Ez állhat Beethoven siketsége és halála mögött is

Annak ellenére, hogy Ludwig van Beethoven élete és munkássága már néhány évszázada a történészek egyik kedvenc témája, a legendás zeneszerzőt még mindig számos rejtély lengi körbe.

Némelyiket bizonyára soha nem állt szándékában tisztázni, mint például a Halhatatlan kedves kilétét. Másról kifejezetten kérte, hogy hozzák nyilvánosságra, mint például halálának okát. A baj csak az, hogy ezidáig senki sem tudta pontosan kideríteni, mi volt ez az ok, számolt be az Open Culture.

Ludwig van Beethoven portréja 1820-ból. Wikimedia

Nem gondolták veszélyesnek az ókor óta ismert anyagot

A hajának legújabb genetikai elemzése azonban új megvilágításba helyezte, hogy mi ölte meg Beethovent. Pontosabban, hogy mi betegítette meg egyre inkább 56 éves korában bekövetkezett haláláig.

A vizsgálatok “néhány évvel ezelőtt kezdődtek, amikor a kutatók rájöttek, hogy a DNS-elemzés már eléggé előrehaladott ahhoz, hogy indokolttá tegye a haj vizsgálatát, amelyet állítólag a haldokló Beethoven fejéről vágtak le a rajongók” – írja a New York Times.

Először is a valódi mintákat el kellett különíteni a hamisítványoktól. Ezután a nehézfémekre vonatkozó vizsgálat kimutatta, hogy “Beethoven egyik hajfürtjében 258 mikrogramm ólom volt grammonként, a másikban pedig 380 mikrogramm”. Ez a 64, illetve 95-szöröse a normális értékeknek.

A krónikus ólommérgezés – amelyet valószínűleg a zeneszerző “ólomcukorral” édesített olcsó bor fogyasztása is elősegített – okozhatta a “szüntelen hasi görcsöket, puffadást és hasmenést”, amelyek még életében gyötörték.

Nem csak Beethoven halálát okozhatta

Az is lehet, hogy ez siettette a siketséget, amely harmincéves korára már majdnem teljes volt. “Az évek során Beethoven számos orvost felkeresett, kezelésről kezelésre próbálkozott betegségeivel és siketségével, de nem talált megoldást.”

“Egy időben különféle kenőcsöket használt és 75 féle gyógyszert szedett, amelyek közül sok valószínűleg ólmot tartalmazott.” Sajnos, az ólommérgezés valódi veszélyét már az ókor óta ismerték, de egészen a XIX. század végéig nem vették komolyan.

Az eddigi kutatások szerint még az ólomnak való ilyen mértékű kitettség sem lett volna önmagában halálos. De vajon egy kicsit kevesebb ólommal Beethoven befejezte volna a 10. szimfóniáját, vagy akár folytatta volna a 11. szimfóniát?