Az ufók itt élnek köztünk, még a postán is ők dolgoznak – állítják szakértők

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy nem vagyunk egyedül, és az ufók nemcsak köztünk élnek, de be is épültek az emberi társadalomba.

Egyes szakértők szerint a földönkívüliek már régóta itt élnek közöttünk, és teljesen hétköznapi életet élnek. Akár a helyi postán vagy boltban is összefuthatunk velük – anélkül, hogy bármit sejtenénk. Lehet, hogy a Men in Black című film valójában megtörtént eseményeken alapszik?

A Daily Star beszámolója szerint az ufóvadászok egyre több bizonyítékkal igyekeznek alátámasztani, hogy a földönkívüliek már be is épültek az emberi társadalomba. Állításuk szerint képesek tökéletesen álcázni magukat, így gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek az emberektől.

Titkos dokumentumok és kormányzati ígéretek

A témát tovább fűti az a várakozás, amely az Egyesült Államokban az ufóakták készülő nyilvánosságra hozatala körül alakult ki. Erről többek között ebben a cikkünkben írtunk. A Trump-adminisztráció már többször utalt arra, hogy rendkívül izgalmas iratok kerülhetnek hamarosan napvilágra.

Egy korábbi nyilatkozat szerint: „Ez a folyamat már jól halad, és sok nagyon érdekes dokumentumot találtunk, ezt el kell mondani. Az első nyilvánosságra hozatalok nagyon-nagyon hamar megkezdődnek.” Sokan egyébként úgy vélik, hogy a kormányok évtizedek óta tudnak az idegenek létezéséről, de ezt tudatosan eltitkolták a nyilvánosság elől.

A kutatók szerint az ufók már rég itt vannak

Robert Pulme, aki több mint húsz éve vizsgál paranormális jelenségeket, határozott véleményt fogalmazott meg: „Nagyon is valós jelek utalnak arra, hogy a világ kormányai többet tudnak annál, mint amit a nyilvánossággal megosztanak. Ez szinte bizonyos.”

Hozzátette: „Az ufóközösség tagjai folyamatosan megosztják egymással a megfigyeléseiket, és az általunk összegyűjtött bizonyítékokból egyértelműen látszik, hogy az idegenek a mindennapi élet részét képezik.”

Pulme szerint ezek a lények már annyira fejlettek, hogy képesek teljesen beleolvadni a társadalomba: „Nagyon régóta tartja magát az a nézet, hogy az idegenek már itt vannak. Úgy gondoljuk, hogy annyira intelligensek, hogy megtanultak elrejtőzni, és beilleszkedni a mindennapi életünkbe.”

A postán és a kisboltban is velük találkozunk?

De a szakértő ennél is tovább megy: „Idejöttek a Földre, ‘emberszerűvé’ váltak, és végzik a dolgukat. Olyan munkákat vállalnak, mint például postai ügyintéző vagy épp bolti eladó. Szerintem mindenki ismer legalább egy idegent anélkül, hogy tudna róla.”

És egyes elméletek még meghökkentőbbek. Vannak, akik szerint az idegenek valójában nem is más bolygókról érkeztek. Anna Whitty kutató kifejtette: „Azt gondolom, hogy mindig is itt voltak. Valószínűbb, hogy az idegenek a tenger mélyéről vagy barlangokból származnak, nem pedig egy másik bolygóról.”

És szerinted mi az igazság? Írd meg kommentben!

Kiemelt kép: Pixabay

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük