Isten létezik: itt a matematikai bizonyíték!

276-os (!) IQ-val rendelkezik az a dél-koreai AI-kutató, aki matematikai bizonyítékot szolgáltatott Isten és Jézus létezésére. Mutatjuk!

Egy fiatal szakember olyan állítással robbant be a közvéleménybe, amely egyszerre borzolja a tudományos és a vallási kedélyeket. A Daily Star beszámolója szerint YoungHoon Kim, akit a World Mind Sports Council a világ legmagasabb intelligenciájú emberének ismert el, azt állítja: pusztán matematikai logikával bizonyítható Isten létezése.

Provokatív hitvallás a közösségi médiában

A 36 éves kutató Instagram-oldalán nem kertelt, amikor kijelentette: „Isten 100 százalékig valóságos, és Jézus Isten.” Kim emellett azt is állítja, hogy a Jézusba vetett hit közvetlen kapcsolatban áll azzal, hogy valaki mennyire intelligens, kreatív és sikeres. Szerinte a hit nem gátolja a tudományos gondolkodást, hanem éppen ellenkezőleg: katalizátorként működik az emberi elme fejlődésében.

A matematikai érvelés, ami mindent megkérdőjelez

Kim egy online videóban három egyszerű logikai lépésben igyekszik alátámasztani állítását. Érvelése egy geometriai példán alapul: „Képzeld el, hogy egy vonalat rajzolsz egy papírra. A geometriában minden vonalnak egy ponttal kell kezdődnie. Az első pont nélkül egyáltalán nincs vonal.” Majd ezt az alapigazságot továbbgondolva így érvelt: „Ugyanez igaz a létezésre is. Ha soha nem volt kezdőpont, akkor semmi sem kezdődhetett volna el.” Végkövetkeztetése szerint: „De világosan látjuk, hogy az élet és az univerzum létezik. Tehát kellett lennie egy első pontnak, egy kezdőpontnak, ami mindent mozgásba hozott.”

Más zsenik is az isteni hatalomról beszélnek

És Kim nincs egyedül ezekkel a nézetekkel. Az amerikai Chris Langan – egyébként egykori lótenyésztő –, akinek IQ-ját 190 és 210 közé becsülik, azt állítja, hogy pontosan tudja, mi történik a halál után. Saját elmélete szerint a tudat nem szűnik meg, csupán más létezési szintre kerül. Kim ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Ha a valóság egy nagyobb egész része, akkor a halál nem a vég, hanem egy átmenet.” Hozzátette: „Ha a tudatunk kvantuminformáció, akkor az a test megszűnése után is folytatódhat.”

Jézus – a történelem legintelligensebb lénye?

És az elismert AI-kutató még ennél is tovább ment, amikor Jézus feltámadását értelmezte. Véleménye szerint Jézus nem egyszerűen emberként tért vissza, hanem egy teljesen új létezési formában. Provokatív kijelentése gyorsan körbejárta a közösségi médiát: „Nincs Einstein. Nincs Newton. Egyedül Jézus a történelem legintelligensebb embere.”

De vajon valóban ennyire egyszerű bizonyítani Isten létezését? És egy közel 300 IQ-val rendelkező ember valóban így gondolkodik (az átlagos IQ mindössze 100!), vagy inkább az Instagram-profilját igyekezett egy kicsit megfuttatni a provokatív kijelentésekkel ez a bizonyos YoungHoon Kim?

Ez is érdekelhet:

Kiemelt kép: depositphotos.com

Forrás:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük