A helyiek attól félnek, hogy a torszülött bajt hoz majd a településükre. A fotók alapján tényleg brutális sokk érhette az embereket, amikor meglátták.
A Daily Star cikke szerint a fülöp-szigeteki Sultan Kudaratban egy nőstény kecske két utódnak adott életet. Az egyikkel nem is volt semmi gond, ám a másik nagyon durván nézett ki. A másik viszont félig disznó, félig ember volt, a helyiek pedig most attól rettegnek, hogy bajt hoz a fejükre.
Josephine Repique, a farm tulajdonosa elmondta, hogy császármetszéssel születtek a kicsinyek, akik közül az egyik úgy nézett ki, mintha félig sertés és félig ember volna. A bámészkodók kiátoztak e horrort látva, amikor a furcsa kinézetű utódot kivették az anyakecske hasából 2018 novemberében.
Josephine szerint az egyik úgy nézett ki mint egy malac, de emberfejjel. Még köldöke is volt a szőrtelen lénynek, amivel csak jobban hasonlított egy babára. “Sokkos állapotba kerültünk. Fogalmunk sincs miként nézhet ki úgy. Minden szomszédunk berohant, hogy megnézze”, mondta a nő.
Ez is érdekelhet:
- Megdöbbentő FOTÓK: valahol neked is lehet egy vagy akár több hasonmásod – olvass tovább ITT
- Kitört a vita: valójában az a normális, ha hangokat hallunk a fejünkben?
Íme néhány felvétel a “magzatról”:
Van rá magyarázat, bár a helyiek ettől még rettegnek a mutáns szörnytől
Sajnos mindhárman meghaltak, ami csak táplálta a helyiek félelmét, hogy bajt hoznak a falura, mert el voltak átkozva. Dr Agapita Salces a helyi állatorvosi egyetemről azt mondta, hogy az újszülöttnek valamilyen genetikai elváltozása lehetett még anyja méhében. A fejlődési rendellenességet okozhatta egy láz is, amit a helyi moszkítók terjesztenek.
Egyébként volt, aki hasznot kívánt húzni ebből. Egy olasz művész például félig ember félig disznó babáról készített “fotókat”, amelyek utána nagy karriert futottak be a világsajtóban.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
India új, 3,7 milliárd dolláros föld alatti nukleáris tengeralattjáró bázissal biztosítja magát
Újjáéleszti a második világháborús csendes-óceáni bázisait az Egyesült Államok
Tódor Kármán: Egy zseniális elme a repüléstudományban
Magyarország sivatagi homokdűnéi a Kiskunságban
Tiszazugi méregkeverők: A nagyrévi angyalcsinálók története
Tudtad, hogy van ‘busójárás’ Bulgáriában is?