Fellángolt a vita, mióta az ügyészség kikérte Magyar Péter és két fideszes mentelmi jogát: szükség van egyáltalán erre a jogintézményre?
A Legfőbb Ügyészség időzítése persze önmagában okot adott arra, hogy felbolyduljon a magyar közéletet: egy napon kérték ki a három képviselő mentelmi jogát, miközben az egyik ügyben egy eltűnt mobiltelefonról, a másik kettőben viszont több milliárdos vagyoni hátrányt érintő ügyekről van szó.
Mi is ez a három ügy?
A három ügy között már első pillantásra is óriási a különbség. Az ügyészség szerint Magyar Péter esetében lopás gyanúja miatt lenne szükség az eljárás folytatására: a vádhatóság álláspontja szerint 2024 júniusában az Ötkert nevű budapesti szórakozóhelyen elvette egy férfi telefonját, majd a készüléket a Dunába dobta.
Ehhez képest Seszták Miklós ügyében hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja, míg Hankó Balázs esetében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja szerepel. Az ügyészség közlése szerint a Sesztákhoz kapcsolódó ügyben összesen több mint 11 milliárd forint jogtalan előnyről van szó.
Csak a nagy bűncselekmény a bűncselekmény?
Magyar Péter ügye tehát szó szerint eltörpül a másik két ügyhöz képest. Csakhogy ettől még a jogi természetét tekintve nem válik semmissé: a lopás a Büntető Törvénykönyvben szereplő köztörvényes, közvádas bűncselekmény. A kérdés ezért nem az, hogy jelentéktelennek tartjuk-e az ügyet, hanem az, hogy „elnézünk-e” kisebb bűncselekményeket pusztán azért, mert mások – a vád szerint – nagyobbakat követtek el.
Persze ahogy tudjuk, a miniszterelnök ügye nem most kezdődött. A telefonos eset miatt már korábban is indult volna eljárás, amikor Magyar Péter még európai parlamenti képviselő volt. A magyar hatóságok az Európai Parlamenttől kérték a mentelmi joga felfüggesztését, az EP azonban 2025 októberében hozott döntésében nem tett eleget a kérésnek.
A miniszterelnök átvette az irányítást
Magyar Péter természetesen ezúttal is igyekszik átvenni a napirend irányítását, ezért – amellett, hogy elég furcsa stílusban kelt ki a Legfőbb Ügyészség ellen – gyorsan lépett: kezdeményezte, hogy a közvádra üldözendő bűncselekmények esetében töröljék el a képviselők mentelmi jogát.
Török Gábor politikai elemző szerint a kezdeményezés első ránézésre nagy politikai dobásnak tűnik, ám a gyakorlatban nem feltétlenül jelentene óriási változást, hiszen az Országgyűlés eddig is szinte automatikusan felfüggesztette a képviselők mentelmi jogát a közvádas ügyekben.
Csakhogy van itt egy fontos részlet, amely könnyen elsikkad.
A mentelmi jog nemcsak arról szól, hogy végül kiadja-e a parlament a képviselőt. Hanem arról is, hogy addig mi történik. Egy egyszerű állampolgárnál szóba jöhetnek olyan azonnali büntetőeljárási cselekmények és kényszerintézkedések, amelyekhez egy képviselő esetében parlamenti hozzájárulás szükséges. A mentelmi jog tehát időt, információt és bizonyos eljárási védelmet adhat: a politikusnak lehetősége nyílhat felkészülni az eljárásra, miközben nem érheti váratlanul például egy házkutatás vagy más kényszerintézkedés.
Mi lesz a képviselőkkel mentelmi jog nélkül?
Persze a másik oldal érvei sem légből kapottak. A mentelmi jog eredeti funkciója éppen az volt, hogy megvédje a parlamenti képviselőket a politikai indíttatású hatósági üldözéstől, és biztosítsa a törvényhozás függetlenségét. A modern demokráciákban ezért sem puszta kiváltságként tekintenek rá.
A valódi kérdés tehát nem az, hogy „Magyar Péter vagy a Fidesz”, és nem is az, hogy 11 milliárd vagy egy mobiltelefon.
Hanem az, hogy hol húzzuk meg a határt a politikai önkénytől való védelem és a politikusok különleges büntetőeljárási védelme között.
Nemrégiben arról is írtunk, hogy vajon Orbán Viktor nagy visszatérése, vagy siralmas végjátéka volt a kötcsei piknik. Ha érdekel, itt elolvashatod.