbet tudott arról, kivel mi történik, így az igehirdetésre is nehezebb volt készülnie. Az ugyanis szerinte a gyülekezeti tagokhoz szól – azokhoz, akiknek ő a lelkipásztora és akik jelen vannak az istentiszteleten.
A hittanoktatásban ugyanakkor pezsdítően élte meg az online oktatás adta lehetőségeket. „A diákokkal az online térben rendszeresen kapcsolatban voltam. Hétről hétre készítettem videófelvételt, amelyen elmondtam vagy eljátszottam a hittanórai anyagot. Azt éltem meg, hogy hirtelen gazdagabb lett a hittanoktatásban felhasználható segédanyagok tárháza.”
A cikk folytatódik, olvasd tovább a parokia.hu oldalon.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A történelem legerősebb hanghatása 60 kilométerrel arrébb is dobhártyákat repesztett
Újabb maradványokat találtak az ősi városból, amely fellázadt a Római Köztársaság ellen
Eger lett a világ legszebb alulértékelt városa
Ez lenne az első, szabad szemmel is látható csillag, amely zöld lenne?
Ez a csöppség a világ leghalálosabb macskaféléje
Végzetes hibát találtak a NASA 5 milliárd dolláros űrszondáján röviddel a kilövés előtt