Szovjet világháborús bombát találtak a fővárosban, evakulják a környéket
Második világháborús légibombát találtak egy építkezésen a munkások pénteken a főváros XIII. kerületében – tájékoztatta hétfőn az MTI-t a honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs tisztje.
A bombát kedd délelőtt a helyszínen hatástalanítják; a munkálatok idejére a környéket 200 méteres körzetben kiürítik, illetve lezárják – közölte Gajdos Milán.
Mint elmondta: a bejelentés egy Kartács utcai építkezésről érkezett. A tűzszerész járőrparancsnok megállapította, hogy egy második világháborús szovjet légibomba bukkant elő a földből élesített orrgyújtó szerkezettel.

Fotó: honvedelem.hu
Azt is megállapították, hogy a bomba csak akkor szállítható biztonságosan, ha a helyszínen hatástalanítják. Erre a tervek szerint kedd délelőtt kerül sor – ismertette a tűzszerész hadnagy.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a bombát a Kartács utca 27. szám alatti építkezésen találták, és a hatástalanítás idejére lakosságvédelmi intézkedéseket vezetnek be kedd 7 órától várhatóan 12 óráig.
Ez azt jelenti, hogy Angyalföldön lezárják és kiürítik a Lehel út, Gömb utca, Kartács utca és Róbert Károly körút által határolt területet – tartalmazza a közlemény.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Az egyik legnagyobb tömeges pusztulás, amely az élőlények 85 százalékát elpusztította
Így csempésznek drogokat tengeralattjárókon
Egy titkos küldetés, amely megrázta Európát
Egy lándzsával átszúrt gólya örökre megváltoztatta, mit gondolunk a madárvonulásról
Hogyan építették piramisokat? Ezek a legvalószínűbb elméletek
Papír mindenáron: a Kádár-korszak újrahasznosító hadjárata