63 napot töltött egy barlang mélyén egy kísérlet keretében, elképesztő eredményekkel tért vissza
Michel Siffre francia kutató neve mára összeforrt az emberi időérzékelés vizsgálatával, miután 1962-ben egy úttörő kísérlet keretében két hónapra teljesen elzárta magát a külvilágtól egy barlang mélyén.
A francia felfedező, tudós és kalandor – akit az űrverseny inspirált – hat évtizeddel ezelőtt levette karóráját, és 130 méterrel a föld alá költözött a francia-olasz határon található Scarasson-barlang mélyére. Az akkor mindössze 23 éves Siffre egy gleccser mellett vert tábort, hogy megvizsgálja, hogyan befolyásolja a külső ingerek – például a napfény vagy az időjelző eszközök – hiánya a biológiai ritmusokat.
A NASA figyelmét is felkeltette a hátborzongató kísérlet
Teljesen egyedül, csupán egy zseblámpával felszerelkezve, Siffre saját testének jelzéseire hagyatkozva aludt és evett, elvetve a társadalom által diktált időkereteket, számolt be a LadBible. 63 nap után jött a felszínre, és rendkívüli érzékenységet mutatott a nappali fényre. Kísérlete viszont óriási eredményeket hozott, felfedezve, hogy az emberi test saját „órával” rendelkezik, amit ma a kronobiológia vizsgál.
Siffre 2008-ban azt mondta, hogy ez az ötlet vált élete eszméjévé. „Úgy döntöttem, hogy úgy fogok élni, mint egy állat, óra nélkül, teljes sötétségben, anélkül, hogy tudnám, mennyi az idő.” A kísérlet során Siffre egy csapatot állított a barlang bejáratához, akiket felhívott, amikor felébredt, evett vagy lefeküdt. Ez az egyszerű protokoll biztosította, hogy ne legyen tudomása a külvilág időmúlásáról.
Nem volt neki elég két hónap a barlangban, többet akart
Bár az életkörülmények messze voltak az ideálistól – fagypont alatti hőmérséklet és magas páratartalom – Siffre rendületlenül folytatta munkáját, olvasott, írt és adatokat gyűjtött. A napirendje részét képezte, hogy minden hívásnál elvégezzen két tesztet: megmérte a pulzusát, és egy pszichológiai gyakorlatot végzett, mely során 1-től 120-ig számolt másodpercenként egyet.
A kísérlet során döbbenetes felfedezést tett. Míg úgy érezte, hogy 120-ig számolni két percet vett igénybe, a valóságban öt perc telt el. Ez azt jelentette, hogy pszichológiai időérzékelése teljesen kisiklott. Amikor a csapat értesítette, hogy vége a kísérletnek, Siffre megdöbbent – azt hitte, még egy hónapja hátravan. „A pszichológiai órám tempója megfeleződött.” Siffre úgy vélte, hogy a teljes sötétség és az időbeli referenciapontok hiánya miatt az emlékek kevésbé rögzülnek. Elmondása szerint olyan volt, mintha egy végtelen hosszúságú nap lett volna.
A 63 napos kísérlet azonban nem volt elég a kutató számára. Tíz évvel később, számos hasonló vizsgálat után ismét a föld alá vonult – ezúttal egy texasi barlangba, ahol hat hónapot töltött el.
Itt újabb megdöbbentő felfedezést tett: időbeli támpontok nélkül az emberek egy 48 órás ciklushoz igazodnak a megszokott 24 óra helyett.
Siffre munkája olyan alapvető tudományos felismeréseket eredményezett, amelyek a NASA számára is hasznosnak bizonyultak az űrhajósok időérzékelési problémáinak vizsgálatában. Az egykor 23 éves francia kalandor neve örökre összefonódott az időkutatás területével, példát mutatva, hogyan változtathat egy ember szenvedélye és kitartása a világ tudományos szemléletén.
Érdemes elolvasni:
