Az Amazonas térségében felfedezett ősi város megváltoztathatja a civilizációk kialakulásáról szóló elméleteket.
Légi felvételek segítségével feltérképezték azt az ősi civilizációt, amely városokat épített az Amazonas esőerdeinek területén, majd eltűnt, írja a LADbible.
Az ecuadori Upano régióban, az Amazonason végzett kutatások kimutatták, hogy utak és csatornák bonyolult hálózata kötötte össze a házakat és egyéb épületeket.
Korábban azt gondoltuk, hogy az Amazonas térségében alapvetően nem volt jellemző az emberi lakosság jelenléte, hanem a hatalmas esőerdőben legfeljebb csak kis csoportok laknak. Az ókori városok friss felfedezései azonban megkérdőjelezik ezeket a feltételezéseket.
A szakmai folyóiratok beszámolói szerint a régészek úgy számolnak, hogy a most megtalált ősi város az Amazonas környékén nagyjából 3000 évvel ezelőttől 1500 évvel ezelőttig állt, és legalább tízezrek lakhatták. Az azonban egyelőre nem ismert, hogy mi történt a civilizációjukkal.
A felfedezés francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ Stephen Rostain professzor által vezetett kutatócsoportjához köthető. Korábban gyakorlatilag lehetetlen volt feltérképezni szárazföldről és a levegőből is, hogy ebben a térségben mi lehetett korábban, de a Light Detection and Ranging (LIDAR) technológia fejlesztései segítettek feltárni a titkokat.
A szakértők egyre gyakrabban alkalmazzák a technológiát
Ezt a technológiát már használták Bolíviában az Amazonas esőerdőjének egyes részein, és a szakértők rendkívüli reményeket fűznek a további alkalmzáshoz. A tudósok akkor az Amazonas hat bolíviai régiójában kutatva 26 településről találtak fontos részleteket, amelyek közül 11 teljesen új lelet.
Ami pedig az Ecuadorban felfedezett ősi várost illeti, azt Rostain professzor csapata először 2015-ben vizsgálta meg. Mostanra körülbelül 6000 építményt fedeztek fel egy 300 négyzetkilométeres területen. Ezeket a nyomokat házak és más épületek bizonyítékaiként tartják számon. Emellett mezőket is találtak, amely körül valaha csatornákat ástak a vízelvezetés érdekében.
A terület felmérése során egyenes utak hálózatát is találták, amelyek közül a leghosszabb legalább 25 km volt. A szakértők megállapították, hogy az ókori települések és városok lakói nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy az utak egyenesen haladhassanak, ahelyett, hogy a természeti adottságoknak megfelelően kanyarognának.
Az ásatások során árkok és védelmi építmények nyomait is megtalálták. Ez pedig egyértelműen arra utal, hogy a különböző településeken élők között ellenséges lehetett a kapcsolat.
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A kínai Szucsou városa bemutatkozott Budapesten: stratégiai együttműködés kultúrában, gazdaságban és turizmusban
Ez az őrült kínzási módszer látszólag ártalmatlan, mégis tönkreteszi az elmét
Súlyos sérüléseket is okozhat: megjelent Magyarországon a kaukázusi medvetalp!
KÉPEK: Július végétől új Mercedes buszok szállítják majd az utasokat Budapesten!
Gyönyörű hollywoodi sztár, Zendaya fedezi fel Budapest szépségeit: Te is összefuthatsz vele
Kifakadt a 40 éves magyar utazási iroda: külföldiek nyírták ki őket, ez lesz az utasaikkal