Orbán Viktor tíz pontban sorolta fel a Fidesz választási vereségének okait, és azt ígérte, hogy őszre „pincétől a padlásig” megújul a párt. A volt miniszterelnök a Fidesz 32. tisztújító kongresszusán, szombaton, a Budapest Kongresszusi Központban beszélt a küldöttek előtt.

10 pontban foglalta össze Orbán a vereségük okait

„Én nem adom fel, soha, soha, soha, én sohasem adom fel” – kezdte felszólalását Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy a mostani tanácskozás nem ünnepi esemény, hanem munkakongresszus.

A 2026-os országgyűlési választások utáni – amelyeken a 2010 óta kormányzó Fidesz–KDNP vereséget szenvedett, míg a Tisza Párt kétharmados többséget szerzett – első kongresszuson Orbán Viktor részletesen értékelte a kudarc okait. Elmondása szerint nem működtek a választási üzeneteik, későn ismerték fel ellenfelük előnyét, és hibásan számoltak a választási részvétellel is, amely a vártnál magasabb lett. Úgy vélte, az ellenfél mozgósítási módszerei is eredményesebbnek bizonyultak.

Hozzátette, hogy a Fidesz nem tudott megfelelő választ adni az ellene irányuló gyűlöletkampányokra és a korrupciós vádakra. Emellett a digitális térben is súlyos vereséget szenvedtek. Megfogalmazása szerint a külföldről működtetett algoritmusok „szemet szúró mértékben az abszurditás határáig részesítették előnyben mindazt, ami a kormányváltást szolgálta”. A háborús fenyegetéssel kapcsolatos üzeneteiket pedig politikai ellenfeleik sikeresen hatástalanították.

A fiatalok és az elvétett irányok

Orbán Viktor szerint az is hozzájárult a vereséghez, hogy nem találták meg azt a gazdaságpolitikai irányt, amely az európai gazdasági visszaesés közepette is eredményes lehetett volna. Kiemelte ugyanakkor, hogy nem volt hajlandó olyan gazdasági vagy szociális ígéreteket tenni, amelyekről tudta, hogy nem lehet teljesíteni.

A volt miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a választást alapvetően a fiatalok körében elszenvedett „brutális arányú vereség” döntötte el. Ezt saját személyes kudarcának nevezte, és elismerte, hogy a fiatal választók jelentős része mind őt, mind pedig politikai programját „durván elutasította”.

Orbán Viktor – akit a kongresszus ismét egy évre pártelnökké választhat – kijelentette, hogy a választási vereség felelőssége őt terheli. Mint mondta, emiatt mondott le korábban, és ezért kezdeményezte a mostani kongresszust is. „Ki nem állhatom azokat a vezetőket, akik erős vezetői jogosítványokat kérnek és kapnak, de ha baj van, másokra mutogatnak” – fogalmazott.

A volt miniszterelnök elvitte a balhét a többiek helyett

Hangsúlyozta, hogy nem tartja helyesnek a kampányfőnökök, a regionális igazgatók, a vesztes jelöltek vagy a választókerületi vezetők hibáztatását, mert véleménye szerint „a stratégiai hibák gazdája én vagyok és nem ők”.

Beszédében kitért a kongresszus elé kerülő alapszabály-módosításra is. Ezt azzal indokolta, hogy a Fidesz tizenhat évnyi kormányzás után ellenzéki párttá vált, ami új működési formát igényel. Megfogalmazása szerint a jelenlegi szervezeti rendszer ma már inkább „kényszerzubbony, mint munkaruha”.

Orbán Viktor szerint a Fidesz hosszú éveken át sikeres kormányzópárt volt, ugyanakkor a kormányzati feladatok fokozatosan felőrölték a párt közösségi erejét. Úgy vélte, 2010 és 2026 között a szervezet „hatalompárttá” alakult, ahol a hatékonyság és a fegyelem minden más szempontot háttérbe szorított. Szerinte a Fidesz idővel egyfajta akaratközvetítő eszközzé, szinte félkatonai jellegű kormánypárttá vált.

Őszre teljesen megújul a párt Orbán Viktor szerint

A jövővel kapcsolatban arról beszélt, hogy a pártnak ismét mozgalmi szervezetté kell válnia, ahol „utasítások helyett barátság, alá-fölérendeltség helyett szemmagasság, fegyelem helyett spontaneitás, bicepszek helyett lelkierő”, valamint több polgári érték és kevesebb katonai szemlélet érvényesül.

Ennek érdekében a választókerületi rendszer megszüntetését, valamint a települési és vármegyei szervezetek szerepének erősítését javasolják. A regionális igazgatói pozíció megszűnne, helyette pedig egy 28 tagú elnökség jönne létre, amelyben automatikusan helyet kapnának a vármegyei elnökök, továbbá a választmány elnöke, az európai delegáció vezetője, a parlamenti frakció vezetője, a pártelnök és a négy alelnök.

„Legyen elnökünk, hogy valakinek a nyakába akaszthassuk a kolompot, és válasszunk négy alelnököt, akik képesek újratölteni a Fidesz lemerült közösségi akkumulátorait” – mondta.

Orbán Viktor ismét alelnöknek javasolta Gál Kinga európai parlamenti képviselőt, aki az európai Patrióták és a pártvezetés közötti kapcsolatért felelne. Új alelnökként Gyopáros Alpárt, a Magyar Falu Program korábbi kormánybiztosa képviselné a vidéket, Bóka János volt európai ügyekért felelős miniszter a polgári közép megerősítéséért dolgozna, míg Kreicsi Bálint salgótarjáni polgármester az önkormányzatok érdekeit képviselné.

„Szeptemberig tegyük rendbe a Fideszt a pincétől a padlásig!”

A fiatalokon múlt, így náluk is több szerepet fognak kapni a fiatalok

A pártelnök arról is beszélt, hogy a parlamenti frakcióban jelentős személyi változások történtek. Mint mondta, „radikális vérátömlesztést” hajtottak végre, amelynek során 25 képviselőt cseréltek le. Felidézte azt is, hogy a hatvanas éveikben járó vezetők – köztük Semjén Zsolt, Kövér László és ő maga – hátrébb léptek annak érdekében, hogy a negyvenes generáció vehesse át a vezetést.

Orbán Viktor szerint ellenzékben a pártnak az emberek hangját kell képviselnie, szerveznie kell a kormány szerinte hibás döntéseivel és hatalmi visszaéléseivel szembeni ellenállást, valamint politikai és szellemi otthont kell biztosítania a nemzeti értékeket fontosnak tartó választóknak. Emellett készen kell állnia arra is, ha a kormány működése kudarcot vallana.

Azért elejtett egy nem túl elegáns megjegyzést is Magyar Péterre utalva

A volt miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a kabinet „lassan bántalmazó kapcsolatban lesz az egész országgal”. Hozzátette: „Úgy is mondhatom, hogy ma az ország a Varga Judit” – utalva a korábbi igazságügyi miniszterre és Magyar Péter volt feleségére.

Zárásként azt ígérte, hogy a nyár végére a Fidesz ismét rendezett, erős és összetartó közösséggé válik. Szerinte őszre eldőlhet, meddig tűri a társadalom a kormány politikáját és azt, hogy a liberális gazdaságpolitika a családokon kísérletezzen.

„Ha ez így megy tovább, ősszel eljön az ellenállás, a Patrióták nagy nemzeti mozgalmának az ideje. Mire a falevelek lehullanak, a megújult Fidesznek készen kell állnia.”