Harckocsi fejlesztésébe kezd Magyarország, de vajon szükségünk van rá?
Magyarország harckocsifejlesztésben vesz részt – jelentette be a honvédelmi miniszter pénteken a közösségi oldalára feltöltött videóban, miután aláírta az erről szóló szerződést.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, a szerződés keretében a Rheinmetallal, “nagy németországi fegyveripari konszern partnerünkkel közösen fogjuk fejleszteni azt a csúcstechnológiás, legmodernebb generációs harckocsit, amelyet Panther néven fogunk piacra vezetni közösen a németekkel, amikor a fejlesztés megtörténik”.
Tudnak valamit, amit mi nem?
A miniszter szerint ez Magyarországnak nagyon komoly előnyökkel jár, hiszen olyan fejlesztési ágba kapcsolódik be, ami az igazán komoly, erős országok privilégiuma.
Közölte, hetven magyar mérnök fog dolgozni a projekten éveken keresztül, “a zalaegerszegi gyárunk fogja a keretet biztosítani ehhez az együttműködéshez”, és ezen keresztül nagyon komoly védelemipari fejlesztés valósul meg Magyarországon.
“A magyar emberek védelmét a legmodernebb eszközökkel biztosítjuk”, áll a videó mellett olvasható bejegyzésben Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldalán.
Ha már harckocsik, korábban már írtunk arról, hogy az orosz-ukrán háborúban Oroszország már a ‘limitált kiadású’ harcjárműveit is kénytelen bevetni. Illetve arról is, hogy Vlagyimir Putyin legfőbb szövetségese és követője, Aljakszandr Lukasenka figyelmeztette a Nyugatot a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban, ugyanis szerinte könnyen elszabadulhat a pokol.
Forrás: MTI
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A kézikönyv, ami a boszorkányüldözések új hullámát indította el a 15. században
7 nevetséges amerikai törvény, amiért börtönbe mehetsz
Így fest a Föld alkonyata a napfordulókkal az űrből
S-70: az oroszok saját drónjukat lőtték le?
136 év után megfejthették Hasfelmetsző Jack rejtélyét
A hacker, aki egyedül megmentette az egész internetet