Veszélybe kerülhet a magyar állampolgárság? – Élesedett a kettős állampolgárokat érintő új törvény
Megjelent a Magyar Közlönyben az a jogszabály, amely lehetővé teszi a magyar állampolgárság felfüggesztését bizonyos esetekben. A törvényt, amely június közepén kétharmados többséggel ment át a parlamenten, Sulyok Tamás köztársasági elnök is aláírta: annak ellenére, hogy lánya és veje is korábban tiltakozott a rendelkezés ellen.
Magyar állampolgárság felfüggesztése nemzetbiztonsági indokkal
Az új jogszabály alapján az állam végső eszközként akár 10 évre is felfüggesztheti azon kettős állampolgárok magyar állampolgárságát, akik nem az Európai Gazdasági Térség (EU, Norvégia, Svájc, Izland, Liechtenstein) országainak állampolgárai, és tevékenységük Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent.

Megjelent a jogszabály, amely lehetővé teszi a magyar állampolgárság felfüggesztését bizonyos esetekben. Fotó: depositphotos.com
A 24.hu cikke szerint a törvény olyan magatartásokra hivatkozik, mint például:
- idegen hatalom megbízásából végzett szuverenitássértő tevékenység,
- kapcsolattartás terrorszervezetekkel,
- részvétel harmadik állam hadseregében,
- az alkotmányos rend súlyos veszélyeztetése.
A kormány szerint a törvénymódosítás célja a nemzeti szuverenitás védelme, mivel az állampolgárság „különös jelentőséggel bír a demokratikus államrend fenntartása” szempontjából.
Bárki bejelentést tehet
A törvény lehetővé teszi, hogy bárki bejelentést tegyen, ha valakiről úgy véli, hogy tevékenysége megalapozza az állampolgárság felfüggesztését. Az ügyben a kormány által kijelölt miniszter dönt majd, aki bizonyítási eljárást is lefolytathat, többek közt a Nemzeti Információs Központ és a rendőrség bevonásával, írja a Telex.
A döntés előtt mérlegelni kell:
- az érintett személy magyarországi kapcsolatait,
- családi és élethelyzetét,
- a veszélyt jelentő magatartás óta eltelt időt.
A felfüggesztésről szóló határozat a Hivatalos Értesítőben is megjelenik, és 30 napon belül közigazgatási kereset benyújtásával megtámadható.
Visszaállítás és kitoloncolás
Az állampolgárság visszaállítása kérelmezhető a felfüggesztés ideje alatt, amennyiben az érintett bizonyítja, hogy személye nem jelent veszélyt Magyarország számára. Ez a lehetőség azonban csak egyszer él, és szintén a miniszter dönt róla.
Amennyiben az érintettet kiutasítják, de önként nem hagyja el az országot, idegenrendészeti őrizetbe kerül, és 72 órán belül kitoloncolható. Az őrizettel szemben fellebbezésnek nincs helye.
Ellentmondásos fogadtatás
A törvény komoly kritikát váltott ki jogi szakértők részéről. Sulyok Tamás államfő lánya és veje, valamint nemzetközi jogászok, közöttük Lattmann Tamás, egy korábbi állásfoglalásban tiltakoztak a törvény ellen, Lattmann pedig egyenesen „jogi nonszensznek” nevezte azt, hiszen a nemzetközi jogban nincs hasonló intézmény.
Az ellenzék is élesen bírálta a jogszabályt, amely szerintük könnyen válhat politikai fegyverré, különösen olyan személyek ellen, mint például Soros György, akinek magyar állampolgárságát a kormány már korábban is célkeresztbe helyezte.
A törvény hatályba lépése tíz nap múlva esedékes, és komoly jogi vitákat, valamint nemzetközi figyelmet is hozhat a magyar állampolgársági szabályozás körül.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Szigorodnak az útlevelekkel kapcsolatos szabályok Magyarországon
2025-ben Budapest a bérlők paradicsoma lehet: világszinten is az egyik legolcsóbb
Még a britek is rajonganak érte: egy magyar fesztivál az év legjobbjai között!
VIDEÓ: Hatalmas erdőtűz pusztít Horvátországban, evakuálás indult
Újra megnyílik az ikonikus Barlangfürdő: korlátozások mellett, de teljes kapacitással üzemelnek a miskolci strandok
Új luxusélmény vár Budapesten: Teljesen megújult a Kempinski Hotel – képek