KÉPEK: Pusztul a végvári harcok híres erőssége, a Csobánc
A Tapolcai-medence jellegzetes, koporsó alakú tanúhegyeinek egyike a Csobánc. A várból és annak fennsíkjáról mesés kilátás tárul elénk: a Balaton víztükre és felvidéke, a Badacsony és a Szent György-hegy robosztussága, és a Déli-Bakony rengetegei. A sok kirándulón túl siklóernyősök és sárkányrepülősöknek is közkedvelt magaslata, ahol a mindig kedvező széljárás vonzza a repülés szerelmeseit.
Csobánc, Gulács, Badacsony, Balaton, Fotó: Civertan
Csobáncnak központi szerep jutott a környék katonai rendszerében, mivel innen látható Szigliget, Tátika, Tapolca, Sümeg, Somló és Hegyesd vára is.
Csobánc és a háttérben a Somló, Fotó: Civertan
A Dunántúli-középhegység környéke a nyugati támadások kivédésére létrehozott második védelmi vonalának részét képezte a Magyar Királyság kezdeti időszakában. Csobánc vára ennek megfelelően, csakúgy, mint a Somló esetében, a hegytető nyugati teraszára épült, kilátást biztosítva az Alpok irányába. Nehéz megközelíthetősége miatt sem a török, sem a labanc nem tudta harcban elfoglalni, a török hódoltság korában határvárnak számított. Utoljára kuruc katonaság lakott benne, akik kivonulásukkor lerontották, majd ezzel együtt a történelem is sorsára hagyta.
Csobánc, Fotó: Mayer Jácint
Most pedig kalandozzunk egy kicsit a végvári háborúk időszakába, ugyanis a mai közvélemény az Egri csillagok leírása alapján képzeli el a vitézek életét. Ennek hatására nagy hazafiakban, lovagias tettekben, komoly ostromokban, drasztikus várrobbantásokban gondolkodunk.
A csobánci udvarban, Fotó: Mayer Jácint
Buda várának elfoglalása az országot a török elleni nagy összefogásra sürgette. Új hadi stratégiát kellett kidolgozni a továbbvonulás mihamarabbi megakadályozása végett. A magyarországi végvárak létrehozása a hódoltság idején az ország megmentésének záloga volt, ugyanis a török addig nem haladhatott előbbre az országban, amíg a várak ellenállását meg nem törte. Amennyiben maga mögött hagyta volna a várak erőit, lehetetlenné tette volna az utánpótlást, és az esetleges visszavonulás útját is elvágta volna maga elől. A terv bevált, a végvárak az ostromokkal a török erőket jelentősen apasztották, hadjárataiknál rendelkezésre álló idejüket nagy mértékben elégették.
Nagy élet a felhők felett, Fotó: Mayer Jácint
Csobánc leghíresebb kapitánya ez időben Gyulaffy László volt, aki a korszak legsikeresebb és legvagányabb tisztjei közé tartozott, aki az egész korszakra jellemző, tipikusan ellentmondásos karaktert elevenítette meg. Irányítása alá tartozott Csobánc majd Tihany vára, melyek ekkorra már végvárnak számítottak a török szomszédsága miatt. Egyik sem volt komoly erősség, csak kis létszámú katonaság állomásozott bennük. A Balaton északi partja magyar fennhatóság alá tartozott, melynek várnagyai a dunántúli főkapitányok alá voltak rendelve. Ők koordinálták a katonai mozdulatokat és békeidőben ők próbálták fenntartani a rendet, ám ezt saját beosztottjaik között sem volt könnyű. A szomszédos uraságoknak ugyanis folyamatos birtokvitái voltak, egymás területét rabolták, pusztították, portyákat vezettek nemcsak oszmán fennhatóságú, hanem saját terültre is. Az oszmánokkal szemben gyakoriak voltak a bajvívások, melyet kihívással lehetett elérni, vagy sértéssel kiprovokálni. Gyulaffy László ennek a korszaknak a mintakatonája volt. Török főtisztek ellen számtalan párbajban helytállt, fosztogatásaival, lesből támadásaival, cselvetéseivel békeidőben is folyamatosan zaklatta a már ellenséges területek lakosságát és katonaságát, melyek felettesének, a főkapitánynak sokszor jelentettek inkább kockázatot, mint hasznot.
Érdemes elolvasniTátika hegyén jártunk
Dolgoznak a vármentők 2010-ben, Fotó: Mayer Jácint
A vár hiába tartozik az ország legcsinosabb kirándulóhelyei közé, hiába magasodik menő borvidék fölé, jelene nem rózsás. A romok megmentésére pedig komoly civil összefogás indult. A Gyulaffy László Hagyományőrző Lovasbandérium – Csobánc Váráért Alapítvány 2003 májusában alakult meg és bő 10 éven keresztül kevés pályázati pénzből, főleg önerőből, nagy létszámú önkéntessel végezték a terület karbantartását, a feltárásokat és a bizonyítható részek visszafalazását. Eredményeik látványosak voltak, de folyamatos akadályok nehezítették a munkájukat, ugyanis a hegy a nemzeti park területe, a kezelője pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., akiktől folyamatosan csak akadályok gördültek a vármentők elé. Az amúgy is csekély pályázati pénzek elapadtak, az Alapítvány pedig a további munkákból kizárásra került azzal a magyarázattal, hogy a Várprogram lesz a megoldás a műemlék megmentésére. A Nemzeti Kastély- és Várprogramból azonban végül kihagyták a Csobáncot, így a munkálatok egyik fél részéről sem folytatódnak, állapota pedig romolhat tovább. A megoldás egy kisebb ráfordítású gyors konzerválás lehetne, amíg nem alakulnak ki hosszabb távra tervek, de a magyar várak vagy drasztikus túlépítést nyernek, vagy az amortizáció lesz a sorsuk. Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy miért?
