Képek: Így fog kinézni a Budavári Palota Hunyadi udvara
A Nemzeti Hauszmann Program keretében a Budavári Palota Hunyadi udvara történelmi hangulatot idéző megjelenést kap. Az északi szárny Hauszmann-kori tömegének rekonstrukciója lehetővé teszi a Szent György utca eredeti szintjének és szélességének visszaállítását.
Az utca keleti oldalán visszaállítják az eredeti, 3 méterrel magasabb Hauszmann-korabeli térszintet. A nyugati oldal a jelenlegi szinten marad, mivel az egykori Istálló épületét nem építik vissza, elkerülve a tér zsúfoltságát, írja a Nemzeti Hauszmann Program legújabb Facebook-posztjában. A két szintet természetes mészkővel burkolt támfal választja el, mely az Oroszlános kapu felé alacsonyodik. Az út és járda kiskockaköves burkolatot kap, szürke gránitszegéllyel. A területen korhű utcabútorok kapnak majd helyet, a Hunyadi udvarban pedig nagy hangsúlyt fektetnek a zöldfelületek megújítására, öntözőberendezéssel ellátott ágyásokat és új fákat telepítenek.
A Budavári Palota északi fogadóépületének egykori főbejárata a Szent György tér felől nyílt, amelyhez a kijárat a Hunyadi udvari oldalon volt. A szintkülönbség áthidalására Hauszmann Alajos rámpát tervezett, melyet most eredeti formájában rekonstruálnak. A Hunyadi udvar elődje, a (felső) Palota tér a 19-20. század fordulóján alakult ki. A II. világháború után lebontották az Istálló épületet és átalakították az északi szárnyat. A Nemzeti Hauszmann Program célja, hogy a Hunyadi udvar az eredeti Palota térhez hasonló látványt nyújtson.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Tudtad hogy van ‘busójárás’ Bulgáriában is?
Miért tűntek el Hadrianopolis lakói egyik napról a másikra?
Mit keres egy emberszerű ‘arc’ a Marson?
Egy aggasztó tanulmány szerint a mikroműanyagok sokkal gyakrabban fordulnak elő az agyban
Hogyan voltak képesek a rómaiak olyan építményeket létrehozni, amelyek 2 ezer év múlva is állnak?
Felújítják a Teleki-kastélyt Máramaros megyében