Megbukott a francia kormány
Alig kilenc hónap után távozni kényszerül François Bayrou francia miniszterelnök, miután elbukta a maga által kezdeményezett bizalmi szavazást. A 74 éves politikus azért kérte a parlament támogatását, mert az államadósság visszaszorítását célzó megszorító intézkedésekhez nélkülözhetetlennek tartotta a képviselők felhatalmazását, írja a 444.
Négy francia miniszterelnök két év alatt, meddig fogja a következő bírni?
Bayrou a vita során történelmi kérdésként jellemezte a helyzetet, és a képviselők lelkiismeretére hivatkozva próbálta elfogadtatni, hogy Franciaország jövője a költségvetési hiány mérséklésétől függ. Ugyanakkor a szocialisták nem támogatták a kormányt, főként a vitatott megszorítások – például két munkaszüneti nap eltörlése és a szociális kiadások befagyasztása – miatt. Az eredmény hétfő este megszületett: Bayrou elveszítette a szavazást, és hivatalosan is beadja lemondását.
A kormányfő bukása szinte elkerülhetetlennek látszott. A nemzetgyűlésben több mint egy éve patthelyzet uralkodik: Emmanuel Macron elnök centrista koalíciója kisebbségben van, így a kormányzás folyamatosan az ellenzék jóindulatától függ. Bayrou kompromisszumkereső politikusként próbált rendet vágni ebben a helyzetben, de a francia politikai elit jelenleg nem mutat hajlandóságot az egyezkedésre.

Emmanuel Macron francia elnöknek nincs különösebb oka a mosolyra. MTI/MTVA/Andre Pain
Macron bízott abban, hogy a választók nem fordulnak el tőlük
A politikai válság gyökerei Macron tavaly júniusi döntéséhez nyúlnak vissza. Az elnök akkor előrehozott választásokkal próbálta visszaszerezni a parlamenti többséget, ám kísérlete visszafelé sült el. A baloldali összefogás több mandátumot szerzett, a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés pedig jelentősen megerősödött. Így három nagy blokk alakult ki a törvényhozásban, és a kormányzó centristák azóta is kisebbségben vergődnek.
Bayrou személye már a második kudarcos kísérlet volt egy év alatt: elődje, Michel Barnier csak három hónapig maradhatott hivatalban. A HVG szerint most Macronnak ismét új miniszterelnököt kell kineveznie, aki az ötödik lesz alig két év alatt. A feladat nem egyszerű, hiszen olyan jelöltre lenne szükség, akit legalább az ellenzék egy része is elfogad, különben ő is gyorsan Bayrou sorsára juthat.
Lesznek új választások?
Az ellenzék mindeközben új választásokat követel, Marine Le Pen pedig a vita során óriási ovációt kapott, amikor erről beszélt. Ám a közvélemény-kutatások szerint egy új voksolás sem oldaná meg a patthelyzetet, hiszen egyik politikai erőnek sincs reális esélye abszolút többség megszerzésére.
Franciaország így egyre mélyebb politikai válságba süllyed, miközben a költségvetési hiány és a GDP 114 százalékát elérő államadósság továbbra is nyomasztja az országot. Ez már nem pusztán belpolitikai kérdés: ha az unió második legnagyobb gazdasága meginog, annak hatásait az egész eurózóna megérzi.
Érdemes elolvasni: