Miért vagyunk annyira a cukiság megszállottjai?
A téma olyannyira pörög, hogy Londonban egy kiállítás járja körbe a cukiság kulturális jelenségét. De mitől olyan népszerű a cukiság és mik a veszélyei?
Egy londoni kiállítás azt vizsgálja, hogyan vált a cukiság ilyen erőteljes – és néha veszélyes – kulturális erővé, derül ki a Smithsonian Magazine riportjából.
Miért találunk valamit cukinak?
Evolúciós oka van, hogy rajongunk a „cuki” dolgokért. Elsődleges célja az utódgondozás támogatása. Amikor meglátunk egy kisbabát, az agyban dopamin szabadul fel. Emellett az orbitofrontális kéreg is aktiválódik az agyban, amely érzelmekhez kötődik. Így pozitív élményt okoz ránézni valami cuki dologra, és azonnal késztetést érzünk, hogy gondoskodjuk róla.
Az evolúció pedig nem bízta a véletlenre a dolgot. Nem csak saját és a környezetünkben élők utódait találjuk cukinak, hanem kisállatokat, de még élettelen tárgyakat is. Sőt utóbbi akár erősebb is lehet, ezzel megfosztva a cukiságot eredeti funkciójától, és új életet adva neki.
A cukiság fogalma már régóta uralja az internetes kultúrát. Amikor 2014-ben megkérdezték Tim Berners-Lee informatikust, aki 1999-ben elindította a mára mindennapos világhálót, hogy mi az internet váratlan felhasználási módja, azt válaszolta, hogy a kiscicák.
Egy kiállítás, ami körbejárja a választ
A macskás mémek webes tárháza csak egy aspektusa a cukiság iránti megszállottságunknak. Januárban a londoni Somerset House-ban nyílt egy új kiállítás, amely ezt a jelenséget vizsgálja. Az egyszerűen csak Cute (Aranyos) címet viselő tárlat az első olyan nagyszabású kiállítás, amely a cukiság rendkívüli és összetett erejét vizsgálja a kortárs kultúrában.
„A cukiság lassan átvette az uralmat a világunk felett” – mondta Claire Catterall, a kiállítás kurátora Rhik Samaddernek az Observertől. „Mára már elfogadottá vált, mint az egyik nyelvünk.”
Amikor a látogatók belépnek a Cute kiállításra, 18 macskaképet láthatnak – mindegyiket mesterséges intelligencia generálta –, amelyek olyan tudományosan imádnivaló tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a nagy fej és szemek. „Azonban egyre kevésbé lesznek aranyosak, minél többet nézzük őket, és észrevesszük, hogy valami nem egészen stimmel a szemükbe világító fényben” – írja Rosa Lyster, a New York Times munkatársa.
Ezután a kiállítás az aranyosság kultúrtörténetét mutatja be a világ minden táján. Az Observer szerint a cukiság csillogó, szivárványos szókincsének nagy része a kawaii nevű esztétikából származik, a japán „aranyos” szó után. A kawaii kultúra az 1960-as évek vége felé indult el Japánban, és magában foglalja a „félénkség, a szégyenérzet, a sebezhetőség, a kedvesség és a szerethetőség” jellemzőit – írta 2016-ban Hui-Ying Kerr, a Conversation munkatársa.
A kiállításon a popkultúra jelenségei – például a zene, a divat, a játékok, a videojátékok és a közösségi média – mellett több mint 50 művész kortárs alkotásai és új megrendelései is szerepelnek.
Hogyan vernek át minket a cukisággal?
„A cukiság tagadhatatlanul korunk legmarkánsabb esztétikája. Mégis csak mostanában kezdték komolyan venni” – áll a Somerset House közleményében. „Digitálisan mediatizált korunkban a cukiság olyan módon táplál és kényszerít bennünket, amely azt sugallja, hogy sokkal több van mögötte, mint azt imádnivaló és látszólag ártalmatlan külseje sugallja.”
A „Sugar-Coated Pill” (cukormázba bújtatott pirula) például arra összpontosít, hogy a cukiságot hogyan használták fel a politikai szélsőségesektől a nagy gyógyszergyártókig a kellemetlen dolgok enyhítésére. A hirdetők számos iparágban sikeresen használták a cukiságot, hogy a termékeket kívánatosabbá tegyék. „A cukiság csökkenti az árérzékenységet, ami miatt szívesebben adjuk át a pénzt” – írja az Observer. „A kutatások azt is sugallják, hogy amikor a vállalatok vétkeznek, egy aranyos kabalafigura arra készteti a fogyasztókat, hogy megvédjék őket.”
A cukiság ereje „nemcsak abban rejlik, hogy képes megkérdőjelezni a normát, hanem abban is, hogy át is alakítja azt” – áll Catterall nyilatkozatában.
Érdemes elolvasni:
