Egy ausztrál kutatócsoport kísérletei alapján úgy tűnik, a neandervölgyi ember és más emberelődök egészségére egy ma is gyakran előforduló, veszélyesnek tartott fém lehetett rendkívül káros hatással.
Ha az ősember kifejezés bárhol előkerül, sokak számára a neandervölgyi ember képe villan be elsőként. Erről az ősünkről viszonylag sok információ áll rendelkezésre, külső jegyeiről és életmódjáról is rengeteget elárulnak a különböző leletek. Egy friss kutatásnak köszönhetően viszont fény derült arra, hogy a neandervölgyi ember kihalásában szerepet játszhatott egy anyag, mely nemcsak a mai modern korban, hanem már évmilliókkal ezelőtt is kihatással lehetett az emberi egészségre, írja a Live Science.
Az ólommérgezés nem mai jelenség
Ausztrál kutatók egy csoportjának felfedezése szerint az ember és ősei környezetében már több mint 2 millió éve jelen van az ólom természetes formájában, mely komoly egészségügyi kockázatokat hordoz magában. Nagy mennyiségben a szervezetbe kerülve károsítja a központi idegrendszert és egyéb fontos szerveket, de viselkedési és tanulási zavarokat is előidézhet, leginkább gyermekek esetében.
Mindez azért is lehet meglepő, mivel a fémek – s a leginkább régi típusú festékekben és építőanyagokban előforduló ólom – által okozott mérgezések klasszikusan mai jelenségnek tűnhetnek, s kissé nehéz elképzelni, hogy már őseink egészségét is károsíthatták ezek az anyagok.
Renaud Johannes-Boyau, egy ausztrál egyetem kutatója szerint az olyan jelenségek, mint a tartós aszály, az élelmiszer- és vízhiány vagy éppen a különféle méreganyagok természete kettős. Azáltal ugyanis, hogy veszélyeztetik egy faj túlélését, egyben elő is segítik a természetes kiválasztódás folyamatát és növelik az alkalmazkodáshoz való képességet is.
Fogmaradványokat vizsgáltak meg
A kutatók munkájuk során 51 különböző fog maradványait hasonlították össze ólomszennyezés jeleit keresve. A minták között akadt alig 100.000, de közel 2 millió éves is, ráadásul sokféle emberelődtől származtak, így például a Homo sapiens és a neandervölgyiek mellett az Australopithecus africanus vagy éppen a Gigantopithecus blacki nevű kihalt majomfaj is a vizsgálat fókuszába került.
A minták több mint 70 százalékában végül kimutatható volt az ólom, hol kisebb, hol nagyobb mértékben, de Johannes-Boyau szerint már minimális szennyezettség esetén is feltételezhető, hogy a fém jelentős hatást gyakorolt főként a gyermekek idegrendszerének fejlődésére és az agyuk későbbi működésére.
A beszédkészség kialakulását is befolyásolhatta
A kutatók a feltételezésük bizonyítására agyat modellező organoidokat hoztak létre, melyek közül több csak kisebb, leegyszerűsített változata volt az emberi agynak, ám létrehoztak komplex, méretarányos modelleket is. Minden egyes modell a NOVA1 gén egy változatát tartalmazta, melynek egy speciális variánsa nagy szerepet játszik a beszédkészség kialakulásában, de kezdetlegesebb formában jelen volt a legtöbb emberelőd génállományában is.
A kísérletek során az említett gén mai változata ólommal érintkezve sokkal intenzívebb ellenállást mutatott, mint a korábbi variánsai. A Homo sapiens szervezetében fellelhető NOVA1 komoly szerepet játszik egy másik gén, a beszédért közvetlenül felelős FOXP2 működésében, ólommérgezés esetén ugyanis változatlanul biztosítja annak hatékony működését.
Az emberelődök esetében ugyanakkor nem mutatható ki ez a védekező mechanizmus, ezzel pedig a természetes szelekció, mint evolúciós folyamat egy újabb példája áll fenn, mely által a Homo sapiens biológiai előnyhöz jutott elődjeivel szemben.
Akadnak még kérdések
A kísérletek ugyan választ adnak az ólom és a két említett gén kölcsönös hatásmechanizmusára, de ahogyan Debbie Guatelli-Steinberg, az Ohio State University antropológusa is rámutat, rengeteg kérdés maradt még tisztázatlan. Többek között az sem egyértelmű, hogyan lehetett jelen ekkora mennyiségű ólom a neandervölgyiek és más elődeink környezetében, valamint az is kérdéses, hogyan került ilyen mértékben szervezetükbe.
