Egy német terroristacsoport az állam megdöntését tervezte, emiatt módosítják a fegyvertörvényt
Németország azt tervezi, hogy szigorítja fegyvertörvényeit egy szélsőjobboldali csoport feltételezett összeesküvése miatt, mely a kormány erőszakos megdöntésére irányult – mondta a belügyminiszter.
A Reuters információi szerint a német rendőrség a múlt héten letartóztatott 25 embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek abban a cselekményben, amely sokakat sokkolt Európa egyik legstabilabb demokráciájában. Az ügyészek szerint a gyanúsítottak közül sokan a modern német állam létezését tagadó szélsőjobboldali “Reichsbürger” (Birodalom polgárai) mozgalom tagjai voltak.
Nancy Faeser belügyminiszter a Bild am Sonntag újságnak adott interjújában arra figyelmeztetett, hogy a Reichsbürger növekvő fenyegetést jelent Németország számára, mivel az elmúlt évben a tagságuk akár több tízezer fővel is bővülhetett.
“Ezek nem ártalmatlan őrültek, hanem feltételezett terroristák, akik jelenleg előzetes letartóztatásban vannak” – idézte a lap Faesert.
Az ügyészség azt a tájékoztatást adta, hogy a gyanúsítottak között olyan személyek is voltak, akik fegyverviselési engedéllyel rendelkeztek és járatosak voltak azok használatában, illetve ezen tagok számos lőfegyvert halmoztak fel. Toborzási akcióik során igyekeztek fegyverforgató embereket toborozni, főként volt vagy jelenlegi katonákat és rendőröket.
A német ügyészek szerint az őrizetbe vettek között volt a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) egy volt parlamenti képviselője is.
A szervezetet és annak őrizetbe vett tagjait azzal vádolják, hogy egy német királyi család egyik tagját szerették volna hatalomra juttatni a mostani kormány erőszakos megdöntése után. Az illetőt a német adatvédelmi törvény szerint XIII. Heinrich-ként azonosították, míg egy másik gyanúsított, „Rüdiger”, a terveik szerint a katonai ág vezetője, a feladata pedig egy új német hadsereg felépítése lenne.
Az ügyészek szerint a csoport a kormány szerkezetét követte, és létrehozta a “tanácsot”, amely 2021 novembere óta rendszeresen ülésezett, és különböző osztályokat állított fel, mint például a külügyekkel és az egészségüggyel foglalkozó adminisztráció.
A hercegi címet viselő Heinrich, aki a kelet-németországi részein uralkodó Reuss királyi házból származik, állítólag megkereste Oroszország képviselőit, akiket a csoport a központi kapcsolattartóinak tekintett új rendje megalapításához.
A Kreml erre reagálva kiadott egy nyilatkozatot, mely szerint „szó sem lehet orosz részvételről a német állam megdöntésére irányuló állítólagos szélsőjobboldali összeesküvésben”. Dmitrij Peszkov szóvivő leszögezte, hogy “úgy tűnik, hogy ez német belső probléma”.
Faeser szerint “minden hatóságnak maximális nyomást kell gyakorolnia” az utcán lévő fegyverek eltávolítása érdekében, ezért a kormány “rövid időn belül tovább szigorítja a fegyverekkel kapcsolatos törvényeket”.
A mostani razziák előtt a hatóságok már több mint 1.000 Reichsbürger-tagtól koboztak el fegyvereket. mindazonáltal még legalább 500-ról feltételezik, hogy fegyvertartási engedéllyel rendelkeznek.
Németországban egyébként ritka a magáncélú lőfegyvertartás.
[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2022/12/10/kina-ket-arnyekrendorseget-is-mukodtet-nemetorszagban/” ][/hm_embed]
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
2028-ra feltámasztanák a gyapjas mamutokat
Harc a víz ellen: Innovációk az árvízvédelmi technológiákban
6 észak-koreai katona holttestét azonosíthatták az ukrán fronton
Meglepő dolgot fedeztek fel a pteroszauruszokról, a valaha volt legnagyobb repülő állatokról
Egyenlő státuszban éltek a férfiak és a nők a 9 ezer éves ősi városban
Nem egyedül jött az aszteroida, amelynek becsapódása a dinoszauruszok kihalásához vezetett