Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben – hangoztatta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában.
A Fidesz elnöke a szabadtéri színpad előtt összegyűlt több ezres hallgatóság előtt úgy értékelte, hogy a Tisza Párt egy új önkényuralmi rendszert akar és kezd kiépíteni.
Szerinte ma a demokrácia és a jogállam felszámolása zajlik Magyarországon, ami a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik. Orbán Viktor azt mondta: „ez bűncselekmény”, és bár most nincs, „de akkor majd lesz jelentősége, amikor visszaállítjuk a jogállamot, és akkor komoly jelentősége lesz”. Jelezte: személyre szabott, visszamenőleges hatályú jogszabályokkal az ellenzék felét „kizárták a politikából”, valamint „személyre szabott, visszamenőleges hatályú alkotmánymódosítással leváltották a köztársasági elnököt, az alkotmánybíróság elnökét, eltávolították a legfőbb ügyészt, és ezzel megszüntették a jogállamot is”.
A Fidesz leváltása után a Fidesz megszüntetése a cél, az, hogy kizárják a vezetőiket a politikából és illegitim döntésekkel ellehetetlenítsék a politikai alternatívát – mondta a volt miniszterelnök.
Rámutatott: a Tiszára szavazó mintegy 3,5 millió ember most még azt hiszi, hogy az önkényt csak a fideszesek ellen fogják használni, de tévednek. Az önkény lényege az, hogy a hatalom többé nem ismeri el a saját korlátait és egy napon a Tisza-szavazók is arra ébrednek, hogy nincs senki, aki megvédje őket a hatalom visszaéléseivel szemben – mondta.
Összegzése szerint ez az új hatalom agresszív, erőszakos és visszaél az erejével. Nem az ország ügyeivel foglalkozik, hanem az ellenzék üldözésével, nem egységet próbál teremteni, hanem fölforgatja Magyarországot és felborítja a társadalmi békét – sorolta a Fidesz elnöke.

Orbán Viktor a Magyarországon kiépülő politikai rendszert a venezuelai történésekhez hasonlította, amelyről azt mondta, sajátos elegye a kommunista gondolkodásnak, a politikai önkénynek és a gazdasági elnyomásnak.
Szerinte akik tavasszal a változás mellett szavaztak, „nem hiszem, hogy a bizalommal való visszaélésre szavaztak volna”. A többségük jóhiszemű volt, kevesebb kormányzati hibát és több gazdasági eredményt vártak – mondta.
Hozzátette: a vereség után mindig önkritikusan kell nézni a világot, de erre most nem sok idő maradt, mert „Magyarországon veszélybe került a szabadság”. Ezért az önkritikára épülő ellenzéki politika helyett most ellenállási politikára kell váltani – jelentette ki a Fidesz elnöke.
A teendők közé sorolta a Fideszről terjesztett hazugságok kitartó cáfolatát, a gazdasági helyzet fenyegetéseinek ismertetését, az elmúlt 16 év eredményeinek megvédését, a hatalmi visszaélések áldozatainak megvédését és az önkényuralom elleni összefogás kialakítását.
„Álljunk ki a szabadság mellett, építsük fel a lehető legszélesebb ellenállást, hozzuk létre a lehető legszélesebb összefogást a szabadság mellett! Meg kell védenünk Magyarországot, mert nem lehetünk szégyenszemre Európa banánköztársasága!” – fogalmazott a volt miniszterelnök.
Hozzátette: bár a Fidesz politikai párt, most nem a hatalmi kérdésekkel kell foglalkoznia, hanem az a dolga, hogy szolgálja a „nemzeti ellenállást”. Szerinte a nemzeti ellenállás célja a szabadság helyreállítása, a szabadság pedig nem pártkérdés, sőt még csak nem a jobb- vagy baloldal kérdése.

„A mi dolgunk az, hogy kitartsunk a két és félmillió szavazónk mellett” – jelentette ki a Fidesz elnöke.
Orbán Viktor azonban megjegyezte: ez kevés a többséghez. A többséghez hiányzó százezreket „a valóság keltette politikai hullámok fogják elhozni”, és együtt ki fogják adni „a szabadság új, széles koalícióját”, amellyel „meglesz a többség a szabadság és a demokrácia helyreállítása mellett” – fogalmazott.
A volt miniszterelnök kitért arra, hogy áprilisban a magyarok 53 százaléka szavazott a Tiszára, 47 százaléka pedig ellene, hozzátéve, hogy ez az arány hamarabb megfordul majd, mint most gondolnák. Ezt azzal magyarázta, hogy a „tiszás önkényuralmi rendszernek” nincsenek meg a gazdasági alapjai. Szerinte a tiszás szavazók is hamarosan ráébrednek, hogy „nem ilyen lovat” akartak.
Orbán Viktor kiemelte: a Fidesznek most „a lehető legszélesebb ívet kell húznia, ahol minden szabadságszerető ember elfér”. Inkubátorházként kell működnie, nem önmagát kell erősítenie, hanem a szabadságszerető emberek csoportjait – hangsúlyozta.
„Tanuljunk a hibáinkból! Büszkén álljunk ki a vívmányaink mellett, erősítsük a nemzeti ellenállást, segítsük a szabadságszerető embereket! Álljunk ki azok mellett, akik felemelik a hangjukat, és garantáljuk az embereknek, hogy amit a közelgő megszorításokkal elvesznek tőlük, azt egy új, higgadt, nyugodt polgári kormányzás vissza fogja nekik adni! Sűrű idők jönnek, és mi küzdeni fogunk” – zárta tusványosi beszédét a Fidesz elnöke.
Ha lemaradtál volna: Az ügyvédek szakmai egyesületének vezetője szerint hamarosan gyanúsítottá válhat Orbán Viktor: le is tartóztathatják?
Magyar Péter: Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor beszédére.
„Köszönjük a bölcsességet és a bizalmat Magyarország!” – írta a kormányfő, majd csodaszép hétvégét kívánt mindenkinek.