Az elkövetkező napokban már tavaszias napoknak örülhetünk majd a hosszan tartó jég és hó uralma után, ám mégsem lélegezhetünk fel teljesen. Bár ma már előbújt a nap az ország számos pontján, hamarosan szaharai por fogja borítani hazánk jelentős területeit.

Szaharai por borítja be Magyarországot
Folytatódik a nedves, enyhe levegő utánpótlása a Kárpát-medencébe, amellyel szaharai eredetű por is érkezik, legnagyobb koncentrációban szerda délután – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán. A tájékoztatás szerint szerdán többfelé várható saras eső, majd estétől átmenetileg csökken a csapadékhajlam, de csütörtökön még elszórtan előfordulhat gyenge eső, záporeső.
Mi várható még a héten?
Hőmérséklet
Az Időkép előrejelzése szerint ma délután már akár 7 fok is lehet, pénteken a minimumok -1 és +6, a maximumok pedig 8 és 14 fok között alakulnak majd, csak az Északi-középhegységben lehet ennél hidegebb. A hétvégén 5-12 fok között alakul majd a hőmérséklet, vasárnap szintén ilyen időre kell számítani.
Ilyen volt a mai reggel – a Mátra déli lejtőin +10 fok is volt:
Csapadék
Ma még előfordulhatnak kisebb esők, ám délutánra már felszakadozik a felhőzet és a legtöbb helyen hosszabb időre ki fog sütni a nap. Pénteken a középső és északi, északkeleti országrészben lehet eső vagy zápor, estefelé pedig a délnyugati határ közelében alakulhat ki gyenge eső. Szombaton és vasárnap csak kisebb esők lehetnek, a felhőzet hosszabb ideig felszakadozik és a napsütésé lesz a főszerep. Havas eső, gyenge havazás csak vasárnap és az északkeleti területeken lehetséges.
Szél
Nyugati, északnyugati szélre kell számítani, az ország jelentős területein viszont nem lesz jelentős. Egyedül a Bakonyban számíthatunk erős széllökésekre vasárnap folyamán.
Összességében tehát elmondható, hogy aki a szokatlanul hideg és hosszúra nyúlt magyarországi tél után tervez kirándulni, annak – megfelelően meleg és réteges öltözet mellett a mostani hétvége ideális választás lehet egy rövidebb túrára, sétára.
Ha esetleg lemaradtál korábbi, időjárás témájú cikkeinkről:
- Európára zúdulhat a hideg februárban? – Mi az a poláris örvény, és miért figyel rá most minden meteorológus
- Súlyos fokozatú geomágneses vihar világította be földöntúli fénnyel a Balatont is – képek, videók

