5+1 dolog, amit nem tudtál Kiara Lordról

Kiara Lordot felnőttfilmes múltja és jelene miatt ismeri elsősorban a nagyérdemű, akinek pedig ilyen érdeklődés híján vakfolt volt eddig, az a TV2-n nagy sikerrel futó “Nagy Ő” legújabb évadában találkozhatott vele. Kiara Lord ugyanis számos más lánnyal együtt küzd együtt Stohl András kegyeiért. Összegyűjtöttünk 5+1 kevesek által ismert tényt életéből, ami jól mutatja, hogy pályája teljesen máshogy indult, ám egy 2013-as Facebook-üzenet mindent megváltoztatott.
Kiara Lord a 2010-es évek elején ugyanis még egyetemre járt, ráadásul a Semmelweisre, amikor 2013-ban befutott a Facebook-üzenetei közé egy ügynök kérdése, hogy érdekelné-e a modellkedés. Rögtön tudta, hogy miről lehet szó, a végkifejletet pedig már mindannyian tudjuk. A részletekről többek között a Levente Klubja podcastban is mesélt.
1. Oroszországi szülők gyermeke
Kiara Lord 1992-ben született Budapesten, ám édesanyja és édesapja is Oroszországból jött, mindketten értelmiségiek és szigorú neveltetésben részesítették lányukat, aki Budapest egyik jó nevű középiskolájában érettségizett.

2. Anyanyelvi szinten beszél oroszul
A későbbi felnőttfilmes sztárt édesanyja már gyermekkorában megtanította oroszul. Elmondása szerint a magyar iskolai tanterv mellett neki orosz tankönyvekből is kellett tanulnia és édesanyja előtt kellett felelnie. 16 évesen már középfokú nyelvvizsgára küldték, később letette a felsőfokot is. Édesanyjával ma is oroszul beszélnek egymás között egyrészt, hogy ne felejtse el a nyelvet, másrészt azért, mert ez egy kis buborékot képez elmondása szerint számukra a családon belül. Elmondása szerint egyébként nagyon szereti a nyelvet és az orosz kultúrát.
3. Felsőfokú végzettséggel is rendelkezik
Amellett, hogy neves magyar gimnáziumban végezte tanulmányait, két egyetemre is beiratkozott és ápolónői végzettséget szerzett a Semmelweisen.

4. Hogyan került a pornóiparba?
2013-ban egy ügynök írt rá a Facebook-on, hogy érdekli-e a modellkedés. Elmondása szerint már ekkor pontosan tudta, hogy milyen ajánlattal keresték meg és milyen “modellkedésről” is lenne szó, a végeredményt pedig már ismerjük.
5. Miért vágott bele?
Elmondása szerint akkori, egyetemista élete unalmas volt már számára és már tiniként is nagyon szerette a fiúkat. Emellett vonzotta a magas pénzkereseti lehetőség is. Az első forgatás után kapott összeg már önmagában kecsegtetően magas volt. Fontos tudni, hogy a felnőttfilm-iparban a hölgyek gázsija sokkal magasabb, mint a férfiaké, akár két-háromszoros különbség is lehet az összegek között.

+1 Kiara Lord valódi neve
A sztárvilág bizonyos szegleteiben bevett szokás, hogy a sztárok nem polgári, hanem művésznevüket használják, így privát életüket titokban tudják tartani. Ehhez Kiara Lord is feszesen tartotta magát, ám a Nagy Ő-ben véletlenül bemondta egy bemutatkozás során valódi keresztnevét: Katalin. Innen már csak egy ugrás volt a média számára, hogy kiderítse, Sapkin Katalinként született.
Hogy áll most a helyzet Stohl Andrással?
Nehéz rájönni, hogy két alapvetően celebként működő ember mennyire őszintén mutatja be érzelmeit a kamerák előtt. Ám az tény, hogy Kiara Lord és Stohl András között kezdettől fogva működik a kémia, tegnap pedig már csókolóztak is a wellnessben. Ez persze nem azt jelenti, hogy a felnőttfilmes fogja megnyerni a műsort, azt pedig pláne nem, hogy a kapcsolatuk tartós marad. Stohl András lánya máris kritizálta őket, mert nehezen tudja elképzelni 11 éves kisöccsét a felnőttfilmessel egy asztalnál mondjuk egy családi ebéden.
Celebvilág archívumunkért kattints, ezeket pedig külön is ajánljuk:
- Szoboszlai Dominik ezentúl mindig Budapesten lesz – Te is találkozhatsz vele
- Palvin Barbara éveken át szenvedett, most megműtötték, és üzent a nőknek

