Kádár-titkok: Brezsnyev visszacsatolta volna Erdélyt Magyarországhoz?
Kevesen tudják, hogy Kádár János rettegett a repüléstől, és a levegőben gyakran feszült volt. Ilyenkor szívesen beszélgetett a mellette ülő fedélzeti mérnökkel, Nagyváthy Sándorral, akinek egyszer egy megdöbbentő titkot is elárult: Brezsnyev felvetette, hogy Erdélyt visszacsatolják Magyarországhoz.
Kádár Jánossal repült
Ahogyan azt a Blikk írja, A ferihegyi repülőmúzeum egyik legkülönlegesebb alakja a 76 éves Nagyváthy Sándor, aki évtizedekig a Malév fedélzeti mérnökeként dolgozott. Ma már nyugdíjasként kalauzolja a látogatókat a Liszt Ferenc repülőtér mellett álló veterán gépek között, és közben olyan történeteket mesél, amelyekről hosszú időn át hallgatnia kellett. Nem csupán technikai bravúrjai miatt maradt meg a repülés történetében, hanem azért is, mert ő volt az, aki számos alkalommal Kádár János társaságában utazott, és akinek a fülébe olykor az ország legnagyobb titkai jutottak el tízezer méteres magasságban.
Sándor nem politikusként, hanem egyszerű szakemberként került a hatalom közelébe. Kádár János legendásan tartott a repüléstől, ezért mindig biztos kézre volt szüksége a fedélzeten. A mérnök neve sokszor szerepelt a hibajegyzőkönyvekben, mert rendre megoldotta a bonyolult műszaki problémákat. A pártvezetés számára hamar egyet jelentett a nyugalommal: „ha Nagyváthy a gépen van, nincs ok aggodalomra”. Ez a bizalom tette lehetővé, hogy a főtitkár olykor feszültségét titkok megosztásával oldja – olyan bizalmas információkkal, amelyek a közvélemény számára soha nem derülhettek ki.

Forrás: Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény / Sándor György
Erdély visszacsatolásáról
Az egyik legmeglepőbb vallomás 1971-ből származik. Kádár János Bukarestből hazafelé tartva keserűen mesélte a fedélzeti mérnöknek, hogy Leonid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár komolyan fontolóra vette Erdély visszacsatolását Magyarországhoz. A terv azonban végül elbukott, mert a magyar vezetés attól tartott, hogy az ottani nyomorúságos gazdasági viszonyok túl nagy terhet rónának az országra. Kádár állítólag maga mondta: „nem lesz semmi a visszacsatolásból”, és ezzel pontot tett egy olyan történelmi lehetőség végére, amelyről sosem írtak a korabeli újságok. Sanyi bácsi így emlékezett vissza a történtekről a Blikknek:
Kádár Bukarestbe repült egy ugyanilyen géppel, de összeveszett Ceausescuval, nagyon feldúltan szállt fel utána a repülőre. „Nagyváthy elvtárs, nem lesz semmi a visszacsatolásból. Olyan nagy a szegénység az ottani falvakban, hogy túl sokba kerülne ez Magyarországnak, Apró elvtárs és Fock elvtárs nem szeretné” – ezt mondta Kádár nekem itt, épp ezen a széken ülve. Sosem írak erről az újságok, nekem pedig hallgatnom kellett.
Szorongott és sokat beszélt
Nagyváthy Sándor történetei nem csupán technikatörténeti érdekességek, hanem bepillantást nyújtanak a hatalom kulisszái mögé is. Kiderült például, hogy Kádár János a repülőn valójában szorongott, ezért gyakran beszélt ki magából olyan dolgokat, amiket máskor sosem mondott volna el. A főtitkár a fedélzeten feszült volt, néha tréfálkozással, máskor pedig bizalmas vallomásokkal oldotta idegességét. Bár környezete sokszor próbálta „nagy emberként” körülvenni, a levegőben éppen ellenkezőleg: emberközelivé vált. Nem akart magasabb körökben mozogni azokkal, akik csak hatalmat láttak benne – a repülőn azonban ugyanazon a széken szorongott, mint bárki más, és olykor kibeszélte magából a rendszert terhelő titkokat.

Kádár János Csillebércen 1973-ban. Forrás: Fortepan / Urbán Tamás
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Egyre több a veszélyes állat: szúnyogoktól és kígyóktól retteghetünk hazánkban is
Jövő héttől expresszvillamos jár Budapesten!
Vasárnaptól sokkal olcsóbban utazhatunk kedvenc tengerpartunkra
Drónok mindenhol: vérfagyasztó jelentés a csernobili atomerőműből
Őrület: készül a robot, ami képes lesz kihordani és megszülni egy emberi babát
Lesifotók: Orbánék győzelmi terve egy adriai jachton készül?