Dúró Dóra, a Mi Hazánk és az Országgyűlés alelnöke tett közzé fotót arról a Facebook-oldalán, hogy három kisgyermek is részt vett az idei Budapest Pride-on. Az esetet felháborodás követte, a radikális politikus kénytelen volt eltávolítani oldaláról a képet és azzal védekezik, a gyermekei egészséges testi-lelki fejlődését veszélyezteti az, aki kiskorút visz ki hasonló rendezvényekre.
Budapest Pride: gyermekek is részt vehetnek?
A Mi Hazánk ellentüntetést is szervezett a Budapest Pride miatt július 11-ére, családi nappal egybekötve. A Pride egyébként tavaly többszázezer embert mozgatott meg, mivel az Orbán-rendszer elleni hatalmas tüntetéssé vált. A mostani Pride kisebb volt, ám így is nagyon sokan kilátogattak, annak ellenére is, hogy elképesztően meleg volt.
A rendezvényről számos képet is megosztottak, Dúró Dóra pedig külön posztot szentelt a szerinte legdurvábbaknak, amelyek szintén az ő véleménye szerint a devianciát reklámozzák. Ezek között volt egy három gyermeket közelről ábrázoló fotó is, amelyen Dúró nem takarta ki a gyermekek arcát.

Az esetre többek között a Nefi (Autizmus-és ADHD-barát támogatás felnőtteknek és családoknak) hívta fel a figyelmet a Facebook-on. Jelezték, hogy a felháborodás hatására a politikus törölte a képet, ugyanakkor az már kikerült, kommentelőik szerint szándékosan. Magyarországon tömegrendezvényen résztvevőknek tűrnie kell, hogy róluk felismerhető fotó készül, ám kisgyermekekről akkor sem szokás fotókat közzétenni. Különösen úgy, hogy azon felismerhetők legyenek.
A Budapest Pride-on való részvételnek egyébként nem volt életkori megkötése, a teljes család kimehetett rá kisgyermekektől az aggastyánokig.
A gyermekek fejlődését veszélyezteti?
Dúró szerint az az anya, aki kiviszi gyermekét a Budapest Pride-ra vagy más hasonló rendezvényekre veszélyezteti annak egészséges testi-lelki fejlődését. Sőt, ebben az esetben az anya a saját gyermekeit az „LMBTQIABC” mozgalom szolgálatába állította.

A Nefi ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ismerik az anyát, aki kivitte a három, egyébként autista gyermekét és azért cselekedett így, mert „büszke a gyerekeire, a másságukra, arra, akik ők valójában.” Azt is hozzátette az édesanya, hogy a gyerekek nem traumatizálódtak, „egyszerűen részt vettek egy rendezvényen a családjukkal.”
Ez is érdekelhet – Magyar Péter vállalhatatlannak tartja a Mi Hazánk kivonulását, Toroczkai szerint csapdába csalták őket
„De amikor gyerekek arcát használják fel arra, hogy egy gyűlölködő kommentcunamit indítsanak el ellenük, ott már régen nem a véleménynyilvánításról beszélünk”, írták posztjukban.
Dúró Dóra a Pride előtt néhány órával jelentette be, hogy a Mi Hazánk Közbátorságért díjjal tünteti ki Vass Zoltánt, aki az Erzsébet hídról a Dunába dobálta a szivárványos zászlókat a Pride előtt.