Öt magyar felfedező, akire büszkék lehetünk

A nyugati országokkal szemben Magyarország nem tartozott a gyarmattartó nagyhatalmak közé. A gyarmatok kialakítását általában megelőzte a területek felfedezése, feltérképezése. Ezt a munkát gyakran utazók, felfedezők végezték el. A történelminkben mégis akad néhány bátor magyar felfedező, aki új területeket ismert meg, új határokat állított fel. Közülük mutatunk be ötöt.

Az első magyar felfedező, aki öt kontinensen megfordult

Benyovszky Móric alakját nagyon sokan ismerik, mint az egyetlen olyan magyar személyt, aki egy másik országban király lett. Inkább számított kalandornak, mint felfedezőnek. Harcolt a hétéves háborúban, de leszerelése után nem sokkal menekülnie kellett. Rokonai beperelték, miután erőszakkal szerzett érvényt öröklésének. A lengyelországi rokonainál húzta meg magát, ahol bekapcsolódott az oroszellenes harcokba. Miután visszatért egy időre Magyarországra, letartóztatták illegális toborzásért. Az oroszok végül győzedelmeskedtek, Benyovszky fogságba esett és Kijevbe majd Kazanyba internálták. Onnan megszökött, de elfogták,

ezúttal pedig Kamcsatkára száműzték 1770-ben.

Ő készítette el Kamcsatka első földrajzi leírását, jó viszonyba került a helyi kormányzóval és nem mellesleg megszervezte a szökését. Az ide száműzött cári tisztekkel együtt fellázadt és elhajózott. Először az amerikai kontinens partjait hajózta be, majd Japán, Tajvan és Makaó érintésével jutott el Párizsba. Ott felajánlotta a szolgálatait a franciáknak, akik rábíztak egy expedíciót, amely 1773-ban érkezett meg Madagaszkárra.

Benyovszky Móric utazásai (Wikipédia)

Madagaszkár belseje ismeretlen volt az európaiak előtt, Benyovszky több expedíciót vezetett a felderítésére. Hamar megnyerte magának a helyi lakosokat emberséges bánásmódjával, akik ezért királlyá is választották. A francia érdekeket azonban nem szolgálta eléggé, vizsgálat is indult ellene, Benyovszky viszont nem várta meg ezt, hanem 1776 végén elhagyta a szigetet. Először a francia udvarban, majd Mária Teréziánál igyekezett támogatást találni. Adósságai miatt azonban el kellett hagynia az öreg kontinenst, és az Egyesült Államokba utazott. Utána a briteket, majd II. József császárt kereste fel madagaszkári terveivel. Végül amerikai kereskedőkkel társult, árut vett, és egy brazíliai kitérő után Madagaszkárra hajózott. Ott azonban a helyi francia kormányzó katonaságot küldött ellene és az összecsapásban életét vesztette.

Benyovszky Móricz volt az első magyar, aki a világ akkor ismert összes kontinensét bejárta.

Az első magyar felfedező Afrikában

Magyar László törvénytelen gyermekként látta meg a napvilágot, egy öttömösi földbirtokos fattyú gyermeke volt, ráadásul édesanyja nem sokkal a születését követően elhunyt. A magyar koronához tartozó Fiumében tengerésztiszti iskolát végzett, majd egy osztrák postahajón Brazíliába ment. Ott egy csempészhajóra szállt, majd különböző rabszolgatartó hajókon szolgált, bejárva a Karib-tenger vidékét, de hajókon eljutott az ázsiai szigetvilágba is, megfordult Jáván és Szumátrán is.

Rio de Janeiróban egy magyar kereskedő ajánlotta be őt az argentinokhoz, sikeres flottahadnagyi vizsgát tett, állampolgárságot szerzett és belépett az argentin tengerészetbe. Argentína azonban konfliktusba keveredett Nagy-Britanniával és Franciaországgal, amiért is azok blokád alá vették a dél-amerikai országot, elsüllyesztve számos hajót, köztük Magyarét is. Ezt követően egyetlen tengeri hatalomnál sem kapott tengerésztiszti állást, Magyar László ezért Afrikába utazott, ahol Benguelában a kalabári szultán flottájának főparancsnoka lett.

Magyar László emlékműve Szombathelyen (Wikipédia)

1848 májusában a Kongó torkolatától felevezve jutott el Bomába, a helyi rabszolga-kereskedelem egyik központjába. A Fára-szongói vízesésig már gyalog jutott el. Visszatérve a Kongó torkolatához, 1848 decemberében a part mentén indult el, de ekkor már árukat vásárolt és karavánt szervezett, remélve, hogy bevételre tesz szert. A célpontja Bié volt, ahol végül sikerrel járt, a helyi szultán hozzáadta az egyik lányát, Ozorót is, aki a társa lett az útja során. Magyar később a kontinens belsejét is felderítette, a Zambézi és a Kongó vízgyűjtő területe mellett a lundák országában is járt, amelyről a szélesebb európai nyilvánosságot ő tájékoztatta először.

Második útja 1852 és 1854 között zajlott, de kisebb sikerrel. A Cubango folyót és az Okavango deltáját derítette fel, és eljutott a busmanok közé is, bár a felfedezésüket a tudománytörténet nem Magyar Lászlónak tulajdonítja.

Visszatérése közben egy rablótámadást is át kellett vészelnie.

Harmadik útján a Zambézi és a Kuanza mellékfolyóit kutatta fel, ám megtámadták és megsebesült. Visszatért volna Biébe, de ott belháború tört ki, apósát meggyilkolták, ezért neki is menekülnie kellett. Visszatért Benguelába, ahol azonban 1864-ben elhunyt.

Magyar László a kortársai zömével ellentétben élénken érdeklődött a helyi népek és szokások iránt, a helyiek Enganna Komónak, Komó úrnak nevezték el, mivel a portugál cómo (micsoda) szót gyakran ismételte az afrikaiak előtt. Bár a világhírű kortársának, David Livingstone-nak volt a vetélytársa, szélesebb ismertségre talán azért nem tett szert, mert a térképei, a pontatlan lejegyzésük és Magyar László geográfiai képzettségének és a megfelelő műszereknek a hiánya miatt, kevés pontos információt tartalmaztak a gyarmatosító hatalmak számára.

A magyar felfedező, akiről egy vulkánt neveztek el

Teleki Sámuel talán a legismertebb magyar felfedező nemcsak itthon, hanem világszerte is. A főnemesi Teleki család református ágából származott, és meglepően későn vált belőle igazi utazó. 1886-ban, már 41 évesen Rudolf biztatására döntötte el, hogy afrikai utazása egyben egy expedíció is lesz. (Bár utazásáról több pletyka is fennmaradt, az egyik szerint gyengéd szálak fűzték őt Rudolf feleségéhez, Stefániához, míg mások úgy vélik, hogy a bécsi udvar nem nézte jó szemmel a főherceg és Teleki barátságát, ezért az expedíció ürügyén távolították el az udvarból).

Teleki Sámuel fényképe (Wikipédia)

Maga mellé vette Ludwig von Höhnel sorhajóhadnagyot, aki főleg térképészeti ismereteivel segítette Telekit. Zanzibár szigetéről végül 1887 elején indultak el, mintegy négyszáz emberrel és tizenhét tonna rakománnyal. Ennek a zöme a helyieknek szánt ajándék volt, amivel a békés áthaladást biztosították, bár akadtak olyan őslakosok, akikkel fegyveres összetűzésekbe keveredett. Teleki eljutott a Kilimandzsáróhoz is, bár a csúcsát nem tudta meghódítani. A Mount Kenyát viszont ma hóhatárig megmászta. Ezt követően jutott el a Baringo-tóhoz és ettől északra feküdtek azok a területek, amelyek feltérképezésére elindult. Észak felé felfedezte a mai Turkana-tavat, amelyet Rudolf-tónak nevezett el a főherceg iránti tiszteletből.

Öt kilométerrel arrébb egy vulkánt talált, amelyet róla neveztek el Teleki-vulkánnak.

Az expedíció végül 1888 októberében Mombasa városában ért véget.

Teleki később is számos útra vállalkozott, amelyet birtokai értékesítéséből fedezett. 1889-ben Etiópiába ment, majd 1893-ban felkereste Indiát, Szumátrát és Jáva szigetét. 1895-ben visszatért Afrikába és megkísérelte megmászni a Kilimandzsárót, de ez a próbálkozása sem járt sikerrel. Tudományos munkásságát a nemzetközi Afrika-kutatás is elismeri, magyar felfedezőként a nemzetközi mezőnyben rajta kívül csak keveseknek sikerült tekintélyt kivívnia magának.

Ázsia bejárója, akit egyesek kémnek tekintettek

Stein Aurél az egyik legsokoldalúbb magyar tudós volt, ragadtak rá a nyelvek. Budapesten, egy zsidó család gyermekeként született, ahol a magyar mellett a németet is elsajátította, középiskolai tanulmányai során görögül, latinul, angolul és franciául tanult meg, majd Bécsben, Lipcsében és Tübingenben perzsául és szanszkrit nyelven. 1886-ban ajánlották fel neki egy konferencián, hogy indiai kéziratokon dolgozzon, 1887-ben a szubkontinensre ment és a Lahore-i Egyetemen oktatott. 1888 és 1896 között főleg Kasmírt járta be, kivonatolta a kasmíri maharadzsa könyvtárának szanszkrit kéziratait.

Stein Aurél a Tarim-medencében 1910 körül (Wikipédia)

A pandzsábi és az indiai kormányzat megbízásából azonban négy expedíció megszervezését is elvállalta. 1900 és 1901 közötti első belső-ázsiai expedícióján több egykori települést és őrtornyot azonosított az egykori Selyemútról. A második útja 1906-1908 között a mai ujgur területen lévő Kasgarból indult és eljutott az Ezer Buddha Barlangtemplomába Tunhuang közelében. Stein mintegy 40 ezer kéziratot hozott magával. Fagyási sérülései miatt a jobb lábán ekkor veszítette el néhány lábujját. 1913 és 1916 között mintegy 20 ezer kilométert járt be, felkereste Tunhuangot, Turkesztán orosz részét, Szamarkandot és bejárta a mai Irán keleti részét. 1930-ban újabb expedícióra indult, Turkesztán kínai részére ment, ásatásokat is vezetett. Ám a helyi bürokrácia addigra ellenségessé vált Steinnel szemben, akinek a leleteit hátrahagyva kellett Kasgarba mennie.

Stein utolsó éveiben is aktív maradt,

76 évesen például légifelvételeket készített régészeti lelőhelyekről, megelőzve ezzel a korát. 1943-ban, nyolcvan évesen Afganisztánba ment, hogy ott végezzen kutatásokat, ám megbetegedett és elhunyt. Kabulban temették el.

A sebességmániás angol beteg, aki magyar felfedező is volt

Almásy László már gyerekként is nagy érdeklődéssel fordult a technika, különösen a repülés felé. Már gyerekként is próbálkozott vitorlázógép építésével. Az első világháborúban a keleti fronton, majd az olasz fronton teljesített szolgálatot. Részt vett IV. Károly visszatérési kísérleteiben is. 1926-ban Afrikába indult sógorával, Esterházy Antallal, és egy Steyr típusú kocsival mintegy 3000 kilométert tettek meg Kartúmig, a mai Szudán fővárosáig. A cég ezután megbízta egyiptomi képviseletével, autóival pedig több versenyen is részt vett Európában. Gyakran tesztelte a kocsijaikat sivatagi körülmények között, több száz kilométert megtéve. A gazdasági válság miatt azonban elveszítette állását.

1931-ben egy Kairó – Fokváros utat kísérelt meg megtenni Geoffroy Malins kíséretében, ám Almásy repülőgépe a szíriai Aleppóban lezuhant és mivel a szíriai újságok tévesen azt írták, hogy meghalt, ezért Malins nem várta meg őt.

Almásy László és Zichy Nándor a budaörsi reptéren 1931-ben (Wikipédia)

1932-ben brit társaival a líbiai sivatagban felfedezte Zarzura oázisát, amely komoly hírnevet biztosított neki. 1933-ban egy újabb expedíciót szervezett, a térség felfedezése mellett kísérőivel együtt a szaharai sziklafestmények egy részét is felderítették. 1934-ben egy hasonló sivatagi út következett, majd 1935-ben fedezte fel első európaiként újra a magyarábokat, akik saját hagyományaik szerint az oszmán-török uralom idején Európából áttelepített magyarok leszármazottjai.

Ezt követően azonban útjai véget értek, miután a brit és az olasz hatóságok arra gyanakodtak, hogy a másik félnek kémkedik.

1940-ben német szolgálatba vezényelték, mivel a tudására szüksége volt az Afrika Korpsnak. Elsősorban felderítő szolgálatokat végzett, de sikeresen csempészett be két német ügynököt Alexandriába, amiért megkapta a Vaskeresztet. Miután visszatért Magyarországra, 1943-ban könyvben írta meg Rommel seregénél szerzett háborús tapasztalatait. Itthon a német egyenruháját és a Vaskeresztet kihasználva rejtegetett zsidó üldözötteket.

A háború után azonban háborús bűnösként kezelték, és csak nehezen tisztázta magát. 1947-ben ismét letartóztatták, de Faruk egyiptomi király unokatestvére a brit hírszerzés segítségével megvesztegette a magyar tisztségviselőket, és Ausztriába menekítették. Kairóban telepedett le, 1951-ben egy ausztriai látogatása során hunyt el.