Két határozott utazási tervelgondolással indítottam a 2024-es évet, amelyet aztán sikerült túl is teljesítenem. Az egyik, hogy a tavaszi cseresznyevirágzáskor kiutazom Japánba, az erről szóló öt részes cikksorozatomat első részét ITT (link) olvashatjátok. A másik, hogy őszi születésnapomon az ókori pun birodalmi központ, Karthágó városának romjait szeretném egy domboldalban ücsörögve szemlélni. Tunézia persze sokkal többet nyújtott ennél, így e kilenc napos körutazásom részleteit osztom most meg három részes cikksorozatban.
Több ismerősöm, köztük szüleim is jártak már korábban Tunéziában és izgalmas dolgokat meséltek róla. 2024. szeptember 12-én indultam útnak, egy nappal a 42. születésnapom előtt, reggel, Ferihegyről, egyetlen darab kis, repülőgépre is felvihető hátizsákkal. Frankfurti átszállással még aznap délután megérkeztem a fővárosba Tuniszba. A forró arab ország e nagyvárosát némi kettősség jellemzi. Az alkohol – mint az arab országokban általában – korlátozottan beszerezhető élvezeti cikk, ugyanakkor nagykerekben és speciális vendéglátóhelyeken mégis élvezhetjük a helyi sört, akár vízipipa pöfékelése közben. Egyszerre van jelen a vallási szigor és olykor a lazító megengedés.
A reptérről taxival mentem belvárosi szállásomra, majd egy kora esti séta keretében igyekeztem gyorsan magamba szívni az észak-afrikai hangulatot. A hotel a belvárosban található, emeleti szobájából nyitott ablaknál jól hallottam, ahogy a müezzin imára hívta a muszlim híveket.
Tunézia egyébként 1956 tavaszán függetlenedett francia gyarmatosítóitól, így a francia nyelv és befolyás a tunéziai társadalomban továbbra is komoly szerepet játszik, annak ellenére, hogy nincs hivatalos státusza. Széles körben használják az oktatásban, a sajtóban és az üzleti életben is. Az ország hivatalos nyelve egyébként az arab, azon belül is a tunéziai változat, de a berber nyelveket is sokan beszélik. Angolul ellenben annál kevesebben tudnak, így a kommunikáció nem volt mindig egyszerű.
Utamat a főváros felfedezésével kezdtem és zártam, mely nemcsak, hogy egy tipikus arab kultúrájú, nyüzsgő város benne pezsgő élettel, zsúfolt városközponttal (Medina), belvárosi bazárral (Souk) és történelmi emlékekkel, de az iszlám kultúra fővárosa is volt a 2019-es évben. Ugyanakkor – mint általában az arab országokban – egyedüli női utazók biztosan az enyémtől különböző megtapasztalásokkal érkeznek haza akkor is, ha Tunézia az arab országok között viszonylag liberálisabbnak számít. Az asszonyok gyakran fedetlen fővel járnak-kelnek az utcán és a kávézók teraszán fiatal hölgyek élvezik a napsütést.
Érkezésem másnapján, egyúttal a születésnapomon, a magamnak tett ígéretnek megfelelően tömegközlekedéssel indultam a közeli északkeletnek, hogy megtekintsem a történelem egy viharos időszakának lenyomatát. Ebben való eligazodásomban egy környékbeli leányzó volt segítségemre.
Megérkezve Carthago-ba pontosan úgy alakult minden, ahogy azt előre elképzeltem. A múzeum megtekintése után egy domboldalon, történelmi emlékek között üldögélve csodáltam a rómaiak pusztítása után hátra maradt romokat. A környéken aztán több történelmi emléket is megszemlélhettem, ezek közül élményben kiemelkedett az ókori színház, a fürdő és a kikötő. Az utcákon kóbor macskákból nincs hiány.
Átszellemülve érkeztem az onnan épp csak egy köpésre elhelyezkedő Sidi Bou Said híres, festői kisvárosába, amely a fehérre meszelt házairól és a kék ajtóiról ismert.
Ha itt járunk és kapunk asztalt, ki ne hagyjuk a felejthetetlen panorámával rendelkező igazi Insta-helyet, a Café des Délices kávézót.
Teraszán üldögélve fogyasztottam el az illatos feketelevest és néztem a csodás panorámát, elmerengve közben azon, hogy milyen szerencsés is vagyok.
Este visszatérve Tunisz belvárosába Palesztina mellett demonstráló tömegbe futottam, majd utcai grillcsirkém elfogyasztása után tértem nyugovóra.
Másnap, szeptember 14-én délelőtt volt még időm járni egyet a városban, még katolikus templomot is találtam. A sikátorok között téblábolva helyi fiatalasszony ajánlotta fel, hogy körbevezet a történelmi Medinában. Teszi mindezt puszta kedvességből, tekintettel arra, hogy amúgy is idegenvezető a szakmája és ennek okán gyakran szólít le turistákat eszme- és kultúracsere céljából. Szívesen, ellenjuttatás nélkül is elkalauzol és gyalogosan megmutatja a belváros szépségeit, mesél történetéről. Így jutottam el érdekes épületekbe, mecsetekbe, egykori uralkodók sírhelyét is meglátogatva. Boltos ismerősénél arab édességek kóstolását követően, pár praktikus jótanácsot is kaptam az országban tartózkodásomat illetően búcsúzásképp.
Ezt olvastad már? Japán cseresznyevirágzás idején – Nagano városa és a visszatérés Tokióba – képgaléria
Az elszórt szemét sajnos mindenfelé viszonylag sok, bár a szem egy idő után megszokja. Délután vonatra szálltam és kora estére már Szúsza városába értem, ahol egy kisebb csoport szintén épp Palesztina mellett demonstrált a főtéren. Volt még időm sétálni és a kikötőbe, a városfalhoz, majd a központi mecset udvarára is betérve napzárásként kipróbálni pár ételkülönlegességet. A Medina itt az Unesco világörökségi védelmét élvezi, izgalmas volt holdfényben járni egyet szűk utcáin.
Rövid alvásra maradt csak időm, mivel másnap egy túracsoporthoz csatlakozva kínálkozott lehetőség az ország belső területeinek és sivatagi tájainak megtekintésére. Tunéziai utazásom történetét legközelebb innen folytatom..
