A jeges Grönland, azaz “Zöldföld” nevét egy ezer éves marketingfogásnak köszönhetjük

Grönlandot norvég és izlandi felfedezők telepítették be a 10. században, ahol két jelentős viking települést is létrehoztak, melyek egészen a 15. századig fennáltak, olvasható a Heritage Daily írásában.

A Landnámabók című középkori szöveg szerint, amelyet “Települések könyvének” fordítanak, Grönlandot állítólag Gunnbjörn Ulfsson, más néven Gunnbjörn Ulf-Krakuson látta meg először a 10. század elején, mégpedig egy véletlen folytán – ugyanis eltévedtek.

Majd 978-ban Snæbjörn galti Hólmsteinsson állítólag már tudatosan, mintegy két tucat társával Grönland felé indult, és a Gunnbjarnar Skerries szigeteken, egy Grönland partjainál fekvő kis szigetcsoporton telepedett le, amely Johannes Ruysch 1507-ben készült térképe szerint “teljesen leégett” (valószínűleg vulkáni tevékenység következtében). Miután a telepesek az első télen szembesültek a zord körülményekkel, meggyilkolták Snæbjörnt és nevelőapját, majd elhagyták a települést, és visszatértek Izlandra.

Grönland első sikeres betelepítése Erik Thorvaldsson, más néven Vörös Erik nevéhez fűződik. A mondák szerint az izlandiak az Althing gyűlése során három évre száműzték Eriket, büntetésül, mert Erik egy vita során megölte Eyiolfot, a Foult.

Erik emiatt elindult, hogy megkeresse az „északra fekvő földet”, és sikeresen elérte Grönland partjait, ahol száműzetése három évét a sziget felfedezésével töltötte.

Izlandra visszatérve állítólag történeteket hozott magával – ahogy ő nevezte – “Grönlandról”, azaz a „zöld földről”. A név egy korabeli marketingfogás volt, a potenciális telepesek elcsábítására irányult, hiszen mégiscsak vonzóbban hangzott, mint “Izland”, azaz „jégföld”.

Erik 985-ben vagy 986-ban tért vissza Grönlandra, akkor már számos új emberrel, akik két kolóniát alapítottak a délnyugati partvidéken: Eystribyggð-t a mai Qaqortoq területén, és Vestribygð-t a mai Nuuk közelében. Később a mai Ivittuut környékén kialakult egy középső városka is, de ezt általában a keletebbre fekvő település terjeszkedésével hozzák összefüggésbe.

Erik felépítette személyes birtokát, Brattahlíðt a mai Narsarsuaq közelében, ahol haláláig Grönland legfőbb törzsfőnökeként uralkodott. A legenda szerint Erik azt tervezte, hogy fiával, Leif Eriksonnal (akit Vinland felfedezőjeként tartunk számon) együtt utazik, de Erik a hajóhoz vezető úton leesett a lováról, és sérülése miatt nem szállhatott tengerre. Ám halálát nem ez okozta, hanem egy járvány, amely a fia távozása utáni télen a sziget sok telepesével végzett.

A településeknek a becslések szerint fénykorukban együttesen 2-10.000 lakosuk lehetett, és a régészek további körülbelül 620 tanya romjait azonosították Grönland délnyugati fjordjaiban.

A telepesek megosztották a szigetet a Grönland északi és nyugati részén élő késői dorseti kultúrával, majd később a Thule-kultúrával (amelyet az északiak skrælingnek neveztek), amelynek tagjai Alaszkából érkeztek a szigetre 1300 körül.

1126-ban a római katolikus egyház a mai Igaliku településen fekvő Garðarban egy egyházmegyét alapított, amely a norvégiai Nidaros érsekség alá tartozott, és több templomot épített. 1261-re a grönlandiak elfogadták a norvég király uralmát, amely aztán 1380-ban unióra lépett a Dán Királysággal.

A települések a 14. századig virágoztak, majd a 15. században hanyatlásnak indultak. A lakhely felszámolásának magyarázatára különböző elméletek születtek, amelyek közül a legjelentősebbek a fokozatos klímaváltozás, a dániai kapcsolat és támogatás elvesztése, a pestisjárvány miatti Európába való visszavándorlás, gazdasági tényezők vagy az inuit népekkel való konfliktusok.

A grönlandi vikingek utolsó írásos említése 1408-ból származik, amely Thorstein Olafsson és Sigrid Björnsdóttirin házasságát dokumentálja.

Ez is érdekes lehet:

• A preinka harcosok torz koponyájukról ismerték fel egymást
• Mégsem vörös homokkőből készült a Stonehenge oltárköve – de akkor vajon miből?