Lakitelken megnyílt a Hungarikum kiállítóház – KÉPEK
A Hungarikum kiállítóházban a magyar géniuszok és az általuk alkotott csúcsteljesítmények előtti tiszteletadás hozzájárulhat a hagyományait számon tartó, egységes nemzeti tudattal rendelkező generációk neveléséhez, ugyanis minden egyes hungarikum híd az emberek között – fogalmazott Nagy István agrárminiszter szombaton a Lakitelek Népfőiskolán.
A Hungarikum Bizottság ülését követően, a Hungarikum kiállítóház megnyitóján a miniszter elmondta: immár 83 hungarikum, 142 kiemelkedő nemzeti érték, 1.100-nál is több települési és tájegységi értéktár, mintegy 10 ezer települési érték, 19 megyei értéktár és csaknem 2 ezer megyei érték szerepel a nyilvántartásokban.
A bizottság döntése értelmében a hungarikumgyűjtemény ezúttal a Felső-Tisza-vidéki beregi keresztszemes hímzéssel bővült
– jelentette be az agrárminiszter.
A Magyar Értéktárba pedig bekerült az ELTE Füvészkert, a szabolcsi almatermesztés hagyománya, a székely himnusz és a hetési férfi és női viselet.
A tárcavezető kiemelte: az értékmentő szervezetek munkájának támogatására az elmúlt évhez hasonlóan, idén is 930 millió forint áll a rendelkezésükre. Ebből az összegből 840 millió forint fordítható nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutatóterek kialakítására, illetve a hungarikumokat népszerűsítő rendezvények megvalósítására.
Nagy István hangsúlyozta: a Lakitelek Népfőiskolán most megnyílt Hungarikum kiállítóházban olyan magyar kémikusokkal, fizikusokkal, űrkutatókkal, feltalálókkal találkozhatnak az idelátogatók, akik tevékenységük révén hozzájárulhattak ahhoz is, hogy a világ tudományos életében válogatás nélkül becsülik meg az eredeti gondolkodókat és alkotókat.
Mindannyian olyan kiemelkedő kutatói értéket teremtettek, amelyek jelentést hordoznak. Nemcsak nagyot alkottak, de halhatatlant is
– tette hozzá.
Az agrárminiszter szerint “minden hungarikum és minden magyar géniusz alkotása képes arra, hogy a nemzeti összetartozás jelképévé váljon. És egy nép egységes maradhat akkor is, ha tagjai az országhatárokon kívül kerülnek. Egységes maradhat a közös szellemi örökségében.”
Technikailag a legnagyobb kihívást a planetárium kialakítása jelentette. Az űrkutatás az emberiségnek is az egyik legnagyobb kihívást jelentő kutatási területe: “a felettünk és körülöttünk is elnyúló végtelen megismerése, a csillagok, a bolygók, a rejtélyes feketeség és ami azon túl van, ez a jövő, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni.”
Paládi-Kovács Attila Széchenyi-díjas magyar etnográfus, az MTA rendes tagja a Géniuszok útja kiállítótér megnyitóján hangsúlyozta: “a magyar tudománynak nincs múzeuma, de van közel kétszáz éves akadémiája, tudóstársasága és legkiválóbb képviselőinek a fejünkben élő panteonja”.
Kiemelte: a magyar géniuszok most megnyíló kiállítóhelyén 21 magyar tudós életútja jelenik meg, a feltalálók és találmányaik, a természettudományok, a műszaki tudományok zseniális művelői kapnak itt helyet.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakitelek Népfőiskola alapítója – megemlékezve a magyar kultúra napján a Himnusz születéséről – elmondta: a lakiteleki Hungarikum Liget lényege, hogy az idelátogatók “belülről éljék meg a Himnuszt”, a magyar nemzet jelképét.
A Hungarikum kiállítóházat Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, Bagi Ferenc lakiteleki római katolikus plébános és Kókai Géza lakiteleki református lelkipásztor szentelte és áldotta meg.
Érdemes elolvasniSosem találnád ki, hol találták meg a világ legrégebbi szívószálát
Source: MTI
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Egy tudós szerint már 50 éve találtunk életet a Marson – és rögtön meg is semmisítettük
Ilyen volt az ókori gyógyítás – a spiritualitás, a természet és a tudomány keveréke
Megmutatjuk, kik voltak a legkiválóbb magyar csillagászok a történelem során
3600 éves sajtot találtak a régészek egy sírban
Az étrended formálja az agyad: hogyan hatnak az ételek a fejlődésére?
Szenzáció: a NASA 470 millió km távolságból fogott be jeleket