Eközben Orbán Viktor bejelentette ma, hogy a kormány ki tudja egészíteni a nyugdíjakat, mert a magyar költségvetési pénzek nem Ukrajnában vannak.
Vannak, akik nagyon jól járnak nyugdíjasként
Megdöbbentő nyugdíjadatokat közölt az MTI a KSH-ra hivatkozva. A most közzétett számok szerint 2025 januárjában több mint 182 ezer olyan magyar nyugdíjas volt, akinek a nyugdíja nem érte el a 100.000 forintot havonta. 140 ezer forint alatti összegből kell kijöjjön több mint 442 ezer magyar nyugdíjas és további nagyjából 400 ezer nyugdíjasnak a havi jövedelme 140 ezer forint és 180 ezer forint között mozog.

Forrás: KSH/Nemzeti Archívum/MTI
Mindeközben majdnem félmillió (495.786) olyan nyugdíjas van az országban, akiknek a havi nyugdíja eléri vagy több 300 ezer forintnál. Közülük 77.394-en félmillió fölötti összeget kapnak, 14.431-en pedig még 700 ezer forintnál is többől gazdálkodhatnak egy hónapban.
Csökkenhet Magyarországon a nyugdíjkorhatár?
Az elkeserítő gazdasági adatok és a költségvetés számára egyre nagyobb terhet jelentő nyugdíjösszegek, valamint hazánk demográfiai megborulása miatt erre kevés az esély, még akkor is, ha egyébként a várható élettartam-adatok hazánkban indokolnának egy ilyen lépést.
- Megdöbbentő: még a 30 ezer forintot sem éri el a katások várható nyugdíja
Vannak ugyanis olyan államok, például Finnország, amelyek rugalmasabban határozzák meg a nyugdíjkorhatárt, azaz nemcsak növekedhet, de csökkenhet is. Erre lehetőséget ad a pandémia, geopolitikai problémák miatti fokozott szorongás miatt növekvő elhalálozások száma, ami csökkenti a nyugdíjba vonuláskor várható élettartamot, így az észak-európai országban akár a nyugdíjkorhatárt is.

Csökkenhetne a nyugdíjkorhatár hazánkban is. Forrás: depositphotos.com
E filozófia abból indul ki, hogy minden nyugdíjasnak legyen esélye valóban (lehetőleg egészségben) kiélvezni a nyugdíjat és az ezzel járó kevésbé aktív életmód előnyeit. Hazánk egyébként sem a nyugdíjba vonuláskor várható további életévek számára, sem pedig az egészségben eltöltött évek számára nem lehet büszke. Az EU-átlag a nőknél 21 év, a férfiaknál 19 év, ám Magyarországon egy 65 éves ember csak 14,6 évre számíthat, ha férfi és 18,6-ra, ha nő. Az egészségben eltöltött idő tekintetében sereghajtók vagyunk, ez kevesebb mint öt év a nyugdíjba vonulást követően, írja a 24.hu Farkas András nyugdíjszakértőre hivatkozva.
Az Európai Unióban egyébként szinte mindenhol tervezik a nyugdíjkorhatár emelését, csökkentésről sehonnan nincs hír.
- A nyugdíj a háború és az államosítás áldozata lett – történelmi visszatekintésünk
Magyarország olyan tekintetben jól áll, hogy a nyugdíjkorhatár gyorsabban nőtt (legutóbb 62 évről 65-re), mint a várható élettartam, így ilyen szempontból biztosan nem kellene növelni a nyugdíjkorhatárt hazánkban egy jó ideig még. Persze a korhatár-emelésnél általában ez az utolsó szempont, hisz a kifizetés általában költségvetési és demográfiai kérdés.
Orbánék ma nyugdíjkiegészítésről döntöttek
Utolsó simításokat végzi a kormány a 2025. november havi kiegészítő nyugdíjemelésről szóló kormányrendeleten: minden nyugdíjas megkapja azt, ami jár még az év végéig, a remények szerint már novemberben – közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.
Orbán Viktor a videóban azt mondta: az infláció magasabb lett, mint előre jelezték, ezért a nyugdíjakat ilyenkor meg szokták emelni. “Pontos elszámolás, hosszú barátság, azt ígértük, hogy a nyugdíjak nem veszíthetnek az értékükből, ezt a vállalásunkat minden évben teljesítettük, idén is így lesz ez” – fogalmazott. A kormányfő hozzátette: mindenki a nyugdíjának megfelelő összeget kapja majd, ami átlagosan 51 ezer forintot jelent.

“Pontos elszámolás, hosszú barátság” Forrás: FB/Orbán Viktor
“Nagy dolog, Európában mindenhol spórolnak, ha fizetni kell, szívják a fogukat, mert elküldték a pénzüket Ukrajnába. Ha Ukrajnában van a pénzed, akkor nem tudsz nyugdíjat emelni, nem tudsz segíteni a családoknak meg a fiataloknak sem, de mi nem engedtük, hogy a magyarok pénze Ukrajnába menjen, ezért most van családtámogatás-emelkedés, tudunk indítani a fiataloknak lakásprogramot, és a nyugdíjasok is megkapják azt, ami jár. Ma ráadásul idősek napja van. Isten éltesse a nyugdíjasokat!” – mondta Orbán Viktor.