• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
György György · 2023.10.29.
· Kult+Múlt

Az 1904-es maraton, ahol az egyik versenyző elaludt verseny közben, de még így is negyedikként végzett

Thomas Hicks olimpia

Thomas Hicks futás közben. Fotó: Wikimedia Commons/Public Domain

Az olimpia egy nagy esemény, amelyet csak a legsúlyosabb dolgok halaszthatnak el. Az elmúlt több mint egy évszázadban rengeteget változott az eseménysorozat, de azért a lényeg még mindig ugyanaz. Volt azonban egy kivétel az olimpiák között, ahol nem egészen úgy zajlott a maraton, ahogyan annak kellett volna. Ez nem más volt, mint az 1904-es st. louisi olimpia, ami versenynek kevésbé mondható, mint túlélő próbának.

1904. augusztus 30-án került sor a St. Louisban a férfi maratonra, ahol ugye szokás szerint 40 kilométeres távot kellett teljesíteniük a résztvevőknek. Mivel ekkor még nem igazán voltak standardizálva a szabályok, így egy elég érdekes verseny kerekedett az eseményből.

A gond ott kezdődött, hogy több ország részt sem vett az eseményen, így igazából 32 atléta versenyzett, mindössze 7 országból. Ebből a 32 versenyzőből összesen 14-en tudták egyáltalán befejezni a versenyt, ami már önmagában baljóslatú. A verseny különlegessége, hogy itt versenyezhettek először feketék, illetve Kuba és Dél-Afrika is először vettek részt a versenyen.

A két fekete versenyző valójában a dél-afrikai „kiállítás” tárgyaiként volt St. Louis városában, de végül indultak a versenyen. Csak az egyikőjüknek volt cipője, a másik versenyzőnek nem.

Kuba egyetlen versenyzője egy postás volt, aki az utolsó percben érkezett meg a versenyre, miután New Orleansban elvesztette összes pénzét szerencsejátékon. New Orleansból el kellett gyalogolnia St. Louisig. Rövid nadrágja sem volt, így csak levágták hosszúnadrágjának szárait, és már készen is állt a versenyre.

A hihetetlen verseny

A szervezők úgy döntöttek, hogy a versenyre a legalkalmasabb időpont délután három óra lesz, ami a legforróbb időszaka a napnak. A verseny ugyan egy stadionból indult, de további részeket poros földutakon futották, ahol az autósok felverték a port, tovább nehezítve a versenyt. Természetesen az úton minden akadály ott maradt, így a forgalomra is figyelniük kellett a versenyzőknek.

A 32 Celsius-fokos hőségen nem segített, hogy mindössze két ivóhely volt az egész versenyen. Egy víztorony és egy koszos kút biztosította a versenyzők számára a vizet nagyjából a megtett távot harmadolva. Ennek oka az egyik szervező volt, aki a szándékos dehidratáltság hatásait szerette volna tesztelni.

A versenyt először Fred Lorz nyerte, aki 3 óra 13 perces eredménnyel végzett. Már kezdték az ünneplést, mikor kiderült, hogy az út felénél autóba szállt, és a táv nagy részét levezette. Az igazi győztes Thomas Hicks volt, akit edzői „fel szerettek volna turbózni”, ezért patkánymérget kevertek össze brandyvel és tojásfehérjével, ezt itatták vele menet közben. A célvonalon gyakorlatilag át kellett vonszolni, és majdnem meg is halt, ha több doktor nem siet rögtön a segítségére. A verseny ideje alatt 3,5 kilogrammot vesztett súlyából.

Ott volt még a kubai postás is, aki a verseny közben megéhezett, ugyanis már 40 órája nem evett. Meglátott pár barackot, amelyeket kénytelen volt ellopni, majd betért egy gyümölcsöskertbe. Megevett két almát, de azok rohadtak voltak, így gyomorgörcsöt kapott, ezért inkább úgy döntött, hogy ledől egy kicsit aludni. Ennek a rövid szunyókálásnak az ellenére is negyedikként végzett.

Thomas Hicks végül 3 óra 28 perc alatt fejezte be a versenyt, ami messze a legrosszabb győzelmi idő az olimpiák történetében. Ez az idő félórával rosszabb, mind a második legrosszabb győzelmi idő.

Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:

  • Ez az óriási egyiptomi sírhely fajtája legnagyobbja
  • A maja város, amely egy rekordtartó királynak adott otthont
Ha szeretnéd segíteni a HellóMagyar munkatársainak munkáját és a független újságírást,
itt tudod támogatni az oldalunkat
olimpiai játékok sport történelem
Megosztás

Érdemes elolvasni

  • Visszamondja legmodernebb gépeit a Wizz Air: Mi áll az XLR-flotta megvágása mögött?

  • Az Európai Bizottság szerint Magyarország versenyképessége a legalacsonyabb az EU-ban

  • Valóban tele van ukrán vendégmunkásokkal Magyarország?

  • A magyar mérnökök által alkotott tűzoltó, amely egy tankból és két sugárhajtóműből áll

  • „Magyarok, takarodjatok!” – Felgyújtottak egy görögkatolikus templomot Kárpátalján

  • Angol nyelvű szolgáltatások Magyarországon: új platform segíti a külföldi ügyfelek elérését

Kapcsolódó cikkek

Big Wind tűzoltó magyar mérnökök kuvait öbölháború
2025.07.17.

A magyar mérnökök által alkotott tűzoltó, amely egy tankból és két sugárhajtóműből áll


Olvasson tovább
Kőkorszak ősemberek vadkan lakoma közösség
2025.07.17.

Mit vittek magukkal a vendégek egy kőkorszaki lakomára? 11000 éves leletekből rekonstruálták az eseményt


Olvasson tovább
Nílus sziklarajz Egyiptom fáraó
2025.07.16.

A sziklarajz az első fáraót ábrázolja, akit eddig nem ismertünk?


Olvasson tovább
Történelem leghosszabb háborúja rekonkviszta
2025.07.15.

A történelem leghosszabb háborúja 781 évig húzódott


Olvasson tovább
rkk_336x280px

Érdemes elolvasni

stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
Visszamondja legmodernebb gépeit a Wizz Air: Mi áll az XLR-flotta megvágása mögött?

Visszamondja legmodernebb gépeit a Wizz Air: Mi áll az XLR-flotta megvágása mögött?

Tovább olvasok
Az Európai Bizottság szerint Magyarország versenyképessége a legalacsonyabb az EU-ban

Az Európai Bizottság szerint Magyarország versenyképessége a legalacsonyabb az EU-ban

Tovább olvasok
Valóban tele van ukrán vendégmunkásokkal Magyarország?

Valóban tele van ukrán vendégmunkásokkal Magyarország?

Tovább olvasok
A magyar mérnökök által alkotott tűzoltó, amely egy tankból és két sugárhajtóműből áll

A magyar mérnökök által alkotott tűzoltó, amely egy tankból és két sugárhajtóműből áll

Tovább olvasok
„Magyarok, takarodjatok!” – Felgyújtottak egy görögkatolikus templomot Kárpátalján

„Magyarok, takarodjatok!” – Felgyújtottak egy görögkatolikus templomot Kárpátalján

Tovább olvasok
Angol nyelvű szolgáltatások Magyarországon: új platform segíti a külföldi ügyfelek elérését

Angol nyelvű szolgáltatások Magyarországon: új platform segíti a külföldi ügyfelek elérését

Tovább olvasok
Leégett a Tomorrowland nagyszínpada, mi lesz így a fesztivállal?

Leégett a Tomorrowland nagyszínpada, mi lesz így a fesztivállal?

Tovább olvasok
“A körmötök alatt lévő föld is román”: Magyargyalázás és botrányos körülmények a Csíkszereda hétfői meccsén

“A körmötök alatt lévő föld is román”: Magyargyalázás és botrányos körülmények a Csíkszereda hétfői meccsén

Tovább olvasok
Tévhit, hogy a magyar nem evett lóhúst? Ezt mondják a régészek

Tévhit, hogy a magyar nem evett lóhúst? Ezt mondják a régészek

Tovább olvasok
Mit vittek magukkal a vendégek egy kőkorszaki lakomára? 11000 éves leletekből rekonstruálták az eseményt

Mit vittek magukkal a vendégek egy kőkorszaki lakomára? 11000 éves leletekből rekonstruálták az eseményt

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4