Egykori vasúti terület helyén nyílt meg Zürichben a HELLO WOOD legújabb projektje, a Remise Rosa. A 2500 négyzetméteres, háromszintes komplexum étteremnek, sörkertnek, teraszoknak és közösségi tereknek ad otthont, ráadásul mindössze öt hónap alatt épült fel. A magyar építészeti stúdió egy olyan különleges helyet álmodott meg, ahol a merész faépítészet és a vendéglátás találkozik.
A Remise Rosa nem egyszerűen egy újabb étterem vagy sörkert: a HELLO WOOD elképzelése szerint olyan városi találkozóhely, ahová nemcsak enni vagy inni érkeznek az emberek, hanem felfedezni a különböző tereket, találkozni másokkal és kiszakadni a város megszokott ritmusából. A komplexum beltéri és kültéri részei egész évben használhatók, így négy évszakos célpontként működik Zürich szívében.
A projekt egy elhagyatott vasúti területet alakított át pezsgő, karakteres közösségi térré, amelyben a faépítészet meghatározó szerepet kapott.

Kísérleti építészetből állandó városi látványosság
A Remise Rosa a HELLO WOOD eddigi munkásságának újabb fontos állomása. A stúdió története építészeti táborokkal, közösségi építésekkel és ideiglenes installációkkal indult, most pedig ezt a kísérletező szemléletet egy állandó, magas minőségű városi helyszínen valósította meg.
Az eredmény egy játékos, látványos és könnyen felismerhető építészeti világ, amely nem akar észrevétlenül belesimulni a környezetébe. A tervezők célja az volt, hogy a tér már az első pillanattól kíváncsiságot ébresszen, és különleges élményt nyújtson a látogatóknak.
„A Remise Rosába belépve rögtön érezzük, hogy nem egy átlagos helyre érkeztünk. Ez a tér kíváncsivá tesz, játékra hív, és kiszakít a hétköznapi működésből, életre hívja a bennünk élő gyermeket” – mondta Szelecsényi Balázs vezető tervező. Hozzátette: a projekt azt is megmutatja, hogy egy bátor építészeti vízió egyszerre lehet inspiráló, közösségteremtő és üzletileg is értékes.

Öt hónap alatt épült fel a különleges faépület
A könnyed, játékos megjelenés mögött komoly mérnöki munka és korszerű technológia áll. A komplexum fő szerkezete CLT-ből, vagyis keresztrétegelt tömörfából készült. Ez a faalapú építőanyag tartóssága és megújuló jellege mellett a gyors, precíz kivitelezést is lehetővé teszi.
A szerkezeti elemeket fejlett CNC-technológiával, üzemi körülmények között gyártották le, milliméteres pontossággal. Az előregyártásnak köszönhetően a helyszíni összeszerelés gyorsan és kiszámíthatóan haladt, ráadásul a munkálatok a környéken élőket is kevésbé zavarták.
A teljes komplexum mindössze öt hónap alatt készült el. A HELLO WOOD szerint az előregyártott faelemek alkalmazása nemcsak a kivitelezési időt rövidítette le, hanem rendezettebb és a környezetet kevésbé terhelő építési folyamatot is eredményezett.

Ezt is olvasd el: 22 ezer négyzetméterrel bővül a budapesti kórház: már jövőre fogadhatják a betegeket az új szárnyban
Magyar építészeti stúdió újabb sikere Svájcban
Zürich 2016 óta fontos piac a HELLO WOOD számára. A stúdió korábban többek között az Urban Surf, a June & Julie és a Fraulein Holle projektjein is dolgozott a svájci városban. A Remise Rosa azonban új szintet képvisel: ezúttal nem egy ideiglenes installációról vagy szezonális helyszínről van szó, hanem egy egész évben működő, állandó városi célpontról.
A projekt a tervezéstől a kivitelezésig a HELLO WOOD úgynevezett Design & Build modelljében valósult meg. Ez azt jelenti, hogy a stúdió a koncepcióalkotástól és a részletes tervezéstől kezdve a gyártás előkészítésén át a svájci helyszíni megvalósításig összehangolta a folyamatot. A munkát a megrendelő, a Miteinander AG konkrét üzemeltetési igényeihez és vizuális elképzeléseihez igazították.

„Zürich és Svájc évek óta kiemelt helyszínek számunkra. Sokat jelent, hogy az elmúlt években stabil szakmai jelenlétet tudtunk építeni ezen a piacon. A Remise Rosa ennek az útnak a fontos állomása: jól mutatja, hogy mi lehetséges, amikor a faépítészet egy bátor üzleti elképzeléssel találkozik” – fogalmazott Huszár András, a HELLO WOOD alapító-vezérigazgatója.
