Ismét egymásnak feszültek a politikai táborok: nagyon helyes, ha az állam vezetőjeként Magyar Péter dönti el, hogy kik dolgozhatnak az állami tévében, vagy az autokrácia jele?

Hosszú évtizedek óta, valójában már az 1989-90-es rendszerváltás hajnalától a magyar közélet egyik legérzékenyebb kérdése a közmédia függetlensége. A 2026-os kormányváltás után evidensnek tűnt, hogy az MTVA és a közszolgálati média működésében gyökeres változások következnek, Magyar Péter és a Tisza egyik legnagyobb kampányígérete ugyanis éppen az volt, hogy véget ér a politikai propaganda korszaka, és valódi közszolgálati média épül.

Megtisztuló közmédia – de bármi áron?

Az elmúlt napok eseményei azonban új fejezetet nyitottak a történetben. Az egész azzal kezdődött, hogy az MTVA büszkén bejelentette: az M1 Híradó főszerkesztője a korábban a Hír TV-nél és az Echo TV-nél is dolgozó Hajdú Gábor lesz, és visszatér a képernyőre a korábban a Híradóban már műsorvezetőként tevékenykedő Borsa Miklós.

Magyar Péter miniszterelnök azonban máshogy gondolta. Szokásához híven ismét billentyűzetet ragadott, és a hírről beszámoló egyik cikket tömören kommentálta:

„nem hinném…”

És láss csodát: az MTVA másnap már arról posztolt, hogy visszavonják a két kinevezést. A történtek minden korábbinál határozottabban vetették fel a kérdést: helyes-e, ha egy miniszterelnök – akár hivatalosan akár informálisan – befolyásolja azt, kik tölthetnek be vezető pozíciókat a közmédiában?

Mindez persze azért különösen érdekes, mert a Fidesszel szembeni egyik legnagyobb kritika épp az volt, hogy a közmédia kézivezérlését csak az nem vette észre, aki 16 év alatt véletlenül sem kapcsolt egyszer sem a „királyi TV” valamelyik csatornájára. Pedig Orbán Viktor arra azért odafigyelt, hogy soha ne legyen olyan nyilvánvaló a közvetlen irányítás, mint most, Magyar Péter kommentjénél…

Mintha a Polgár Judit-ügy ismétlődne meg

Éppen ezért érzékelnek sokan párhuzamot a friss ügy, valamint Polgár Judit kurta-furcsa államfői jelölése között, amelyről ebben a cikkünkben írtunk. Polgár Judit esetében sem maga a miniszterelnöki döntés volt az, ami kiverte a biztosítékot: a sakkozó személyét a magyarok többsége valószínűleg elfogadta volna. Hanem az, hogy az ígért társadalmi egyeztetés helyett a Tisza pont azt csinálta, amit korábban a Fidesz: egymaga eldöntötte, hogy kit nevez ki a nemzet egységét kifejező köztársasági elnöknek.

És most sem a döntés a baj: a két eltávolított közmédiás sokak szerint korábban a propagandát szolgálta, így nincs helye a megtisztuló M1-en. A baj az ahogyan a miniszterelnök egymaga átnyúl a teljes vezetőség feje felett, és Facebook-kommentben rúgatja ki a vitatott szereplőket.

Nem csak Magyar Péterről van szó

A vita ráadásul túlmutat Magyar Péter személyén. Ha ma természetesnek vesszük, hogy egy miniszterelnök egy rövid kommenttel felülírhat vezetői kinevezéseket, akkor ugyanezt a lehetőséget holnap bármelyik másik kormányfő számára is legitimnek kellene tekinteni. Márpedig éppen az a demokratikus intézmények lényege, hogy személyektől független szabályok alapján kell működniük.

Persze létezik egy másik olvasata is a történteknek. A Magyar Pétert támogatók szerint nem politikai tisztogatásról, hanem korrekcióról van szó. Álláspontjuk szerint teljesen elfogadhatatlan lenne, ha olyan vezetők maradnának kulcspozícióban, akik az előző rendszer propagandagépezetének működtetésében vállaltak szerepet. Ebben az értelmezésben a mostani beavatkozás nem az intézményi függetlenség megsértése, hanem annak helyreállítását szolgálja.

Nem csak jó döntés kell, hanem jól meghozott döntés is

Ez azonban csak részben válaszolja meg a problémát. Egy demokratikus jogállamban ugyanis nem csupán az számít, hogy helyes döntés születik-e, hanem az is, hogy helyes eljárás alapján születik-e meg a döntés. Ha egy kinevezés szakmai szempontok alapján, az eljárásrendet betartva születik meg, majd egy politikai vezető nyilvános kommentje után visszavonják, az könnyen azt az üzenetet közvetítheti, hogy végső soron mégiscsak a politikai akarat dönt. Márpedig éppen ez az a működés, amelyet korábban oly sok kritika ért.

A közmédia függetlensége nem attól lesz erősebb, hogy másik politikai oldal felügyeli, hanem attól, hogy egyik oldal sem képes napi politikai szempontok szerint beleszólni a működésébe. Ha Magyar Péter valóban új korszakot szeretne nyitni a magyar médiában, akkor hosszú távon éppen az szolgálja leginkább a célját, ha a közmédia vezetőinek kiválasztása intézményes, átlátható és a politikai szereplőktől minél inkább független folyamatban zajlik le.

És ez ráadásul valamennyi jövőbeli kabinet számára is bemutathatná a követendő példát.