Új szintre lépett a román légtér védelme: a mai nap délelőttjén először semmisített meg a román légierő egy olyan drónt, amely behatolt az ország légterébe. Az incidens szerencsére lakatlan területen történt, a hatóságok pedig továbbra is vizsgálják, honnan érkezhetett és mi volt a pilóta nélküli repülő szerkezet célja, de a találgatásnál már sokkal többet tudnak a pilóták elmondása alapján.

Román vadászok lőtték le a légtérsértő drónt

Nicușor Dan román államfő közlése szerint a drónt helyi idő szerint 11 óra körül lőtte le egy román pilóta egy F–16-os vadászgépről. A sikeres támadás a munténiai Buzău megyében, Padina és Pogoanele települések között, lakatlan területen történt.

Az államfő kiemelte, hogy a beavatkozásra azért kerülhetett sor, mert a térség lakatlan volt, így a pilóta a föld irányába célozhatott anélkül, hogy bárkit veszélyeztetett volna. A román védelmi minisztérium szerint a drónt Padina közelében lőtték le.

román drónvadász oroszország ukrajna
A román pilóta, aki lelőtte a drónt. Forrás: Facebook/Armata României

A román hadsereg vezérkari főnöke, Gheorghiță Vlad elmondta, hogy a hatóságok egyelőre nem azonosították a drón eredetét és célját, a vizsgálat még folyamatban van. Hozzátette ugyanakkor, hogy a pilóták beszámolója alapján a szerkezet külsőre egy iráni tervezésű, Oroszország által Ukrajnában alkalmazott Shahed típusú drónra hasonlított, de szerinte még túl korai végleges következtetéseket levonni. A Shahedeket egyébként Oroszország módosította és Gerány néven sorozatgyártja is, ma már nem múlik el nap, hogy ne vetnének be 150-200 ilyen drónt Ukrajna ellen.

orosz-dronok-hatotavjai-gerany-2 (1)
Egy orosz drón maradványai Ukrajnában 2024. március 18-án. Fotó: Wikimedia Commons/National Police of Ukraine

Olasz gépeket is riasztottak

A román védelmi minisztérium közölte, hogy a légtérsértés miatt két román F–16-os vadászgépet és két, Romániában állomásozó olasz Eurofighter Typhoont is riasztottak. A drónt a radarok először helyi idő szerint 9:30-kor észlelték, mintegy 20 kilométerre Sulinától keletre, a Fekete-tenger térségében.

A lelőtt drón darabjai egy búzatáblára zuhantak. A Buzău megyei prefektus tájékoztatása szerint az incidens nem okozott személyi sérülést vagy anyagi kárt.

A román hatóságok a drónincidens miatt Buzău és a szomszédos Ialomița megyében is riasztották a lakosságot. Az illetékes szakemberek jelenleg is átkutatják a térséget, a vizsgálat eredményeit később ismertetik.

„Magyar” drónhadserege újra lecsapott Oroszországra, nagyon fájt Putyinnak – VIDEÓ

Ez volt az első alkalom, hogy Románia lelőtt egy pilóta nélküli repülő szerkezetet saját területén az oroszok Ukrajna elleni inváziójának 2022 február végi kezdete óta, írja az MTI. Ám nem ez volt az első incidens.

Románia új török hadihajót kapott 4
Az új, török gyártású román hadihajó érkezése az ankarai NATO-csúcs után. Forrás: Anadolu/Mehmet Serkan Eruysal

Több tucatnyi alkalommal jelentettek a román hatóságok légtérsértéseket a 650 kilométer hosszú román-ukrán határ mentén. Május végén pedig egy orosz drón csapódott Galac egyik tömbházának tetőterébe és megsebesített két ott lakót. Ez volt az első alkalom, hogy NATO-tagország területén, sűrűn lakott területen történt ilyen típusú támadás sebesüléseket okozva, írja a Reuters. Az oroszok nem ismerték el, hogy az ő drónjuk zuhant bele az épületbe.

Vlad tábornok szerint a betakarítási időszakban Oroszország fokozta támadásait Ukrajna Odessza megyéjében.

Ezt olvastad már? Így védekezne Románia az orosz drónokkal szemben, de tőlünk is segítséget vár