Gordon Ramsay Budapesten van, rooftop bárban ünnepelt kínos helyzetbe is került – videó

Gordon Ramsay, a világ talán leghíresebb, egyébként skót származású sztárszakácsa Budapesten ünnepli 59. születésnapját és a belvárosban sétálva meglehetősen furcsa helyzetbe került. Erről videót is közzétett, amiben viszont egyetlen szót sem szól.

“Saját” éttermével találkozott Budapesten a sztárszakács

Vasárnap kora este élesedett a skót sztárséf videója a budapesti belvárosból, amelyen egy magyar étterem, a Hungarian Hell’s Kitchen teraszának egyik székén üldögél. A hely a Kígyó utcában található, a Ferenciek tere és az Erzsébet híd pesti hídfője között, nagyjából félúton.

Az nem derül ki, hogy Ramsay miért volt éppen ott és akkor, ám a Blikk emlékeztet, hogy a séf saját éttermét is Hell’s Kitchennek hívják. A nézők pedig 2005, azaz több mint 20 éve követhetik azonos névre hallgató amerikai televíziós valóság-főzőversenyét, ahol ő a házigazda.

A videóhoz annyi kommentet írt, hogy “dolgok, amiket Budapesten találsz” és tisztázta, hogy nem evett ott és nem is találta a báránymártást ezen a “nem hivatalos” helyen. Igaz, arról nem szólt, hogy bement-e, szóba elegyedett-e az ott dolgozókkal. Íme a videó:

Magyarul más a hely neve

Az étterem honlapját átböngészve kiderül, hogy annak magyar leírása egyáltalán nem tartalmazza a Hungarian Hell’s Kitchen nevet, csupán az angol nyelvű verzió. Magyarul Nagy Fa-Tál Konyhája névre hallgat. Saját magukat Budapest legjobb magyaros éttermeként hirdetik, ahova az alapanyagokat a legjobb hazai őstermelőktől szerzik be, a tulajdonos, a szakács és a dolgozók is vidékiek és minden este cigányzene szól. Az étterem 2014-ben nyitott miután tulajdonosa Budapestre költözött. Aki pedig ezek után kedvet kapott egy kóstolóhoz, asztalt foglalni az étterem honlapján tud.

Elegáns rooftop bárban ünnepelt Gordon Ramsay

A roadster.hu cikke szerint Ramsay a St. Andrea Wine&Skybar-ba, a város az egyik legnívósabb és elegánsabb rooftop bárjába foglalt asztalt a Vörösmarty téren. A születésnapot steakkel és vörösborral ünnepelte a helyen, amelynek ablakaiból lenyűgöző kilátás nyílik a Vörösmarty térre, a Budapest Eye-ra és a Szent István Bazilikára.

Az éttermet a Gault&Millau is ajánlja, bárjában lezser koktélokat, könnyed bárételeket, illetve az Év Pincészete-díjas St. Andrea szőlőbirtok válogatását kínálják. A birtok két bikavére is felkerült korábban a világ legjobb 50 borának toplistájára.

A remekül sikerült estéről képet is megosztottak:

Forrás:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük