Az obeliszk, négyszögletes alaprajzú, felfelé keskenyedő, lapos oldalú, gúla alakú csúcsban végződő kőoszlop. Az egyiptomi művészetben napszimbólum, a napsugárköteget és a napsugarat jelképezi. A felső pyramidot fémlapokkal borították, hogy tündököljön, amikor megcsillan rajta a felkelő nap első sugara. Oldallapjait fényesre csiszolták és feliratokkal látták el. Az obeliszk törzsére az azt felállíttató uralkodó nevét, és általában a napistenhez szóló imákat véstek. Nem részekből készült, hanem egyetlen tömbben, a bányában munkálták meg, közvetlenül az anyakőzetből kifaragva. Az egyiptomi templomokban gyakran egy pár obeliszk állt a bejárati pülón előtt.
Az általunk ismert legnagyobb obeliszknek érdekes története van, hiszen befejezetlen, a mai napig nem hagyta el az asszuáni kőbánya területét, hanem a talapzati kőzetről leválasztás nélkül, kifaragva pihen eredeti helyén. Az obeliszk 41,75 méter hosszú, és a csúcsa felé haladva 11 fokos szögben lejt. Ha az obeliszk elkészült volna, 1168 tonnát nyomott volna. Súlya kétszer-háromszor nagyobb, mint a második legnehezebbnek amit a korszakban emeltek. Sorsa nem teljesen ismert, megrendelését általában Hatsepszut fáraónő nevéhez kötik, aki kb. ie. 1479-1458 között uralkodott, befejezetlenségének oka pedig az oszlopmonstrumon végzett munka közben keletkezett repedés lehetett.
Az obeliszknek a századelőn csak mintegy 22 métere volt látható, a többi részét hatalmas kőtömb- és törmelékkupac fedte. Modernkori pályafutása Fuad király – az akkori szultán – 1920–21 telén tett látogatásához köthető, aki elrendelte kibontását. Az asszuáni gránitbánya a Nílus mentén található, és szabadtéri múzeumként működik.
Hogy készülhettek?
Az ókori Egyiptom kőmegmunkálásról többnyire találgatásaink illetve feltételezéseink vannak. Többféle elmélet is létezik az obeliszkekkel kapcsolatban, de egyik munkafolyamat sem nyert igazi bizonyítást, így a „kifaragásuk”, a talapzatról „lefűrészelésük”, a teljesen sima felületre „csiszolásuk”, a hieroglifák „vésése”, a szállításuk és a felállításuk se tisztázott.
Az obeliszkek létrehozásának persze már az indoka se teljesen világos, de a legnehezebb rész biztos, hogy a szállításuk és végleges helyükre állításuk lehetett. Miután gondosan kivésték a kemény gránitból, leválasztották a lábazati tömbről, fel kellett emelni, eljuttatni és feltenni egy hajóra, majd a Níluson elszállítani, átemelni a szárazföldre, a földbe süllyeszteni, beemelni, és mindegyik munkafolyamatot az obeliszk összetörése nélkül elvégezni. Az asszuáni obeliszk súlya ugyan jóval nagyobb, mint kortársaié, de készítésekor nyilván nem volt kérdés, hogy ugyanúgy megoldották volna szállítását, mint kisebb rokonaiét.
Természetesen a mai tudomány és lehetőségek alkalmazásával is nagyon nehezen lehetne egy ilyen súlyú munkát elkészíteni, mozgatni és kihelyezni, ezért felfoghatatlan, hogy miként tudták megtenni ezt az ókori technológiákkal. Éppen ezért nagyon lenyűgöző lelet a „befejezetlen obeliszk”, melyet készítése közben láthatunk, nemcsak valahol készen felállítva.
Egyiptomi obeliszkek a világban
Számos obeliszk áll még, de nagy részük más országokba került, így kevesebb, mint a felük maradt Egyiptom területén. Az évszázadok során jó néhány obeliszk esett a gyűjtőszenvedély áldozatául, Európa és Amerika nagyvárosait számos eredeti obeliszk ékesíti. Különösen sok egyiptomi kőoszlop került Rómába, ahol ma szinte több áll, mint Egyiptomban összesen. A császárok saját hatalmuk igazolására használták az elkobzott obeliszkeket, majd a pápaság pedig – vélhetően – az ideológiai győzelem szimbólumaként preferálta az ősi köveket. A második helyen meg természetesen a műkincsgyűjtés világbajnoka, az Egyesült Királyság áll.
Ha Asszuán területén kirándulunk akkor a nílusi hajókázás mellett mindenképpen ajánljuk a térség két legjelentősebb egyiptomi műemlékét, melyekről a Szigettemplom a Níluson, melyet elbontottak és 500 méterrel távolabb egy másik szigeten építettek újjá. Philae és Az ókori világ csodája, melyet elbontottak és 180 méterrel arrébb építettek újra– az egyiptomi Abu Szimbel című cikkeinkben írtunk.
Source: