Régi magyar szavak, amiket ma már alig értünk pedig zseniálisan hangzanak

Aki ma azt mondja, „szépreményű vakarcs zsámfuter módjára dévajkodott”, arra furcsán néznének. Pedig ezek a régi magyar szavak egykor elevenen éltek a magyar nyelvben – most pedig újra megszólalnak.

Ha valaki ma azt mondaná, hogy vigéckedik, valószínűleg a társaság fele értetlenül nézne. Pedig egykor mindenki tudta: a vigéc az a házaló kereskedő volt, aki csillogó mosollyal, aktatáskával járta a falvakat és „eladta a sót is a vízhez”. Aki vigéckedett, az tehát ügyeskedett, próbált valamit eladni – ha mást nem, hát magát.

Régi magyar szavak, amiket már csak filmekből vagy nagyszülőktől hallani

És mi lett a buksza sorsa? Ez a szó eredetileg pénztárcát jelentett, később szlengként nőkre is használták – például “az a buksza a sarki közértből’. Mára leginkább vulgáris, tárgyiasító jelentéstartalommal bír.

A tubákolás, vagyis a tubák – orrba szippantott dohány – sem mindennapos vendég már a beszélgetésekben, de volt idő, amikor egy úriember nem létezhetett nélküle.  A szépreményű kisasszonyokat pedig muffal, csüngőkkel és illatvízzel felszerelkezve mutatták be a társaságnak. A párta, a kontyfogó és a kalapon díszelgő tyúktaréj nemcsak divatot, hanem rangot is jelentett – egy finoman lebegtetett selyemernyő pedig olykor többet mondott minden szónál.

• Muff – bundával bélelt, henger alakú kézmelegítő
• Csüngő – ruhára vagy ékszerként függesztett dísz, gyakran láncos vagy gyöngyös
• Párta – díszes, gyakran gyöngyökkel, szalagokkal ékesített női fejdísz, ünnepi alkalmakra
• Kontyfogó – csipkés vagy szalagos hajrögzítő, a női státusz és rang jelképe
• Tyúktaréj – fodros szalagdísz, főként kalapokon, gyakran élénk színekben
• Illatvíz / Lélekfrissítő – parfüm vagy élénkítő illatszer kis üvegcsében, ájulás esetére

A muff – bundával bélelt kézmelegítő – a 20. század első felében a női elegancia téli kelléke volt. Kép: Fortepan / Lissák Tivadar

Szavak, amik észrevétlenül koptak ki – pedig milyen jól hangzanak!

A furtonfurt azt jelenti: állandóan, megállás nélkül. Ha valaki furtonfurt beszél, nincs megállás, folyamatosan ömlik belőle a szó.
Kevésbé ismert, de legalább ennyire kifejező a hömbölög is. Azt a bizonytalan, nehézkes mozgást írja le, amikor valaki toporog, ingadozik, sántikál. Egyetlen szóban benne van a mozdulat ügyetlensége és ritmusa is.

A bummler német eredetű szó, és azt jelentette: lusta, lézengő ember, aki inkább kerüli a munkát. Ha régies magyar szóval kellene helyettesíteni, mondhatnánk akár hogy léhűtő vagy dőrej.

És ott van még a zsigorás is, aki folyton zsörtölődik, rosszindulatú megjegyzéseket tesz – egy igazi nyelvi gyöngyszem, ami ma már maximum karikatúrákban él tovább.

Vidéki szófordulatok

A falusi élet saját szókincset teremtett, amit városi fejjel néha nehéz is értelmezni. Ki gondolná, hogy a góré valójában nem egy főnök, hanem egy kukoricatároló épület? A tűzoltóautót pedig sokan hívták egyszerűen tűzikutyának – különösen gyerekek vagy falusi gyerekek nyelvhasználatában, ahol az élénk piros szín és a „ugatva” szirénázó hang miatt valóban hasonlított egy heves jószágra.

De ott van a zsámfuter is – az az ember, aki sosem bír egy helyben maradni, mindig másik székre ül, vagy csak ide-oda mászkál. Egy igazi falusi lakomán szinte mindig akadt egy ilyen „helykereső”.

Itt van néhány további  különleges kifejezés, amelyeket leginkább vidéki nyelvjárásokban vagy népies beszédben használtak – némelyik még ma is felbukkan, mások azonban szinte teljesen eltűntek a köznyelvből:

• Csángál – céltalanul kóvályog, mászkál, általában tétlenül bolyong
• Makrancos – akaratos, nehezen kezelhető, dacos természetű személy
• Nyakigláb – nagyon magas, nyurga testalkatú ember, gyakran játékosan használt kifejezés
• Tesznye – régen főként rendetlen külsejű, esetlen vagy „rongyos” emberre használták, különösen a palóc nyelvjárásban.
• Firhang – függöny, főként tájnyelvi változatban, például Borsodban használatos
• Iperedik – megnő, megerősödik, különösen gyermekek növekedésére használt szó

Magyarországon hivatalosan 10 nagyobb nyelvjárási régiót különböztetnek meg, például a palócot, székelyt, dél-alföldit vagy a nyugati peremvidékit. A nyelvjárások nem hibás magyarok – hanem a nyelv teljesen egyenrangú, régiesebb változatai, amelyek sokszor megőriztek olyan régi magyar szavakat és kifejezéseket, amik a köznyelvből már kikoptak.

A magyar nyelv igazi gazdagsága nem csak a szókincsének nagyságában, hanem a rétegeiben is rejlik. A köznyelv mellett ott élnek a tájnyelvek, a népies fordulatok, és olyan régi magyar szavak, amik mind-mind más világot idéznek. Éppen ezért érdemes időnként visszafordulni hozzájuk, meghallani őket, és ha úgy adódik, újra használni is.

Borítókép: Peter H képe a Pixabay-en.

Ez is érdekelhet: 

• Retrójáratokkal nosztalgiázhatunk Budapesten a nyár folyamán
• Videó: Ilyen lesz az Új Nemzeti Galéria