Nem csak a Jupiter, az Uránusz holdjain is lehet élet
A naprendszerünk óriásbolygói körül keringő holdak keletkezéséről és fejlődéséről nem sok mindent tudunk.
Azonban az biztosnak tűnik, hogy a holdakon lévő óceánok jelenléte belső aktivitásra utal, emiatt esély van arra is, hogy esetleg lakhatóak. Az IFLS tudósítása szerint az új tanulmányok pedig azt sugallják, hogy ezek sokkal gyakoribbak lehetnek, többek között az Uránusz bolygó körül is.
Ha jeges holdakra gondolunk, általában azonnal az Európára vagy az Enceladusra gondolunk. Ezeknek viszonylag vékony jégpáncélja alatt mély óceán húzódik. De sok másik holdon és törpebolygón is van bizonyíték jelentős víztömegre, így a tudósok úgy döntöttek, hogy még egyszer megnézik a Voyager 2 által akkor gyűjtött adatokat, amikor az 1986-ban elrepült az Uránusz mellett.
Az akkoriban rendelkezésre állónál jobb modelleket használva és azokat a földi megfigyelésekkel kombinálva a kutatócsoport az Uránusz öt fő holdjának belsejének megértését tűzte ki célul: ezek az Ariel, az Umbriel, a Titania, az Oberon és a Miranda. A legkisebb, a Miranda kivételével a másik négyre vonatkozó modellezés alátámasztja a vastag jégréteg alatt húzódó mély óceán jelenlétét.
“Amikor kis égitestekről – törpebolygókról és holdakról – van szó, a bolygókutatók korábban több valószínűtlen helyen is találtak bizonyítékot óceánokra, többek között a Ceres és a Plútó törpebolygókon, valamint a Szaturnusz Mimas nevű holdján” – mondta közleményében Julie Castillo-Rogez, a NASA Jet Propulsion Laboratory vezető szerzője.
“Tehát olyan mechanizmusok játszanak itt közre, amelyeket nem értünk teljesen. Ez a tanulmány azt vizsgálja, hogy mik lehetnek ezek, és hogy milyen jelentőséggel bírnak a naprendszer számos olyan égitestje esetében, amelyek vízben gazdagok lehetnek, de korlátozott belső hővel rendelkeznek”.”
A modelleket négy másik küldetés megfigyelései alapján állították össze. A NASA égisze alatt működő Galileo a Jupitert és holdjait tanulmányozta, a Dawn a Vesta aszteroidát és a Ceres törpebolygót kereste fel, a New Horizons elrepült a Plútó és a Charon mellett, a Cassini pedig a Szaturnusz rendszerét vizsgálta. Az Uránusz holdjai egyébként valahol a Plútó és a Ceres mérete között vannak.
A modell szempontjából döntő fontosságú annak megállapítása, hogy mennyire porózusak a holdak. A kutatókat az érdekli, hogy ezek a kis égitestek meg tudják-e tartani a belső hőt – ha nem, akkor az óceánok befagynak. A Titania és az Oberon, a legnagyobb holdak, elég meleg óceánokkal rendelkezhetnek ahhoz, hogy lakhatásra alkalmasak legyenek, sőt, akár alapszintű élet is kialakulhatott bennük.
Az Ariel és még a Miranda is geológiailag friss felszíni változásokra utaló jeleket mutat. A Miranda túl kicsi ahhoz, hogy sok belső hőt tartson meg, de az Arielen jégvulkánok lehetnek. Ezek a holdak egyértelműen rendelkeznek potenciállal, de továbbra is komoly kérdések maradnak azzal kapcsolatban, hogy ezek a modellek mennyire jól írják le ezeket a jeges világokat.
“Új modelleket kell kidolgoznunk a holdak eredetére vonatkozó különböző feltevésekhez, hogy a jövőbeli megfigyelések tervezését irányítani tudjuk” – magyarázta Castillo-Rogez.
Ez is érdekes lehet:
