• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
Helló Magyar Helló Magyar · 2021.09.25.
· Kult+Múlt

Felújították az erdélyi evangélikus püspöki székház épületegyüttesét és templomát – képek

Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat

Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat. Fotó: MTI

Kolozsváron egyházi vezetők, valamint a román és a magyar kormány képviselői jelenlétében felszentelték a felújított evangélikus templomot, és a mellette álló püspöki székház felújított épületegyüttesét.

Amint a felújítást vezető Fehér Attila esperes elmondta: a munkálatok mintegy tízmillió lejbe (7,2 milliárd forint) kerültek. Az összeg több mint felét az Európai Unió, közel felét a magyar állam, és kisebb részét a román állam biztosította.

A hálaadó istentiszteleten Adorjáni Dezső evangélikus püspök felidézte: száz évvel ezelőtt, a trianoni döntés után ebben a templomban ülésezett az evangélikus egyház zsinata és mondta ki, hogy a Romániába került 33 evangélikus gyülekezet önálló püspökséget hoz létre.

“Egyházunkat egy politikai kényszer hozta létre, de okunk van a hálaadásra. Az úr megtartott minket, életet, feladatot adott nekünk”

– jelentette ki a püspök. Isten csodájának tartotta, hogy a romániai magyar evangélikus közösség nem fogyott el, és ma egy szakszerűen felújított templomban ünnepelhet.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az eseményt köszöntve kijelentette: ma a templomok megújulása a nemzet szellemi és lelki megújulásának üzenetét hordozzák mindenhol a Kárpát-medencében.

Királyhágómelléki Egyházkerület centenáriumi istentisztelet
Érdemes elolvasniCentenáriumi istentisztelettel ünnepelték a 100 éves Református Királyhágómelléki Egyházkerületet

“Míg a Kárpát-medencétől nyugatra templomokat rombolnak le vagy kocsmát költöztetnek bele, addig a Kárpát-medencében 2010 és 2020 között mintegy 1600 külhoni templom, plébánia, parókia, egyházi közösségi ház újult meg, épült fel. (.) A templomaink azt üzenik, hogy ma úgy élünk, hogy nem feledjünk elődeink útját, de feladatunk az is, hogy biztosítsuk és támogassuk a jövő nemzedékek útját is” – jelentette ki az államtitkár.

Kelemen Hunor, Románia miniszterelnök-helyettese példaértékűnek tartotta azt, hogy a felújítás az EU, a magyar és a román állam támogatásával valósult meg. “Istené a dicsőség, de Istennek munkatársakra van szüksége. Isten kiváló munkatársakat talált itt, mert csak az épít templomot és iskolát, csak az újítja föl a régi örökséget, aki maradni akar. Akinek van hite. Aki bizakodó a jövőt illetően” – fogalmazott a politikus.

A Kolozsvár főterének sarkán álló Evangélikus templom 1816 és 1829 között épült, a mellette álló egyházi épületegyüttes 13. századi alapokon áll.

A felújítás során a teljes épületegyüttes kívül-belül megújult. Megépült a templom orgonájának a harmadik manuálja, mellyel – a püspök szerint – a hangszer Kolozsvár legjobb koncertorgonájává vált. Az orgona sípjainak egy részét a toronyban helyezték el, és hangjukat a templom boltíves mennyezete fölött egy hangfolyosón vezették el egy az oltár fölötti nyílásig. Kolozsvári családbarát újdonságnak számít, hogy a templom karzata alatti részt üvegfalakkal kerítették el. A gyermekek itt anélkül játszhatnak az istentiszteletek, hangversenyek alatt, hogy zavarnák a templomi alkalmakat.

Galéria

Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat
Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat. Fotó: MTI
Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat
Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat. Fotó: MTI
Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat
Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat. Fotó: MTI

Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat
Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat. Fotó: MTI
Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat
Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat. Fotó: MTI
Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat
Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat. Fotó: MTI

Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat
Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat. Fotó: MTI
Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat
Kolozsváron felszentelték a felújított evangélikus templomot és püspöki székházat. Fotó: MTI

Ha szeretnéd segíteni a HellóMagyar munkatársainak munkáját és a független újságírást,
itt tudod támogatni az oldalunkat
Erdély evangélikus felújítás vallás
Megosztás

Érdemes elolvasni

  • Borzalmas: egy év alatt 93 gyerek halt bele a könyörtelen beavatási szertartásba

  • Megfejtették a vízvezetékben talált idegenkoponya rejtélyét

  • Mi mindent rejthet még a Balaton mélye? Leletek és legendák nyomában

  • Másolatnak hitték, kiderült, hogy majdnem 3 ezer éves a Magyarországon talált kard

  • Bejutottak Kádár János titkos balatoni nyaralójába, ez fogadta őket

  • A tűrhetetlen szárazságban az ország legszárazságtűrőbb fűféléi is tömegesen pusztulnak

Kapcsolódó cikkek

idegen koponya koponyamódosítás
2025.07.13.

Megfejtették a vízvezetékben talált idegenkoponya rejtélyét


Olvasson tovább
Balaton régészet víz alatti leletek
2025.07.13.

Mi mindent rejthet még a Balaton mélye? Leletek és legendák nyomában


Olvasson tovább
Chicago Field Museum Kard Duna magyarország
2025.07.12.

Másolatnak hitték, kiderült, hogy majdnem 3 ezer éves a Magyarországon talált kard


Olvasson tovább
A Parlament országgyűlés
2025.07.11.

Így tervezték a Parlamentet a reformkorban, mikor az országgyűlés Pestre költözött


Olvasson tovább
rkk_336x280px

Érdemes elolvasni

stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
<strong>Borzalmas: egy év alatt 93 gyerek halt bele a könyörtelen beavatási szertartásba</strong>

Borzalmas: egy év alatt 93 gyerek halt bele a könyörtelen beavatási szertartásba

Tovább olvasok
Megfejtették a vízvezetékben talált idegenkoponya rejtélyét

Megfejtették a vízvezetékben talált idegenkoponya rejtélyét

Tovább olvasok
Mi mindent rejthet még a Balaton mélye? Leletek és legendák nyomában

Mi mindent rejthet még a Balaton mélye? Leletek és legendák nyomában

Tovább olvasok
Másolatnak hitték, kiderült, hogy majdnem 3 ezer éves a Magyarországon talált kard

Másolatnak hitték, kiderült, hogy majdnem 3 ezer éves a Magyarországon talált kard

Tovább olvasok
Bejutottak Kádár János titkos balatoni nyaralójába, ez fogadta őket

Bejutottak Kádár János titkos balatoni nyaralójába, ez fogadta őket

Tovább olvasok
A tűrhetetlen szárazságban az ország legszárazságtűrőbb fűféléi is tömegesen pusztulnak

A tűrhetetlen szárazságban az ország legszárazságtűrőbb fűféléi is tömegesen pusztulnak

Tovább olvasok
Sosem találnád ki, miért kell átépíteni Erdély egyik legcsodálatosabb útját

Sosem találnád ki, miért kell átépíteni Erdély egyik legcsodálatosabb útját

Tovább olvasok
Hatalmas károkat okozott a vihar, lezárták az Óbudai-szigetet

Hatalmas károkat okozott a vihar, lezárták az Óbudai-szigetet

Tovább olvasok
Magyar önkéntes katona vesztette életét Ukrajnában

Magyar önkéntes katona vesztette életét Ukrajnában

Tovább olvasok
TOP30: a legjobb vidéki étteremlista 2025-ben

TOP30: a legjobb vidéki étteremlista 2025-ben

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4