Nemzeti gyásznap: felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a Kossuth téren – képek
Katonai tiszteletadás mellett, Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka jelenlétében ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján szerda reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.
A nemzeti lobogó felvonását a Himnusz, majd félárbócra eresztését a Szózat hangjai kíséretében a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység katonái végezték.
A ceremónián közreműködött a Magyar Honvédség Központi Zenekara és a Nemzeti Lovas Díszegység is.
A központi rendezvénysorozat 10 órától a Fiumei úton, a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzással folytatódott, ahol Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára mondott beszédet. Ezt a rendezvényt a Nemzeti ünnepek és emléknapok Facebook-oldalon élőben is közvetítették.
Számos településen, a határon túl is tartanak megemlékezéseket, koszorúzásokat.
A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után
Aradon kivégzett 13 vértanúra – Aulich Lajosra, Damjanich Jánosra, Dessewffy Arisztidra, Kiss Ernőre, Knézich Károlyra, Láhner (Lahner) Györgyre, Lázár Vilmosra, Leiningen-Westerburg Károlyra, Nagysándor Józsefre, Poeltenberg Ernőre, Schweidel Józsefre, Török Ignácra, Vécsey Károlyra -, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeznek.

Érdemes elolvasniCsaknem száz év is eltelt, mire az aradi vértanúk békében nyugodhattak
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Augusztus 20-ai programok Budapesten és vidéken: ingyenes koncertek, múzeumlátogatás és tűzijátékok
Trump-Putyin-Zelenszkij találkozó lehet Budapesten, ha Orbán támogatja az ukrán EU-tagságot?
Gyötrelmes halált okozó kullancsok terjednek hazánkban – VIDEÓ
Megbuktatták Orbán szövetségesét Boszniában: beavatkozik a TEK?
Orosz imázsépítés Budapesten: orosz minisztérium filméjszakát hoz Magyarországra
VIDEÓ: 2 újabb BKV-busz füstölt el Budapest belvárosában, ez lehet az ok