Elektromos KAMAZ-t fejlesztenek Magyarországon, gyártósort is telepítenek
Hatvanöt magasan képzett mérnökkel még az idén elindul a legnagyobb orosz járműgyártó magyarországi kutatás-fejlesztési központja – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
Kiemelték, két éven belül kétszer ennyi szakember foglalkozhat az elektromobilitással a cég hazai bázisán, amely ezzel eléri teljes létszámát. Az évtized közepétől a vállalat gyártókapacitásokat is Magyarországra telepíthet – erről írtak alá szándéknyilatkozatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a KAMAZ vezetői 2022. január 24-én, egy videokonferencia keretében.
Az ITM és a KAMAZ között tavaly nyáron kezdődött egyeztetés a kétoldalú együttműködés kialakítása céljából az elektromos járműipar területén.
A tervezett kooperáció két lépcsőben valósulhat meg, az első ütem a közös kutatás-fejlesztésre fókuszál.
A magyar fél a mérnöki csapatépítés támogatásával, az egyetemi és ipari partnerségek ösztönzésével, világszínvonalú tesztkörnyezet biztosításával segíti a munkát. A magyarországi K+F központ 2024-re 130 szakembert foglalkoztathat.
Hozzáteszik, a folytatásban következhet a gyártókapacitások kiépítése és felfuttatása, amelyhez a magyar partner javasol majd beruházási helyszínt.
Legkorábban 2025-től állíthatnak itt elő az induláskor évi mintegy 32 ezer elektromos járművet.
A magyarországi üzem a tervek szerint 2030-ra közel tízszeresére növelheti termelését. Az elképzelések valóra váltása érdekében vegyesvállalatot hozhatnak létre a felek.
A KAMAZ csoport Oroszország legnagyobb autóipari vállalata, a világon az első húszba tartozik a nehéz tehergépjárművek gyártásában. Csak teherautóból több mint hatvan modellt kínál, de egyebek mellett pótkocsikat, autóbuszokat, motorokat is készít. Termékei több mint 80 országban üzemelnek. A KAMAZ 2018-ban megkezdte az elektromos buszok sorozatgyártását is. A szándéknyilatkozatot a vállalatcsoport képviseletében Igor Povarazdnyjuk, a KAMA PSC főigazgatója írta alá.
A közleményben a dokumentumot magyar részről ellenjegyző Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte:
“A járműgyártás a hazai gazdasági növekedésben, ipari teljesítményben, foglalkoztatásban és kivitelben is meghatározó ágazat. Magyarország egyértelmű érdeke tehát, hogy a több szempontból korszakváltáson áteső szektor fenntartható jövőjét jelentő minden területen erősítse képességeit. A tiszta elektromos járművek fejlesztésében a ZalaZONE tesztpályával, előállításukban pedig az európai szinten élenjáró akkumulátor-gyártókapacitással fogunk pozíciót. A KAMAZ fél évszázados tapasztalattal bír az iparágban. Az együttműködésnek köszönhetően budapesti székhelyük jelentős elosztó központtá válhat az európai értékesítésben.”
- ez is érdekes lehet: Zseniális ötlet: elindult az autófelújító gyár!
Source: MTI
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Szúnyogpázsiton lépkednek a Balaton partján élők: a soha nem látott rajzás még csak a kezdet – VIDEÓK
Átírhatja az emberiség történelmét a most előkerült, 1,5 millió éves kőeszköz
Mi történt? Megerősítik Budapest légvédelmét, egy teljes NASAMS-alegység érkezett a főváros mellé – VIDEÓ
Himnuszkeresés a 19. században: nemzeti dalok versenye Magyarországon
Figyelem, fontos változások: Új szabályok a budapesti reptéren, kevesebb járat Kínába
Új szabadstrand nyílt ma Budapesten! – KÉPEK, VIDEÓ