A magyar jogszabályok értelmében a köztársasági elnöknek van arra lehetősége, hogy visszavonja a “csalárdul szerzett” magyar állampolgárságokat a Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára. Sulyok Tamás rendszeresen él is jogkörével. A tegnapi bejegyzése után azonban az Index arról ír, amatőr hibái miatt egyre nagyobb tehertétellé válik a kormányoldal számára.
Sulyok Tamás ugyanis kizárólag az Orbán Viktor-vezette Fidesz-KDNP választotta meg köztársasági elnöknek Novák Katalin tavalyi lemondása után. A pártszövetségnek ugyanis kényelmes kétharmados többsége van a parlamentben, hazánkban pedig az Országgyűlés választja a köztársasági elnököt, éppen kétharmados többség kell hozzá.
Több ember is elvesztette magyar állampolgárságát
Most viszont a Magyar Közlöny szerint nyolc embernek volt nagyon rossz napja, ugyanis mindegyikük elvesztette állampolgárságát. Többségük úgy tűnik, hogy egyszerűsített honosítás során szerezhette azt, mert hárman vannak Kárpátaljáról, egy-egy pedig a Vajdaságból és a Partiumból. Van egy szerb nő és egy ukrán férfi, illetve egy brazil nő is a magyar állampolgárságukat most elvesztők között.
A Magyar Közlöny egyébként csupán három adatot közöl az érintettekről: a nevüket, a születési helyüket és idejüket. Az indoklás is mindig ugyanaz: jogtalanul szerzett állampolgárság. Ezt a törvény alapján ki lehet meríteni azzal, hogy valótlan adatot közöl az adott személy, vagy elhallgat valamit, így a hatóságokat félrevezetve szerez állampolgárságot. Például betanulja az ilyenkor szükséges, magyarul elmondandó szöveget, de valójában nem tud magyarul. Olyan is előfordult még korábban, hogy egy hatósági személyek jóindulatát is megvásárolták, hogy ne kelljen magyarul beszélni.

Forrás: FB/Sulyok Tamás
20 évig lehet utánamenni a bűnösöknek
A rengeteg csalárd módon szerzett, ám schengeni utazásra feljogosító magyar állampolgárság – és az akkor még rossz kétoldalú kapcsolatok – miatt kötötte vízumhoz az Egyesült Államok minden egyes olyan magyar személy beutazását, aki a határon túl született.
Korábban Sulyok egy akkor 11 éves kisfiútól is visszavonta a magyar állampolgárságot, ő tegnap ünnepelte 12. szülinapját.

A magyar útlevél a világ egyik legértékesebbje, ezért is próbálják sokan akár csalárd módon is megszerezni. Forrás: depositphotos.com
Érdekesség, hogy akármilyen csalárdul is szerzett valaki magyar állampolgárságot, a mostani jogszabályok szerint azt visszavonni csak 20 évig lehet a szerzéstől számítva. Az első olyan magyar állampolgárok tehát, akik valótlan adatokat állítottak, megkenték a hatóságot vagy más módon szereztek csalárd módon állampolgárságot 2031-től lesznek a magyar hatóságok számára utolérhetetlenek. Persze a jogszabályt változtathatják is addig.
Selyemzsinór jöhet Sulyoknak Orbántól?
A kormányközeli Index arról kérdezte Nagy Attila Tibor politikai elemzőt, hogy milyen következményei lehetnek Sulyok Tamás elnök hibáinak. Ez már önmagában érdekes, hisz Sulyok Orbán jelöltje volt, így egy kormányközeli laptól senki sem azt várja, hogy direkt, vagy egy kérdés-válaszon keresztül indirekt módon betámadja.

Sulyok Tamás csak a miniszterelnök akarata tartja pozícióban. Forrás: Facebook / Orbán Viktor
Itt azonban mégis ez történt, Nagy szerint Sulyok hibái összeadódnak és a tegnapi blamázs, amikor törölte az orosz szót a kárpátaljai orosz rakétatámadásról szóló posztjában pedig felerősítik alkalmatlanságát posztjára. Orbán ezért rövidesen megkérheti majd a lemondásra, ám erre csak egy esetleges 2026-os választási győzelem után kerülhet majd sor.
Hasonlóan látta tegnap Török Gábor is a helyzetet. Szerinte az, hogy délután Orbán egyértelműen orosz rakétatámadásról írt egy posztjában, baráti pofonként fogható fel. Török azt is hozzátette, hogy ment már selyemzsinór a Sándor palotába korábban a Karmelitából.
Olvass tovább nálunk:
- A magyar köztársasági elnök nem merte leírni, hogy az oroszok támadták meg Kárpátalját
- Visszavonta egy 11 éves, Magyarországon született kisfiú állampolgárságát Sulyok Tamás köztársasági elnök
További cikkeinkért Ukrajna témában kattints.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Magyar holokauszt túlélő: Netanjahu tömeggyilkosságra készül a palesztinok ellen a hatalma megtartásáért
A magyar minimálbér továbbra is az utolsók között van az EU-ban
Magyar őrnagy lőtte ki a Barátság olajvezetéket: megint nem jön az olaj
Precedens? Ebbe e magyar kisvárosba nem költözhetsz, ha nem tudsz magyarul
Augusztus 20. után: miben vallott kudarcot István királyunk?
Lefőtt a kávé a laposföldeseknek: itt a bizonyíték, hogy a Föld gömbölyű – VIDEÓ