Már több mint 4,5 millió forintnyi helyszíni bírságot szabtak ki idén a budapesti közterület-felügyelők a megállókban dohányzókra. A büntetések száma csaknem nyolcszorosa annak, amit egész 2025-ben regisztráltak.

Budapesten már évek óta tilos rágyújtani a tömegközlekedési megállókban, most azonban látványosan szigorúbban ellenőrzik a szabály betartását. A Fővárosi Közgyűlés februári döntése után a közterület-felügyelők jelentősen több esetben intézkedtek a tilosban dohányzókkal szemben – számolt be a 24.hu.

Fél év alatt 4,6 millió forintnyi bírság

A Főpolgármesteri Hivatal adatai szerint 2025-ben összesen 76 esetben szabtak ki helyszíni bírságot, amelyek együttes összege 816 100 forint volt.

Ehhez képest 2026 első hat hónapjában már 578 esetben összesen 4 657 800 forintnyi bírságot szabtak ki. Ez azt jelenti, hogy fél év alatt közel nyolcszor annyi esetben büntettek, mint a teljes előző évben.

A 578 idei esetből ráadásul 530 már a februári fővárosi döntés elfogadása után történt, vagyis az adatok alapján valóban látványosan felerősödött az ellenőrzés. A kiszabható helyszíni bírság összege legfeljebb 30 ezer forint lehet, az átlagos büntetés azonban körülbelül 8000 forint.

2011 óta tilos rágyújtani a megállókban

A budapesti szabályozás nem új: a tömegközlekedési megállókban 2011 óta tilos a dohányzás. A tilalom nemcsak az autóbusz-, villamos-, troli- és HÉV-megállókra vonatkozik, hanem többek között a fogaskerekű, a sikló és a libegő megállóira is.

A Fővárosi Közgyűlés február végén Vitézy Dávid (akkor a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője) előterjesztésére döntött arról, hogy hatékonyabban kell fellépni a szabályszegőkkel szemben.

A döntés értelmében a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) szükség esetén a kerületi közterület-felügyeletek bevonásával is ellenőrizheti a megállóhelyi dohányzási tilalom betartását.

A frekventált csomópontokra külön figyelnek

A hivatal tájékoztatása szerint a közterület-felügyelők kiemelten ellenőrzik a frekventált közlekedési csomópontokat, ahol különösen sok utas fordul meg.

Fontos ugyanakkor, hogy helyszíni bírságot csak akkor szabhatnak ki, ha az érintett elismeri a szabálysértést. Ha ezt nem teszi meg, a közterület-felügyelő feljelentést tesz, és az illetékes hatóság indít eljárást.

2026 januárja és júniusa között erre 38 alkalommal került sor.

A most közzétett adatok alapján tehát a februárban elfogadott szigorítás nem csupán papíron létezik: a budapesti megállókban jóval nagyobb eséllyel találkozhatnak ellenőrzéssel azok, akik a tiltás ellenére rágyújtanak.