A felvétel alapján úgy tűnik, Orbán nem értette hogyan kell használni a kapott tolmácsgépet. Mondjuk ő legalább kapott. Trump egy ideig anélkül hallgatta egyiptomi kollégáját, de jó pofát vágott hozzá.
Tegnap Sharm El-Sheikhben, a gázai hosszútávú békerendezés dokumentumainak aláírása után minden vezetőnek fel kellett sorakoznia Trump mögött, hogy meghallgassák elsősorban az amerikai elnök beszédét, de például a pakisztáni és az egyiptomi elnök hozzászólását is. Orbán Viktor miniszterelnöknek Abd el-Fattáh esz-Szíszi beszéde során gyűlt meg a baja a tolmácsgéppel. Nem kicsit.
Orbán nem értette hogyan működik a tolmácsgép?
A vonatkozó felvételt Hadházy Ákos pörgette meg a sajtóban (kétszer is kitette, hisz gyorsan gyűltek a reakciók). Posztjaiban sok mindenre utal a független, egyébként a zuglói választókerület képviselőjeként bejutott honatya, leginkább a miniszterelnök szellemi képességein élcelődik egy sort.

A videón tényszerűen látszik, hogy az anyanyelvén beszélő egyiptomi elnök beszédét a tolmácsgép segítségével szerette volna követni a magyar miniszterelnök, ám ez nem igazán sikerült neki. Többféleképp is próbálta hallgatni, de valamiért nem tette a fejére. Úgy tűnik, mintha ténylegesen nem tudta volna, hogy egy fülhallgatót kapott, amit egyszerűen fel kell venni, annak ellenére sem, hogy szomszédja minden további nélkül feltette, amint megkapta.
- Trump félbeszakította Orbán vacsoráját: amikor az amerikai elnök „lerohanta” a konyhát
Valamiért úgy döntött, hogy hosszú percekig inkább kívülről füléhez szorítva hallgatja a tolmács fordítását a szerkezeten keresztül és mosolygott, amiből úgy tűnik, mintha ez szándékos lenne. Vélhetően ezért írta Hadházy, hogy kicsit úgy viselkedik, mint Mr Bean. Néhány perc múlva rájöhetett a dolog nyitjára (vagy csak észrevette a szerkezetet mindkét szomszédja fején) és feltette.
Íme a vonatkozó részlet (ezen a helyes használat nem látszik, lentebb közzétesszük a teljes videót):
Trump nem is kapott tolmácsgépet
A teljes felvételnek egyébként van egy másik, Hadházy által ki nem emelt részlete: úgy tűnik, az esemény szervezői nem készültek arra, hogy az egyiptomi elnök nem angolul fogja elmondani köszöntőjét. Ezért akkor kezdték el kiosztani a gépeket, amikor már beszélt esz-Szíszi. Először az Orbántól jobbra állók kaptak gépet, majd Orbán is, aki ekkor kezdte el próbálgatni a használatot annak ellenére, hogy jobb oldali szomszédj fején ekkor már rajta volt a szerkezet (tehát csak kicsit puskázni kellett volna).
- Trump meghökkentő jóslata: ez lesz a ’26-os magyar választások eredménye – videó
Ám még ekkor sem kapott mindenki tolmácsgépet. Orbán miniszterelnök már babrált vele és az egyiptomi elnök beszédéből is hosszú percek mentek el, mire valaki odalépett Trump amerikai elnökhöz és a kezébe nyomott egy szerkezetet. Az azonban vagy nem működött rendesen, vagy nem tudta használni a Fehér Ház ura. Mindenesetre később odaléptek hozzá ismét és egy másik gépet adnak neki, ami már működhetett, mert ezután már nem volt csere.
Kattints további, Orbán Viktorral kapcsolatos tartalmakért.
Majd csak az ezt követő körben jelennek meg újra a szervezők, hogy megkérdezzék a többi vezetőt is, kellene-e nekik gép, ám a legtöbben elhárítják ezt, amúgy is a végéhez közeledik az egyiptomi elnök beszéde, ami egyébként alig 8 perc hosszú volt. Trump angolját pedig már szinte mindenki tolmácsgép nélkül hallgatja.
Íme a teljes felvétel (a tárgyunk szempontjából az első 8 perc az, ami érdekes):
Forrás:


