Legio V Macedonica, a Római Birodalom hadseregének színe-java
Az alakulatot valamikor i. e. 43 körül, a köztársasági korszak végén, valószínűleg Gaius Octavius (a későbbi Augustus császár) alatt állították fel. Ebben az időben két legiót, a V Gallicát és a V Urbanát jegyzik fel a korai szövegek, amelyek közül az egyik vagy mindkettő a Legio V Macedonica elődje lehetett.
Amikor Augustus i. e. 31-ben az actiumi háborút követően egyedüli uralkodóvá vált, a légióinak mintegy felét feloszlatta, a megmaradtakat pedig állandó katonai erővé tömörítette, amely a principátus korai császári hadseregének magja lett.
A Legio V Macedonica i. e. 30-ban Macedóniába került, valószínűleg innen származik a “macedón” megnevezés. A légió i. u. 6-ig maradt ott, amikor a római Moesia (az Alsó-Duna és a Balkán-hegység közötti terület) Duna menti Oescus őrzésére küldték.
Oescus a dunai limes részeként fontos katonai támaszpontként indult. A légió a határ védelmére ott tartotta fenn légiós erődjét, néhány Vexillationes pedig i. u. 58-63-ban Nero parthus háborújában Örményországban, valamint az egyiptomi Alexandriában folytatott hadjáratot.
Az i. u. 66-ban kitört első zsidó háború (más néven a nagy lázadás) idején Nero Titus Flavius Vespasianus (a későbbi Vespasianus császár) tábornokot küldte a lázadás leverésére. Vespasianus seregei a Legio X Fretensisből és a Legio V Macedonicából álltak. Később csatlakozott hozzá fia, Titus, aki a Legio XV Apollinaris és több helyi szövetséges seregének parancsnoka volt.
A hadjárat során a Legio V Macedonica kitüntette magát Galileában Sepphoris városának felszabadításakor, valamint a szamaritánusok Gerizim-hegyi fő szentélyének megostromlásakor.
I. u. 70-ben a római erők nagy része elérte Jeruzsálemet, és négy hónapig tartották ostrom alatt a várost. Több csata után az egész települést és a második templomot is lerombolták. A korabeli történész, Titus Flavius Josephus szerint: “Jeruzsálemet olyan alaposan a földdel tették egyenlővé, hogy semmi sem maradt, ami valaha is meggyőzhette volna a látogatókat arról, hogy valaha lakott hely volt”.
Vespasianus császárrá való kikiáltása és a fia alatti háború befejezése után a légió i. u. 71-ben visszatért a kiindulópontjára, Oescusba.
Ott is maradt egészen addig, amíg a dákok meg nem támadták Moesia tartományt, és a Legio V Macedonica-t a dákok elleni hadjáratra küldték a tappai csatába. A légió Traianus császár uralkodása alatt i. u. 101 és 106 között folytatta a dákok elleni hadjáratokat, de a háború befejezését követően a légiót Moesia északkeleti részébe, Troezmisbe helyezték át, egy másik római légiós erődítménybe, amely a Limes Moesiae határrendszerében helyezkedett el, és amely a roxolán törzsek támadásaitól védte a határt.
Hadrianus uralkodása idején a légiót az i. u. 132-136 között lezajlott Bar Kokhba-lázadás leverésére küldték, amely hadjáratot a rómaiak “zsidó expedíciónak” nevezték. A római haderő hat teljes légióból állt, köztük a Legio V Macedonicából, továbbá segédcsapatokból és további hat légió elemeiből.
A Bar Kokhba-lázadás számtalan júdeai közösség nagyarányú elnéptelenedését eredményezte. Cassius Dio római történész és szenátor szerint 580.000 zsidó vesztette életét a háborúban, és még sokkal többen haltak éhen.
Az i. u. 2. század második felére a Római Birodalom határai veszélybe kerültek, amikor a germán markomannok szövetségre léptek a kvádokkal, vandálokkal és szarmatákkal.
A római történetíró, Eutropius szerint Marcus Aurelius császár csapatai (amelyekhez a Legio V Macedonica is tartozott) három éven át harcoltak a markomann szövetség ellen, amely Aurelius i. u. 180-ban bekövetkezett haláláig tartott. A markomann háborúk kevés sikerrel jártak, de biztosították, hogy a Duna a birodalom határa maradjon a Nyugatrómai Birodalom bukásáig.
Aurelius utódja, Commodus császár i. u. 185-ben vagy 187-ben a Legio V Macedonica a Pia Constans (“Megbízható”) vagy Pia Fidelis (“Hűséges”) címet kapta, miután szétzúzott egy zsoldos sereget, amelyet lázadó aranybányászok béreltek fel Dacia tartományban.
Az i. u. 3. század nagy részében a légió Potaissa-ban állomásozott, miután több háborút vívott a dákiai Carp törzs ellen, ahol Valerianus császár a légiónak a Pia III Fidelis III (“Háromszorosan hűséges és lojális”) címet is adományozta.
További címeket Gallienus császártól kaptak, aki a VII Pia VII Fidelis címet adományozta a légiónak – 4., 5. és 6. címet pedig valószínűleg akkor szerezték, amikor a légiót mozgó lovasegységként használták a trónbitorlók, Ingenuus és Regalianus ellen.
I. u. 274-ben a Legio V Macedonica visszakerült Oescusba, és felépített egy második légiós erődöt, amelyet Oescus II-nek neveztek el. A lovassági egységeket leválasztották a légióról, és i. u. 296-ban Mezopotámiába küldték a Szasszanida Birodalom elleni hadjáratra.
Az Oescusban lévő légiót comitatensis egységgé, a késő Római Birodalom tábori hadseregévé alakították át. Feladatuk továbbra is a határok őrzése volt.
I. u. 411-ben egy hun inváziós haderő lerohanta Oescust, és lerombolta a várost. I. Justinianus bizánci császár újjáépítette a települést és a dunai védelmi rendszert, de ezt a 6. század végén az avarok invázióját követően végképp feladták.
A légió utolsó éveit említi a Notitia Dignitatum, a késő Római Birodalom egyik dokumentuma, amely a Nyugatrómai és a Kelet-római Birodalom közigazgatási szervezetét részletezi. Az irat szerint a Legio V Macedonica a keleti tábori hadseregben és Egyiptomban rendelkezett különítményekkel, ahol a bizánci hadsereghez való csatlakozása előtt maradt.
A Legio V Macedonica utolsó maradványait különböző feliratok említik, amelyek i. u. 635 vagy 636-os dátumot adnak meg. Ezek leírják, hogy a légió Heliopolis védelmét erősítette, egy libanoni római városét, amely elesett a Rashidun Kalifátus megszálló erői előtt.
A Legio V Macedonica volt a történelemben ismert leghosszabb életű római légió, amely i. e. 43-tól i. u. 636-ig, azaz a Római Birodalom teljes történelmén át, egészen a középkorig, mintegy 680 éven át működött.
Ez is érdekes lehet:
