A kalózok kemény kínzási módszerekkel bírtak mindenkit jobb belátásra
Az 1600-as évek talán az emberiség legkönyörtelenebb évszázada volt, amikor is a mészárlások, az üldöztetések és a kegyetlenség mindennapos volt. A kalózok aranykora éppen ez az időszak volt, közülük pedig rengetegen hírhedté váltak szörnyű tetteikről.
Ha első kézből származó beszámolókba mélyedünk, a vízi martalócok kegyetlensége önkényesnek tűnik, mintsem racionálisnak, pedig sokszor céljaik eléréséért tették és nem szórakozásból. A kínzás tehát elterjedt metódus volt és különböző célokat szolgált, elsősorban a kihallgatás eszközeként az elszigetelt települések vagy a zsákmányolt hajók elleni rajtaütések során, számol be az Ancient Origins.
A kalózok kifinomult hírszerzési módszereket alkalmaztak, és információkat gyűjtöttek városokról, a hajók célállomásáról és számos egyéb dologról is. A templomokba vagy a hajók rakterébe zárt foglyokat a kincsek hollétéről, vagy túszként, esetleg potenciális utánpótlásként való alkalmazásról kellett kihallgatni.
Meglepő módon a kalózok kínzásai mögött egyfajta stratégia is állt, indítékaik pedig a büntetéstől és a bosszútól a puszta szadista szórakozásig terjedtek. A nemzeti sérelmek is jócskán táplálták az erőszakot, és egyes kalózok bosszút akartak állni a múltbeli rabszolgasorozásokért.
A kalózok kínzási módszerei szinte már furcsán változatosak voltak. A verések, a korbácsolás, és a feldarabolás mindennaposak voltak, de az éheztetés, az elszigetelés és a partra vetés lassú, gyötrelme is gyakran előforsultdult. Azonban összefonódtak velük olyan módszerek is, amelyekről az évszázadok alatt egy feljegyzés sem íródott. A hírhedt kínpad is bekerült a kalózok nyelvezetébe, bár maga az eszköz nem volt praktikus a tengerészkedés során. A kalózkodás aranykorának borzalmai közepette a kalózok önkényes kegyetlenségének remekül tükrözi a kétségbeesett és gyakran traumatizált emberek bosszúvágyát és kompenzációit.
Érdemes elolvasni:
