Az Ügyvédkör, az Ügyvédek Országos Szakmai Egyesületének elnöke, Horváth Lóránt a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban arról beszélt, hogy meggyőződése szerint az ukrán aranykonvoj ügye áll Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész lemondásának hátterében, és szerinte ez az ügy végül akár Orbán Viktorig is elérhet.

Aranykonvoj-botrány: nem nyomoznak teljes erőbedobással a magyar hatóságok?

Horváth szerint a legfőbb ügyész ugyan morális okokra hivatkozott távozásakor, valójában azonban pénzügyi és gazdasági megfontolások is szerepet játszhattak. Azt mondta, a lemondás után harmincnapos felmondási idő következik, amelyet követően Nagy Gábor Bálint ügyészként tovább dolgozhatna jelentős, 2,5 millió forintos nettó fizetéssel, míg egy hivatalvesztési eljárás az ügyészi státuszát és az ahhoz kapcsolódó juttatásokat is veszélyeztetné. Az ügyvéd szerint ezért a hivatalvesztési eljárást még a felmondási idő alatt is indokolt lenne megindítani, mivel a legfőbb ügyész ezalatt teljes jogkörrel látja el feladatait.

ukrán aranykonvoj szállítmány nav orbán
Az akkor lefoglalt szállítmány. Fotó: MTI

Az aranykonvoj-üggyel kapcsolatban Horváth Lóránt azt állította, hogy a nyomozásból kimaradtak olyan lépések, amelyek egy hasonló súlyú ügyben indokoltak lettek volna. Álláspontja szerint szervezett elkövetés körvonalazódik, amelyben vagy a vezetői szintig kellene eljutni, vagy az alsóbb szintekről felfelé építkezve kellene bizonyítékokat gyűjteni. Ehelyett szerinte „középen megvágták” a felelősségi láncot, és Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ volt vezetője került a középpontba. Bár meggyanúsították, Horváth szerint az ügy súlya alapján őrizetbe vételre, házkutatásra és informatikai eszközök lefoglalására is sor kerülhetett volna.

Orbán helyett a TEK-vezér megy börtönbe?
Hajdu János és Orbán Viktor az akció napjának reggelén. Forrás: Facebook/Orbán Viktor

Orbán Viktorig érhetnek az ügy szálai

Az ügyvéd azt is állította, hogy ilyen jelentőségű ügyekben a nyomozó ügyészek napi szinten tájékoztatják a legfőbb ügyészt, aki minden fontos nyomozati lépésről tudhat és utasításokat is adhat. Véleménye szerint az új legfőbb ügyész az elmúlt egy év ügyeinek áttekintése során számos, az eljárásokba történő beavatkozásra utaló körülményt találhat.

Horváth Lóránt kijelentette: úgy gondolja, hogy az ügy szálai Orbán Viktorig vezetnek, és ha ez bizonyítást nyer, annak büntetőjogi jelentősége lehet. Szerinte egy politikai akaratot próbáltak bűncselekményként megjeleníteni, azonban ez nem valósult meg teljes egészében. Állítása szerint valójában nem történt bűncselekmény, hanem egy politikai megrendelésre, kampánycéllal szervezett akció zajlott, amelynek létezéséről szerinte nagy valószínűséggel a miniszterelnök is tudott. Hozzátette ugyanakkor, hogy Orbán Viktor meghallgatásához vagy meggyanúsításához terhelő vallomásra vagy más bizonyítékra lenne szükség.

Sajtótájékoztató Bóka Jánossal, a Fidesz új frakcióvezetőjével, miután Gulyás Gergely váratlanul lemondott erről a posztról míg Orbán az Egyesült Államokban nézte a focivébét. Fotó: MTI

Orbán politikai támadásnak minősíti a Fidesz finanszírozási botrányait, de a fideszesek is támogatják a vagyonvisszaszerzési hivatalt

Tudatosan fordultak a sajtóhoz

A műsorban szóba került Hajdu János vallomása is. Horváth elmondta, hogy tudomása szerint Farkas Örsöt, aki korábban a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelte, még nem hallgatták meg, de szerinte rövidesen gyanúsítottként kihallgathatják.

Az ügyvéd beszámolt arról is, hogy az ukrán bank visszakapta a lefoglalt vagyont, amelynek átadásán ő maga is jelen volt. Elmondása szerint néhány eszköz még pénzmosás miatt folyó nyomozásban maradt, ezek visszaadását is kezdeményezték. Közlése szerint az érintettekkel szembeni kiutasítási intézkedéseket is visszavonták, így ismét szabadon mozoghatnak az Európai Unió területén.

Horváth Lóránt szerint az ügy nyilvánosságának biztosítása tudatos ügyvédi stratégia volt, ügyfelük kérésére, mert enélkül az aranykonvoj-ügy szerinte elveszett volna a többi eljárás között.

Orbán Viktor a Fehér Házban? Egy jelentés diszkrét washingtoni látogatásra utal