Rövidhír: Tajvan elnöke megfenyegette Kínát!

Caj Jing-ven, Tajvan elnöke arra figyelmeztette ma Kínát, hogy hadserege súlyos árat fog fizetni egy invázió esetén.

A Reuters beszámolója szerint azt is hozzátette egy mai megszólalásában a tajvani elnök, hogy egy invázió esetén Pekingnek szembe kellene néznie a nemzetközi közösség elutasításával is.

“Amit tennünk kell az, hogy megértessük az ellenséggel, Tajvan elkötelezett és felkészült az ország védelmére”, mondta az elnök. Azt is hozzátette, hogy a szigetnek megvan arra a képessége, hogy megvédje saját magát. Caj katonai tisztviselők előtt beszélt, szavait pedig a saját irodája adta közre.

Mint ismert, Tajvant Kína 23. tartományának tekinti. A párizsi kínai nagykövet nemrég arról beszélt, hogy amennyiben a szigetország újraegyesülne Kínával, az ott lakókat átnevelné a pekingi rezsim.

Nancy Pelosi amerikai házelnök látogatása után a kínaiak hatalmas hadgyakorlatokba kezdtek Tajvan körül, melyek egyik eredménye lett, hogy tulajdonképpen elvágták a szigetet a külvilágtól. A gyakorlatnak vége van, ám Tajvan védelmi minisztériuma szerint a mai napon is 29 kínai repülő és 4 hadihajó van a sziget körüli vizeken. Közülük 5 repülő át is lépte a nemhivatalos határt, a Tajvani-szoros medián vonalát, számolt be róla a Reuters.

Source: Reuters