Több mint 100 ezer évvel ezelőtt a neandervölgyiek száma drámaian lecsökkent

A neandervölgyiek mintegy 40 ezer évvel ezelőtt tűntek el végleg Eurázsiából, ám friss kutatások szerint jóval a kihalásuk előtt, nagyjából 110 ezer évvel ezelőtt egy jelentős népességcsökkenést szenvedhettek el.

Az IFLScience szerint ez a genetikai szűk keresztmetszet (eredeti nevén „bottleneck”) a biológiai és fizikai sokféleség drámai visszaeséséhez vezetett, így a faj utolsó képviselői már kevésbé változatosak, egységesebb megjelenésűek voltak. A neandervölgyiek származása továbbra is viták tárgya a tudományos közösségben, annyi viszont bizonyos, hogy a faj kialakulása a pleisztocén időszak közepén történt egy bonyolult és összetett fejlődési folyamat részeként, amit a kutatók „muddle in the middle” – amely magyarul nagyjából annyit tesz, hogy „káosz a középső időszakban” – néven emlegetnek. Ebben a korszakban többféle emberelőd élt egy időben, és ezek gyakran keveredtek egymással.

Távoli rokonaink közvetlen elődeinek tekintett preneandervölgyiek maradványait a spanyolországi Sima de los Huesos lelőhelyen találták meg, és a csontok körülbelül 430 ezer évesek. Később, mintegy 120–130 ezer évvel ezelőtt alakultak ki az úgynevezett „korai neandervölgyiek”, amelyek fosszíliáit a horvát Krapina területén találták meg. Ezek már a fajra jellemző vonásokkal rendelkeztek. Végül körülbelül 110 ezer évvel ezelőtt jelentek meg a „klasszikus neandervölgyiek”, akikre a ma ismert, markáns morfológiai jegyek voltak jellemzők.

Illusztráció. Kiemelt kép: depositphotos.com

2010-ben a tudósoknak sikerült a neandervölgyiek teljes genomját feltérképezniük, és ekkor vált világossá, hogy ezek a késői egyedek lényegesen kevésbé voltak genetikai szempontból sokszínűek, mint a mai emberek. Ez felvetette a gyanút, hogy valamikor a neandervölgyiek történetében egy súlyos népességcsökkenés következett be, amely szűkítette a genetikai variációkat. Hogy pontosan mikor történt ez a genetikai szűkülés, azt eddig nem sikerült tisztázni. Egyes kutatók úgy vélték, hogy a folyamat már a neandervölgyi vonal korai szakaszában bekövetkezett, míg mások szerint jóval később, a mai ismert neandervölgyiek kialakulásának idején történt.

A korai fosszíliákból származó DNS gyakran túl töredékes ahhoz, hogy részletes genetikai elemzéseket végezzenek rajta, ezért a kutatók új módszerekhez folyamodtak. Egy friss tanulmányban például a belső fül csontos labirintusát vizsgálták meg a különböző neandervölgyi populációk esetében, mivel ennek alakja jól tükrözi a genetikai sokféleséget. A kutatók a Sima de los Huesos lelőhelyen talált preneandervölgyieket, a krapinaiakat és több klasszikus neandervölgyi példányt is összehasonlított. Az elemzések meglepő eredményeket hoztak, ugyanis a krapinai fosszíliák nagyobb morfológiai változatosságot mutattak, mint a 430 ezer éves preneandervölgyiek. Ez arra utal, hogy a genetikai diverzitás ebben az időszakban nőtt.

Azonban a klasszikus neandervölgyiek esetében a kutatók jelentős csökkenést figyeltek meg a morfológiai sokféleségben, ami arra enged következtetni, hogy a genetikai szűk keresztmetszet valamikor a krapinai populáció után, de a klasszikus neandervölgyiek megjelenése előtt következett be. Egyes tudósok úgy vélik, hogy ez a népességcsökkenés nagyjából 110 ezer évvel ezelőtt történhetett.

Mercedes Conde-Valverde, a kutatás egyik szerzője megosztotta, hogy a különböző korszakokból és földrajzi helyekről származó fosszíliák elemzése révén átfogó képet kaptak távoli rokonaink evolúciójáról. „A Krapina és a klasszikus neandervölgyiek közötti diverzitáscsökkenés különösen szembetűnő, ami erős bizonyítékként szolgál a szűk keresztmetszet bekövetkeztére.” A tanulmány vezető szerzője, Alessandro Urciuoli pedig hozzátette, hogy őket is meglepte, hogy a Sima de los Huesos lelőhelyről származó preneandervölgyiek morfológiai sokfélesége közel megegyezik a krapinai korai neandervölgyiekével. „Ez megkérdőjelezi azt az eddig elfogadott elképzelést, miszerint a genetikai szűk keresztmetszet a neandervölgyi vonal korai szakaszában következett volna be.”

Bár a pontos okok továbbra is ismeretlenek, a genetikai sokféleség csökkenése hosszú távon sebezhetőbbé tette őket a környezeti változásokkal és más emberfélékkel – például a Homo sapiensszel – szemben. A genetikai szűk keresztmetszet csökkentette a populáció alkalmazkodóképességét, ami végső soron hozzájárulhatott a kihalásukhoz.

A kutatás új fényt vet a fejlődésük történetére, és segít megérteni, hogyan formálták a genetikai és környezeti tényezők a történelem egyik legismertebb ősemberfajának sorsát.

Érdemes elolvasni:

Ha szeretnéd segíteni a HellóMagyar munkatársainak munkáját és a független újságírást,
itt tudod támogatni az oldalunkat