Az Artemis II-küldetés már az első napon meglepő hibába ütközött

Az Artemis II küldetés – amely több mint fél évszázad után az első emberes repülés a Hold körül – nem indult problémamentesen. A négyfős legénység már az utazás első napján szembesült egy meglepően hétköznapi hibával, ugyanis a minden irodai eszközön megtalálható Outlook mondott csődöt.

A küldetés parancsnoka, Reid Wiseman jelezte a houstoni irányítóközpontnak, hogy a fedélzeti számítógépen futó Microsoft Outlook alkalmazások közül egyik sem működik. A probléma ugyan a Földön is gyakori, ám több százezer kilométer távolságban különösen kellemetlen lehet.

Távoli beavatkozással oldották meg

A NASA szakemberei gyorsan reagáltak, és távoli hozzáféréssel kapcsolódtak az űrhajósok Microsoft Surface Pro eszközéhez. A hibát végül az Outlook újrakonfigurálásával és az adatok újratöltésével sikerült elhárítani, számolt be róla a Business Insider.

A szakértők szerint az ilyen jellegű problémák nem szokatlanok, különösen olyan környezetben, ahol a hálózati kapcsolat nem folyamatos. Az Artemis II kommunikációját ugyanis a NASA több rendszere – köztük a Deep Space Network és a Near Space Network – biztosítja, amelyek között az irányítóközpont folyamatosan váltogat.

Artemis II-küldetés NASA  világűr űrprogram Hold
Az Artemis II kilövése. Fotó: NASA

Nem ez volt az egyetlen gond

Az e-mail hiba mellett egy másik, szintén prózai probléma is felmerült: a fedélzeti mosdó ventilátora meghibásodott, a hiba elhárításához pedig a földi irányítás lépésről lépésre segítette a legénységet, hogy újraindítsák a rendszert. Bár ezek az apróbb technikai fennakadások kihívást jelentettek, a küldetés összességében zökkenőmentesen halad.

Ha esetleg lemaradtál volna, találtak valamit a Mars felszíne alatt, amitől a vörös bolygó egyre gyorsabban forog.

Pozitív hangulat az űrhajó fedélzetén

A legénység tagjai – Reid Wiseman parancsnok, Victor Glover pilóta, illetve a két küldetésspecialista, Christina Koch, illetve a kanadai Jeremy Hansen – jó hangulatban folytatják az utazást. Beszámolóik szerint fizikailag és mentálisan is jól érzik magukat, és nagyra értékelik azt a nemzetközi összefogást, amely lehetővé tette a küldetést. Az Artemis II tehát még a levelezőprogram makacs hibája ellenére is új távlatokba juttatja az emberiséget.

Alább a NASA élő közvetítését tekintheted meg a küldetésről:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük